Milyen betegségre hajlamosítanak az egyes állatövi jegyek?

0
1058
Fotó: gettyimages.com

Ha a testi-lelki-szellemi egyensúlyunk megborul, a szervezetünk jelez, mely sokszor betegség formájában jelentkezik. Tudta, hogy következtetéseket vonhatunk le abból, hogy mely szervünk betegszik meg, vagy milyen kórkép alakul ki? Gondolta, hogy az egyes állatövi jegyek más és más betegségre hajlamosítanak?

Holisztikus megközelítésben az ember a test-lélek-szellem hármas egységéből áll. Akkor jelentkezik betegség, ha ebben az egységben valamilyen változás következik be. Minden betegségnek egy üzenet. Jelentése van annak, hogy mely szervünk betegszik meg, vagy milyen típusú betegség alakul ki. Az asztrológiában az ember fizikális testét az aszcendens, lelkét a Hold, szellemét pedig a Nap jelképezi. Attól függően, hogy az aszcendens, Hold, illetve a Nap milyen állatövi jegyben tartózkodott a születésünk pillanatában, befolyásolják, hogy melyik testrészünk az érzékenyebb, és milyen jellegű betegségeink alakulhatnak ki.

A Kos testrésze a fej. „Fejjel rohan a falnak”, ezért hajlamos balesetekre, főleg a fej sérüléseire, agyvérzésre. Betegségei: gyulladás, migrén, fogfájás, láz, szédülés, tériszony, vérnyomás eltérés. Érdemes a feszültséget sportban levezetni. A Kos gyorsan égeti a táplálékot, ezért kiegyensúlyozott, tápláló étkezés javasolt.

A Bika testrésze a nyak, tarkó. Nyakasság, szívósság, nyugalomra törekvés jellemzik. Betegségei: torok-, gége-, mandula-, pajzsmirigybajok, elhízás, fülfájás, nyakizmok merevsége. Rosszul válaszol a stresszre, ez a torkára megy, vagy befeszül a nyaka. Jót tesz a masszázs, kímélő étkezés. Szeles időben viseljen sálat. 

Az Ikrek testrésze a karok, vállak, szervei: tüdő, légcső. Mozgékony alkat, beszéd közben is kezével gesztikulál. Betegségei: légúti betegség, vírusos fertőzés, idegi zavar, csonttörés, izomfájdalom. Egyszerre csak egy dologra koncentráljon, rendszeresen mozogjon, tartson vitamin és ásványi anyagokban gazdag diétát.

A Rák szervei: nyelőcső, gyomor, máj, hasnyálmirigy, női mell, petefészek. Jellemzői a mély érzelem, gondoskodás, együttérzés. Ha nem éli meg az érzelmeit, cukorbetegség alakulhat ki. Betegségei: vizesedés, elhízás, nőgyógyászati-, gyomor-, szenvedély betegség. Az optimális egészség fenntartásához érzelmi egyensúly szükséges, rendszeres étkezés, és a sérelmek elengedése.

Az Oroszlán szervei: szív, gerinc, szem. Betegségei: agyvérzés, gerincsérv, gerincferdülés, szív és keringési-, valamint  látásprobléma. Jó egészségnek örvend, energikus. Fontos, hogy ne fojtsa el dühét, rendszeresen sportoljon, élje meg kreativitását.

A Szűz szervei: hasüregi szervek, belek, lép, központi idegrendszer. Tökéletességre törekszik, nem tudja „megemészteni” a káoszt, ami bélműködési zavarhoz, puffadáshoz vezet. Érdekli az egészsége, hipochonder is lehet. Javasolt stresszoldó tréning, alternatív terápiák, masszázs. 

A Mérleg testrésze: csípő, derék. Szervei: máj, vese. Betegségek: kiválasztási-, bőr-, anyagcsere probléma. Nem tesz jót a stressz, fejfájással, fáradékonysággal reagál. Mindig aranyközépúton szeret járni. Az egészségért célszerű rendszeresen méregteleníteni (léböjt), pihenni, sok vizet, gyümölcsöt, és kímélő vacsorát fogyasztani. 

