Melitta horoszkóp

0
446

Május 30–tól június 5–ig

KOS

Pünkösd a tavasz legszebb ünnepe. Ünnep, amelynek neve a görög „Πεντηκοστή, Pentékosté”, „ötvenedik” szóból származik, ugyanis kezdete a húsvétot követő ötvenedik nap.  Ünneppel indul tehát a hét, hiszen hétfőn is még pünkösdöt ünnepeljük. Szinte minden nap felváltva dominál a föld elem (anyagiasság), levegő elem (könnyedség), és víz elem (romantika). Mindhármat jó kis fényszögek jelzik. Egyszóval minden remekül alakul, eredményes és elégedett leszel. Valamiféle változás is történik körülötted, amely nem lesz látványos, és nem is biztos, hogy egyből érzékelhető lesz számodra. De az elkövetkező napokban, hetekben fokozatosan fel fogod ismerni jelentőségét. Az életben sok minden úgy működik, mint egy hinta. Előbb az egyik irányba, majd a másikba leng ki, éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy a játékba mikor szállsz be. Most éppen irányt váltott ez a hinta és neked ez egy remek lehetőséget kínál. Élj vele!

Bika

Pünkösdi hagyomány: már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűztek/nek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat. Ha kedved tartja, te is kipróbálhatod. Kellemesen töltöd a munkaszüneti napokat, teszel, veszel magad körül. A régen halogatott, kaspójukat kinőtt virágok átültetését is beütemezheted, a szekrénybéli rumli rendezésével együtt. Szerdán és pénteken a föld elem dominál, ami jegyednek csupa jót ígér. Sőt kedden és szerdán szabályos bolygóháromszög rajzolódik ki az égen. Hét közepén az anyagi ügyeid a vártnál jobban alakulnak. A hétvége felé egyre intenzívebb érzések öntenek el. A szeretet és a szerelem kitölti szívednek minden kis zugát. Csordultig telsz érzelemmel, amit a víz elem dominanciája okoz. Nem meglepő, ha kicsordulnak az örömtől könnyeid.

Ikrek

Újra előkerülhetnek régi pünkösdi fotók, beszélgetések, melyeket szeretteid már megéltek. Ha vannak unokák, szívesen hallgatják a sok történetet, melyek varázslatossá tették azokat az időket. A pünkösdi ünnephez énekes-táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhattak/nak. Ezeknél a játékoknál két játékos feltartott karral kaput formált, ez alatt átbújtak énekelve, ez a „Bújj, bújj zöld ág…” Úgy kell ezt elképzelni, ezek voltak anno a csapatépítő tréningek kicsiknek, nagyoknak. Ma, holnap pár baráttal beszélgetést, kerti sütögetést, kimozdulást mutatnak a csillagok. Pünkösdhétfőn nem csak új hét kezdődik, hanem a te hónapod is. Hajnalban a Nap belép az Ikrek jegyébe, és közeleg a születésnapod. Ünneplésre lesz okod. Különösen csütörtökön, amikor tökéletes bolygóháromszög áll össze az égen. Ez a legjobb asztrológiai konstelláció. Ez a te heted lesz. Érdemes ide időzítened a nehezebb és fontosabb akciókat. Hétvégén a szombat eléggé ingerlékeny hangulatot hoz, ami szerencsére téged nem érint közvetlenül. Vasárnap kizárólag jó fényszögek hatnak rád.

Rák

Egyszerű, de nagyszerű szokásuk volt elődeinknek. Pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek. A szirmok látványa felüdíti a lelket, fitté tesz. Hangulatod kellemes, tartalmasan kihasználod a szabad napjaidat. A pünkösdhétfői jótékony kezdet után az egész hét szerencsésnek ígérkezik. Több segítőkész emberrel fogsz találkozni egy hét alatt, mint év eleje óta összesen. A pénteki és a vasárnapi kedvező konstellációk szívmelengetően kedves gesztust jeleznek. Hétvégén a szombat kicsit kavart okozhat a rendszerben, ugyanis egy csúnya bolygószembenállás sértődés, sőt elhamarkodott szakítás veszélyét mutatja. Persze ezt most már tudod, így elkerülheted a bajt. Vasárnapra azonban helyreáll a harmónia.

