Hogyan turbózzuk fel az immunrendszert?

0
2204
Fotó: gettyimages.com

Az emberi szervezet sokféle veszélynek van kitéve, de ez ellen számos védekezési lehetőséggel is rendelkezik.

Védelmi vonalaink

Természetes védelmet nyújt külső szőr- és bőrtakarónk, belső szerveink nyálkahártyája, nyákot termelő mirigyeink, méregtelenítést végző kiválasztó szerveink, harcképes vérsejtjeink és a védőenzimeket termelő immunsejtjeink. Fontos szerep jut annak az 1-2 kg hasznos baktériumtömegnek, mely a szervezetünk külvilággal érintkező részein (bőrön, nyálkahártyákon), döntően a vastagbél területén helyezkedik el.

Védőbástyánk, az immunrendszer egymással kölcsönhatásban álló – a helyi védekezésben elsődleges „sejtes”, és az általános védekezésben jelentős „humorális” (folyékony) – alkotóelemek hálózata. Feladata az idegen anyagok (mikroorganizmusok, daganatsejtek, méreganyagok, allergének) felismerése és megsemmisítése.

Ez a védekezőképesség részben passzív, velünk született, vagyis öröklődő jellegű, részben pedig aktív, a betegségek átvészelése vagy oltások által szerezhető meg. Ha megfelelően működik, képes az ismert és egyszer már leküzdött veszélyforrás újabb támadását kivédeni, ellene védetté (immunissá) tenni a szervezetet. Gyengülésének vagy hiányos működésének következménye a betegségekre való hajlam, a gyógyulás lassúsága, a fertőzésekre és azok szövődményeire való fogékonyság. Túlműködése pedig allergiás betegséget okoz.

Mitől függ az immunrendszer fittsége?

Tudjuk, hogy az immunrendszer fittsége függ az általános egészségi és fizikai állapot mértékétől, az életmódtól, a táplálkozástól, a káros szenvedélyektől. Kimutatható mértékben gyengíti a túlhajszoltság, a stressz, a környezet és az élelmiszerek szennyezettsége, a zaklatott életvitel, és számos káros sugárhatás. Szükség van hát védelmére, regenerálására vagy erősítésére.

Így vigyázzunk rá

  • Védőbástyánk elixírje a friss, tiszta tápanyagban gazdag élelmiszer, a tiszta víz, a tiszta levegő, a mozgás, az egészséges kikapcsolódás, a pihentető alvás, a derűs életfelfogás.
  • Törekedni kell az értékes, magas antioxidáns-, vitamin- (A, C, E, D) és ásványianyag- (szelén, cink, vas) tartalmú ételek rendszeres fogyasztására.
  • Ezek hiányában a megfelelő készítmények, étrend-kiegészítők használata alkalmas lehet, különösen a tél végi, tavaszi hónapokban. Ilyenkor már a szervezet vitaminraktárai kimerülőben vannak. Nagy a felelőssége ez esetben a gyógyszerésznek, gyógyszertári szakdolgozónak, hogy valóban a megbízható, a kellő szakmaisággal támogatott készítményeket ajánlják a betegeknek.
    A megfelelő táplálkozás és étrend-kiegészítők alkalmazása mellett fontos a szabad levegőn való tartózkodás, és naponta legalább félóra intenzív testmozgás. A séta, a kirándulás, a téli sportok űzése, az aktív kikapcsolódás, a megfelelő mennyiségű pihenés és alvás mind-mind a test és a lélek felfrissülését, az immunrendszer regenerálódását segítik. Jól kiszellőztetett szobában nyugtató és fertőtlenítő hatású illóolaj párologtatásával (levendula és citromfű) pihentetővé tehetjük alvásunkat.
Fotó: gettyimages.com
  • Stresszoldásra a magnéziumon kívül illatos, meleg fürdő, kristály-sósvizes lábáztatás, illóolajos testmasszás, heti 1-2 infraszaunázás, csendes merengés (meditálás) és olajos magvak rágcsálása ajánlott.

Forrás: Galenus