A Skorpió szervei: vastagbél, végbél, nemi szervek, belső elválasztású mirigyek, orr. Betegségei: urológiai jellegű, lágyéksérv, bélgyulladás, székrekedés, aranyér, orrpolip, szexuális élet zavara, pszichés gond. A túl sok stressz libidó csökkenést, székrekedést, váll- és hátfeszülést okozhat. Érdemes rostban gazdagon táplálkozni, mozogni, elengedni a túlzott akaratát. 

A Nyilas testrésze: csípő-, medence tájék, comb. Betegségei: anyagcserezavar, tüdő-, máj eltérés, reuma, köszvény, sportolási-, utazási balesetek, csípőpanasz. Általában egészséges, sportos alkatú. Mozgatni kell a testet és az elmét is, tartózkodni a mértéktelenségtől. 

A Bak testrésze: csontrendszer, fogak, ízületek. Betegségei: bőrkeményedés, térd-, ízületi panasz, fogszuvasodás, lesoványodás, hajhullás, érelmeszesedés, köszvény. Szívós alkat.  A túl sok stressz gyengíti az immunrendszert, bőr-, csont betegséget, depressziót okozhat. Az optimális egészségért biztosítsuk a megfelelő kalciumbevitelt, sétáljunk, túrázzunk, ne hajtsuk túl magunkat.

A Vízöntő testrésze: alsó lábszár, sípcsont, boka. Betegségei: ritmuszavar, görcsök, bokaficam, lábszártörés, egyensúlyzavar, depresszió. A stressz serkentőleg hathat, de hosszabb távon kimerültséghez vezet. Legyen magára ideje, használjon alternatív gyógymódokat, mozogjon és igyon sok vizet.

A Halak testrésze: lábfej, lábujjak, nyirokrendszer, tobozmirigy. Betegségei: lúdtalp, bokasüllyedés, tyúkszem, kiütés, reuma, köszvény, szenvedélybetegség, függőség, fertőzés. Érzékeny testalkat, a stressztől könnyen összeroskad. Ajánlott víz közelben élni, úszni, reflexológushoz járni, kerülni az alkoholt, dohányzást. Hobbiként művészetet, táncot érdemes választani.

A születési képletünk részletes elemzése komplex képet adhat a betegséghajlamunkról, a kialakult fizikális tüneteink okáról, azok enyhítéséről. Láthatjuk a lelki problémáink eredetét, azt is, hogy a szorongásaink mely életterületen fejtik ki leginkább hatásukat, valamint  hogyan tudjuk oldani ezeket. Magyarázatot találhatunk a mindennapjainkat megnehezítő testi-lelki fájdalmainkra. Választ kaphatunk azokra a kérdésekre, hogy miért reagálunk az átlagtól eltérően például egy műtéti beavatkozásra, miért érzékenyebb az adott testrészünk, miért aggódunk jobban, mint mások.

Sokat tehetünk az egészségünk megőrzése érdekében, ha összhangban élünk a természettel, követjük annak ritmusát. Ébredjünk korán, rendszeresen mozogjunk (lehetőleg ezt délelőtt tegyük), és térjünk nyugovóra 22 óráig, ugyanis a szervezetünk legerőteljesebb regenerációja este tíz és hajnali egy óra között zajlik. Fogyasszunk az adott évszaknak megfelelő zöldséget, gyümölcsöt, részesítsük előnyben a helyben termesztett növényeket.

Mindig nyugodt körülmények között étkezzünk, legyen jó minőségű, teljes értékű a táplálékunk, és figyeljünk arra is, hogy elegendő folyadékot vigyünk be. Azok, akik legyengültek, krónikus betegségben szenvednek,  fogyasszanak könnyű ételeket, elsősorban  főtt zöldségeket és meleg folyadékot.

Fontos a lelki, szellemi frissességünk megőrzése is. Ehhez nagyban hozzájárulhatunk a pihentető alvással, művészi tevékenységek végzésével. Ha tehetjük, tartózkodjunk minél többet a természetben, rendszeresen meditáljunk, vagy imádkozzunk.

Dr. Nagy Etelka
karma asztrológus/mikrobiológus Ph. D.
www.asztrologiaelemzés.hu/kapcsolat

Vajon üzennek a csillagok?
Miben segít a születési képletünk?