Oroszlán

Réges régen a legények pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak. Szép is volt ez, apró figyelmességek, szokások melyek megadták a kapcsolatnak a varázsát. De lássuk mi áll előttünk, mit mutatnak egy hétre a csillagok! Annak ellenére, hogy a hét eleje pénzügyekre és kommunikációra is elsőrangú, hétfőn még inkább élvezd a pihenést! Keddtől belevetheted magad abba a két témába, amit a bolygók támogatnak. Mindkettő sikereket tartogat neked, amire már nagyon ki vagy éhezve. Tudj róla, olyan bolygóháromszögek lesznek az égen, amelyek számodra kétségtelenül a legszuperebbek. Amennyiben van kiszemelted, te is jobban kommunikálsz, és ő is kedvesebbnek, szebbnek lát téged. Szombaton légy fokozottan óvatos az utakon, a planéta balesetveszélyt jelez. Vasárnap intenzív érzelmi hullámot tapasztalhatsz a víz elem dominanciája miatt. 

Szűz

A zöld ág régi hagyomány, de ahogy látom, most is elkelne. Nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket.  Kedvedre való lesz ez a hét, de meglepő módon nem a hétfői munkaszüneti nap miatt. Inkább a kedd-szerdai szuper bolygóháromszög tölt fel pozitív érzésekkel. Ez a legkedvezőbb konstelláció számodra, bármit tervezel, bármilyen kihívás előtt állsz. Téged biztosan nem fenyeget az elbizakodottság veszélye, mert nincs benne a képletedben. A hét második felében, pénteken megismétlődik a szuper fényszög „kicsiben”. Hétvégén, amennyire zaklatottnak látszik a szombat, olyan vigasztaló lesz a vasárnap. Eszerint alakítsd a körforgásban lévő programodat! 

Mérleg

Az ünnepre készülődni kell, ez mai is így van, régen is így volt. A pünkösd napi tilalmak mezőgazdasági, és egyes házimunkákra, kivált kenyérsütésre vonatkoztak. Néhány helyen ilyenkor tartják/tartották a barátságkötő mátkálást. Nagyszerű hír a számodra, hogy hétfőn a Nap dolgozik csillagjegyedben, ezzel igazán lelkesítő időszak elé nézel. Elemedben leszel, és szárnyalni fogsz. Ne fogd vissza magad, és ne törődj azzal, hogy a terveid, az álmaid közül mi az, ami megvalósítható! Ettől még mérlegelhetsz józanul. Csak ne hagyd senkinek, hogy lelombozzon. A hét másik csodás napja a csütörtök, amikor ragyogó bolygóháromszög rajzolódik ki az égen. Szombaton érzékeny leszel, igyekezz sértődés nélkül átvészelni, mert vasárnapra úgyis elillan az egész! 

Skorpió

Jól esik egy kicsit elmélkedni arról, hogy elődeink, mit, hogyan alkalmaztak azokban a régi szép időkben. Ilyen volt sok helyen, hogy Pünkösdkor minden községi pásztor élelem- és pénzadományt kapott minden háztól, ahonnan állatot őrzött. Ez egyfajta odafigyelés, tisztelet és a jövőben vetett bizalmat is jelentett a jó munkáért. Az előtted álló héten szívesen megváltoztatnál néhány dolgot magad körül, de ez egyedül nem fog menni. Muszáj vagy kompromisszumokat kötni, hogy elérd a céljaidat. Semmi értelme annak, hogy panaszkodj, próbáld meg mindennek a jó oldalát látni. Pünkösdhétfő még munkaszüneti nap, de te már tettre készen állsz. Kedden ingerlékennyé válhatsz egy kellemetlen fényszög miatt. Amennyiben valaki nem ért egyet veled, akkor elgurulhat a gyógyszered. Keddtől a föld, csütörtöktől a levegő dominancia támogat téged. Pénteken elemedben leszel a víz uralma okán. Ebből is láthatod, a hónap egyik kedvező hete jött el. De nem bízhatod el magad, ha az eredményeket tartósítani akarod. 

