Betiltott termék! Rákkeltő anyag került a vízbe

0
322

Azonnali hatállyal bezáratták a Borsodi Víz üzemét, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik rákkeltő anyaggal szennyezett. A kimutatott vegyület a PVC gyártásához is használt vinil-klorid, ami a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag – írja a Blikk.

A portál megkereste a Borsodi Víz tulajdonosát, Szalay Lászlót, aki kifejtette, hogy a bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhatták volna a termelést és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása.

Így még inkább ökölcsapásként ért minket a hír. A korábbi visszajelzések azt mutatták, nyugodtan ölhetek pénzt a vállalkozásba, hiszen az ország minden területéről érdeklődtek a termék iránt. Borsodban legendás híre volt a Borsodi Víz jótékony hatásának, keresték az emberek, és sikerült a legnagyobb élelmiszerláncok polcaira is eljuttatni a palackjainkat. A munkások többségét el kellett bocsátanom, de a fejlesztési kölcsönt ugyanúgy fizetnem kell, mintha folyna a termelés. Azt pontosan tudtam: mi minden előírást betartottunk, így biztos voltam benne, hogy nem az én vagy a cégnél dolgozók hibájából történt a súlyos mérgezés, ezért felkértem egy igaz­ságügyi szakértőt, derítse ki az igazságot – mondta a tulajdonos.

Az ügyben megszólalt Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mér­nökgeo­lógus is. Mint mondta, több mint 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a mérgezett víz megtalálható. A szakember szerint még évtizedekkel ezelőtt történhetett a környezetszennyezés, a közeli BorsodChemnél.

Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegei­be, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték – nyilatkozta Németh Csaba, aki kifejtette azt is, hogy úgy véli nem megfelelően tárolták a a PVC-gyártáshoz kapcsolódó technológiai szennyvizet. Így kerülhetett még évekkel korábban méreg a talajba.

Mivel itt régen bányák voltak, más a talaj alatti rétegek szerkezete, mint máshol. Ez pedig – sajnos – kedvezett a vinil-klorid terjedésének. Félek, hogy a Borsodi Víz bezárása csak a jéghegy csúcsa– fejtette ki a szakember, aki arról is beszámolt, hogy korábban már három mérést is elvégzett, amikhez a mintát egy kútból, kevert vízből és a talajvízből vette. A mintákat kielemezték egy laborban, majd azt az eredményt kapták, hogy a megengedett érték (0.5 mg/I) majd hússzorosa, 9.9 mg/I vinil-klorid volt a vízben és a talajban is. Mivel a koncentráció annál jobban növekedett, minél mélyebb réteget vizsgáltak, kizárt, hogy valaki szándékosan öntött felülről a kútba vinil-kloridot.

Az eset jelenleg ott tart, hogy BorsodChem nem ért egyet az ásványvíz-forgalmazó állításaival, éppen ezért a bírósági eljárás derítheti ki, hogyan kerülhetett a szennyezés a talajba.

A G7 portál utánajárt a magyarországi helyzetnek. Az arzén mérgező hatása évezredek óta ismert, azt azonban a 80-as évek elejéig nem tudták a szakemberek sem, hogy Magyarország nem kis részén magas arzéntartalmú vizet isznak az emberek. A Duna-Tisza közén előfordultak ugyan ivóvíznek tulajdonított halálos arzénmérgezések, de azt gondolták, hogy ezeket elásott arzéntartalmú permetszerek okozták.

A várandós nőkre és a kisgyermekekre pedig rövidebb időtávon is veszélyes, például spontán vetélést okozhat, valamint károsíthatja a fejlődő idegrendszert. Az Országos Közegészségügyi Intézet szakembereinek témában írt összefoglalója szerint a felsorolt megyék ivóvizének 2003-as átlagos arzénkoncentrációja (28 mikrogramm literenként) által okozott halálozási kockázat hasonló mértékű, mint a közlekedési baleseteké, valamint a nagyvárosi légszennyezettségé. (A teljes cikket itt olvashatja: G7)