Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kór?

0
1379
Fotó: gettyimages.com

Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada – állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói.

A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét.

Fotó: 123rf.com

A legfontosabb kockázati tényezők

A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság – mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet.

A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.

Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re – ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.

Egyre több az Alzheimeres beteg

Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.

Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorososan összefüggenek egymással – hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora.

Tegyünk ellene!

Ha például a fizikai inaktivitást kiküszöböljük, csökkentjük az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mértékét, és megelőzhetjük egyes embereknél a betegség kialakulását. Az egészségesebb állapot időskorban nyert helyzet – tette hozzá.