Hamis élelmiszerek a boltok polcain: ezekkel csak óvatosan!

Hamis élelmiszerrel többször találkozunk életünk során, mint hinnénk. Egy, a feltüntetettől eltérő összetevő, lejárt szavatosságú termék újrahasznosítása, vagy az eredetvédett termékek (például a feta sajt) más gyártási eljárással készített utánzata, mind ott figyelnek a boltok polcain – olvasható a Pénzcentrum honlapján.

Ettől hamis egy áru

Ugyan olcsóbbak, és ízük alapján sem mindig mondanánk meg, hogy nem eredeti terméket eszünk, jobb ha átgondoljuk, mit vásárolunk. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint sok példát látni nap mint nap a hamisításra: többek között, ha lejárt alapanyagokból készül valami, vagy egy olcsó terméket drága megfelelőjének csomagolásába bújtatnak.

Esetleg nem engedélyezett összetevők használata (mint például a pár évvel ezelőtti pirospaprika botrány esetében, amikor míniummal keverték a fűszert), vagy a külföldi áruk magyarként való eladása esetén. Sokszor csak hatósági ellenőrzések során derül fény ezekre, de előfordul olyan is, hogy akár az áruházakba is eljuthatnak ezek a termékek. Ezeken kívül a testület hamisításként említi például a növényi zsírt tartalmazó csokoládé illetve tejtermékek előállítását, vagy akár azt, ha nem bio terméket bioként árulnak.

Miért baj, ha hamis élelmiszert fogyasztunk?

Az a baj, hogy ezek a termékek megtévesztik a fogyasztót, aki ha figyelmetlen, simán alacsony minőségű utánzatot választhat az eredeti helyett. Hiszen a többség nem böngészi végig a címkéket a származási helyre, összetevőkre vonatkozóan, vagy nem vizsgálja meg tüzetesen a lejárati dátumot, hogy vajon át van-e ütve az eredeti számhalmaz.

A táplálkozás biológiai értéke ezen élelmiszerek bevitele esetén nem közelíti meg az eredetiét, azaz a szervezetbe juttatott ételek tápanyagtartalma kisebb mennyiségben hasznosulhat. Mivel olcsóságuk miatt sok olyan terméket vásárolhatunk, amiben különböző káros anyagok vannak, étkezésünk túlságosan egysíkúvá válhat, és ez nem lesz jó hatással az egészségünkre.

 

Egy jó tanács: ami túl olcsó ahhoz, hogy feltételezéseink szerint normális alapanyagokból készüljön, valószínűleg az is. Bizonyos ár alá akkor sem mehetnek, ha nagy az akció, hisz már az alapanyagok egyesével drágábbak olyan mennyiségben.

Ezeket a termékeket hamisítják a leggyakrabban

1. Gyümölcslé
A gyümölcslevek nagy részében más gyümölcsökkel helyettesítik az eredetit. Például a narancslénél almavelő, almalé, és narancspép is akad az összetevők között adott esetben. Ugyanígy a meggylénél is előfordul, hogy tulajdonképpen almalét iszunk színezékkel és meggy aromával.

2. Olívaolaj

Mivel igen borsos az ára, megéri trükközni vele. Legtöbbször más, olcsó olajokkal dúsítják, vagy az előállítás folyamatát írják le másképp. Akár úgy, hogy a hagyományos eljárás maradékából vegyi és mechanikai úton kinyert olajat csak egy kevés olívával dúsítják. A név már rákerül, de korántsem ugyanaz a minőség.

3. Méz
A leggyakoribb mézhamisítási eljárás a méz cukrosítása, enzimezése: ez azt jelenti, hogy extra cukor hozzáadásával, vagy extra enzimek állapotjavító hatásával érik el a mézét megközelítő ízt, csak sokkal olcsóbban.

4. Kávé
Valószínűleg jobb, ha nem is tudjuk, mi minden található az őrölt kávéban. Az egyes ellenőrzések során fadarabokat, gabonamaradványokat, vagy akár keményítő származékokat is találtak már. Az a biztos, ha valaki maga őrli a kávéját.

5. Hal
Magas minőségű, drága haláruként értékesítenek akár higannyal szennyezett halhúst. Tengeri halként adnak el rossz körülmények között, medencében nevelt halakat: ebben az esetben elég nagy a veszély arra, hogy átverjenek.

 

hamisitasellen.hu

 

HENT