Nyilas

A régi szép időkben a pünkösdi táplálkozással kapcsolatos néhány adat előírásos jellegre utalt: pl. Kiskomáromban már ősszel koszorúba font gesztenyét tettek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. A hétfő nem csak a pünkösd miatt lesz különleges, hanem azért is, mert a Nap belép az Ikrekbe. Ez a konstelláció pedig egy hónapon belül lélegzetelállító találkozásokat hoz eléd. Valaki különösen nagy hatással lesz rád. Ebből a szempontból a csütörtök látszik kiemelten kedvezőnek. Még az is megeshet, hogy olyan szerelmes leszel, mint legelőször életedben. Nem baj, ha független vagy, viszont ha van párod, a féltékenységet nem úszhatod meg. Hétvégén a szombati dupla bolygószembenállás kimerültséget és hasi panaszokat jelez. Pihenj, amennyit csak lehet! 

Bak 

Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárány megevése; egyes helyeken bizonyos édes tésztákat esznek, hogy sárga legyen a kender. Szépek és becsülendők ezek a hagyományok, ahol még fenn maradtak. Okosan meg kell tervezned mindent magad körül, és akkor sikereket érhetsz el. Ne csak a munkádra gondolj, hanem próbáld meg a magánéletedet is helyrerázni! Most jó taktikai érzékkel építheted ki a kapcsolataidat. Talán onnan is pénzt tudsz teremteni, ahonnan abszolút nem remélted. Különösen kedden és szerdán, amikor szabályos bolygóháromszög rajzolódik ki az égen. Szépen lassan, saját tempódban haladj. Nem kell, és nem is szabad kapkodnod. Szaturnusz, Kronosz, az Idő ura veled van. A hét második felében a karriered fellendülhet, ha kellően megnyílsz. Hétvégén a szombat fokozottan lobbanékonynak ígérkezik. Feszült lesz a hangulat, átmeneti szakításra is sor kerülhet.

Vízöntő

A középkorban a pünkösdi nagymise előtt igyekeztek valamilyen módon imitálni a szélzúgást, ezért kürtöket és harsonákat szólaltattak meg, vagy kinyitották az ajtókat, ablakokat, hogy legyen egy kis széljárás. Régi hiedelem, hogy a Szentlélek szél, szélzúgás alakjában jelenik meg, sőt a szegedi néphagyományban azt tartották, hogy a szél a Szentlélek szájából jön. A következő napokban nagyon felerősödnek a Vízöntő pozitív jellemvonásai, és igyekezz ezeket kihasználni. Mostanság nagyon igényled a társas kommunikációt. Ha teheted, menj is el kisebb társaságba!  A munkahelyeden sikerek várnak rád, de ha tanulsz, és közeleg valamilyen vizsga, azon is nagyon jól fogsz szerepelni. Tovább emeli a jókedvedet a csütörtöki bolygóháromszög. Szó szerint, és átvitt értelemben is elemedben leszel. Ettől ellenállhatatlanul vonzóvá válsz.

Halak

Több búcsújáróhelyünknek pünkösd volt a kedvelt búcsúnapja: pl. Csíksomlyó, Mátraverebély, Máriaradna, Máriakönnye, Andocs, Ferencszállás, stb. Ide és hasonló helyekre zarándokoltak az emberek valamiféle kéréssel, mely rövid időn belül meghallgatásra talált. Beszélgetések, finomságok elkészítése, azok elfogyasztása jellemzi az ünnepet. Mivel Pünkösdhétfő is munkaszüneti nap, ki kellene élvezned még a pihenést, a jó időt. A család összetartása nem ciki. Egész héten a föld, a levegő és a víz energiák dominálnak. Ezek pedig csupa szuper fényszöget, sőt neked kedvező bolygóháromszöget alkotnak. A horoszkóp szerint ezek a legnagyszerűbbek. A te szempontodból különösen. A siker előfeltétele a pozitív hozzáállás, amiben te jó vagy. Pénteken vigyázz, mert egy dupla bolygóállás mutatkozik, ami anyagi és baráti ügyekben hozhat összezördülést! Vasárnapra szerencsére visszatér a derű és optimizmus.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu