Nyáron van a legtöbb baleset

0
248
Fotó: pixabay.com

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is – mondta Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője.

Ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni.

Tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések.

Bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma. „Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon – úgy, hogy az megelőzhető lett volna – addig még van mit tenni” – hangsúlyozta.

Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen.