Ha túl sokat ül a számítógép előtt…

0
1567

Az egész napon át tartó munka a számítógép előtt izom-összehúzódást, sőt izomgörcsöt, szemfáradást, stresszt és egyéb bajokat vonhat maga után. E problémákat, vagy a komfortérzet hiányát elkerülhetjük néhány egyszerű módszer alkalmazásával, melyek gyorsan szokásunkká válhatnak. A cél legyen többek közt az izomfeszültség oldása, a szemfáradtság megelőzése, az időnkénti ellazulás.

4 javaslat a számítógépes munka közben fellépő fáradtság enyhítésére

1. A szem pihentetése

Amíg a monitorra szegezzük a tekintetünket, természetesen fárasztjuk a szemünket. Viszont ha figyelünk rá, hogy rendszeres időközönként elfordítsuk a tekintetünket a képernyőről, pihentethetjük a szemizmokat, és azzal együtt az agyunkat is.

Kövessük azt a módszert, hogy minden 20. percben végezzünk fejforgatást, 20 másodpercen át. Ezt követően szegezzük a tekintetünket egy távolabb lévő, egyszerű formájú tárgyra. Hagyjunk időt a részletek megfigyelésére. Szemléljük meg a tárgy felépítését, anyagát, alakját, színét, mielőtt visszatérnénk a monitorhoz. Ez jó módja nemcsak a szemfáradtság ellensúlyozásának, hanem annak is, hogy ne lankadjon a figyelmünk, tudjunk koncentrálni. Ennek a kis szünetnek köszönhetően a munkánk sokkal hatékonyabb lesz.

2. Feszültségek enyhítése

Ezzel a kis gyakorlattal egyszerre felfrissíthetjük a szemet, és nyugalmat is biztosíthatunk magunknak néhány percre, ha stresszes a munkánk.

Helyezzük a behajlított tenyerünket finoman a csukott szemhéjunkra. Ezután enyhén hajoljunk előre, lélegezzünk lassan, nyugodt tempóban. Még ebben a testtartásban maradva, képzeljünk magunk elé egy kellemes tájat, vidéket a vakációnk idejéből, hogy elfelejtsük egy percre a valóságot. Az élmény felidézése nyugtatja az idegeinket, rövid idő alatt regenerál. Ezután fokozatosan nyissuk ki a szemünket, lassan eltávolítva kezünket a szemhéjunkról. Végezzük el a gyakorlatot legalább kétóránként, ha sokáig kell a számítógép előtt dolgoznunk.


3. Hátfájás megelőzése

Ez az egyszerű gyakorlat segít megelőzni a hátfájást és ellazítani az ágyékcsigolyát.

Üljünk a székünk szélére, tegyük keresztbe a kezünket a combjaink két szélén, majd emeljük meg kissé az alsó felünket a kezekre támaszkodva. A fejünket tartsuk egyenesen, a vállat lazán, és nyújtózkodjunk felfelé, amennyire tudunk. Maradjunk ilyen „függő” helyzetben 10 másodpercig, feszültség nélkül.  Majd térjünk vissza ülő helyzetbe. Ismételjük a gyakorlatot háromszor egymás után – hatékony módszer.

4. Jó ülés és megfelelő testhelyzet – csökken a fáradtság

Fontos, hogy a számítógépes munkához megfelelő ülőalkalmatosságot válasszunk, mely ergonomikus (az optimális munkafeltételeket biztosító, igényeink szerinti berendezések közé tartozik), kényelmes, és mind az ülőrésze, mind a háttámlája – alkatunk szerint –  állítható. Úgy állítsuk be a magasságot, hogy bizonyosodjunk meg róla: szemvonalunk a képernyő középvonala fölé kerül. A monitor és a szemünk közti távolság lehetőleg kb. karhossznyi legyen. Persze ez módosítható a képernyő mérete szerint.

Helyezkedjünk el kényelmesen a monitorral szemben, a hátunkat az állítható széktámlának támasztva, a magasságot és a mélységet is beállítva. Hátunk legyen egyenes, fejünket tartsuk a törzsünkkel egy vonalban. A combunk és lábszárunk derékszöget zárjon be, talpunk pedig teljes egészében nyugodjon a talajon. Ha szükséges, használjunk lábtámaszt. Fontos figyelnünk arra is, hogy a számítógépes munka közben ne maradjunk hosszabb ideig mozdulatlanok. Ennek egyik módja lehet, a fent említetteken kívül, ha időnként váltogatjuk a computeres és egyéb irodai feladatok elvégzését. Amennyiben nagyon sürgős a computeres munka, legalább rendszeresen nyújtóztassuk ki a lábunkat, továbbá ne feledkezzünk meg a kellő folyadék-bevitelről sem!

Galenus