Melitta horoszkóp (07.31-08.06.)

0
407
Fotó: pixabay.com

Kos

(március 21.–április 20.)   Hét elején nagy eséllyel összekapunk az egyik kollégánkkal. Törekedjünk a konfliktus mielőbbi rendezésére, mert később nagyobb problémákra számíthatunk, ha nem foglalkozzunk az üggyel! A hónap fordulója környékén rosszul léphetünk az utcán, ami miatt megsérülhet a lábunk. Pihentessük a fájó részt, a jövőben pedig figyeljünk jobban! Maga az ördög az énünk sötét oldala, amit próbálunk mélyre temetni, ahogy az igazi önmagunkat is rejtegetjük bizonyos emberek elől, akiknek csak a felszínes képünket mutatjuk. Mondhatni kicsit félrevezetjük őket, bár ez nem feltétlenül szándékos.

Bika

(április 21.–május 21.) Mi leszünk a családunk fenntartója, akinek biztosítania kell az otthon melegét, és a biztonságát. Amellett, hogy uralkodunk, vezetünk, mások jólétével törődünk. Ez nem esik terhünkre, mert életünk értelmét képezi. Az előttünk álló időszak arról fog szólni, hogy építsük és összetartsuk a családot, miközben a karrierünk és a szeretteink között kell majd lavíroznunk. Jól látjuk, ez egy kemény kihívás lesz, főleg azért, mert még a saját fejlődésünket sem hanyagolhatjuk el. Kapkodásnak nincs értelme, próbáljuk egy könnyed, de követhető rendszert felállítani, majd azt alkalmazni!

Ikrek

(05.22.– 06.21.) A kettősséget és az ellentmondást testesíti meg ezen a héten az Ikrek. Néha magunk sem értjük viselkedésünk összevisszaságát. Egyik oldalról érzelmekben, érzékiségben gazdag szerelmi életet szeretnénk, de nem igazán teszünk semmit ezért. A másik oldalról olyan bántóan viselkedünk, mely örök éket ver közénk, és egy bizonyos szeretett személy közé. Vonuljunk félre, gondoljuk át dolgainkat, és ha egyedül nem megy, kérjünk valamiféle életre szóló segítséget! A kettős élettel a személyiségünk új mélységeit ismerhetjük meg, ami hatással lesz a jövőnkre.

Rák

(06.22.–07.22.) A tiszta igazság számunkra legalább annyira fontos, mint az intelligencia és a szépség, amiknek mindig jelen kell lenniük az életünkben. Számíthatunk arra, hogy felfedezzük a személyiségünk árnyoldalait is, amiket szeretnénk majd elhagyni, kijavítani. Nem öröm, de emellett az életünk és kapcsolataink sekélyességét is megláthatjuk. Hamarosan minden szemet fog szúrni, amit teljesen át kell alakítanunk. Az igazság gyakran fáj, de amikor egyszer elkezdjük meglátni a valóságot, akkor onnan már nincs visszaút.

Oroszlán

(07.23.–08.23.) Az életünk több területén, például a karrier és a magánélet terén, bizonyítanunk kell. Mivel sok erőre lesz szükségünk, ezért nyugodtan hívjuk égi segítséget, olvassunk spirituális tanokat, hogy amikor eljön az idő, jobban lássuk, mit kell tenni! Szembe kell néznünk vele, és el kell fogadnunk a bennünk rejlő ösztönlényt. Ne akarjuk elnyomni egyik oldalunkat sem, inkább szelídítsük meg az oroszlánt! Ráadásul a gyerekek elvárják, hogy szüleik földi mennyországot teremtsenek számukra, és ebben a mennyországban minden valódi legyen.

Szűz

(08.24.–09.23.) Ez a hét számunkra az újra megtalált egységet, a mélységes harmónia élményét, és egy fejlődési folyamat örömteli befejezését indítja el. Lesznek napok, napszakok, amikor hatalmasnak és határtalanak érezhetjük magunkat. Ez jelentheti azt, hogy utazni fogunk, vagy költözést tervezünk. Legyen bármi is az, biztos, hogy tetszeni fog, mert végre úgy fogjuk érezni, hogy igazán élünk. A képzeletünk kifejezetten élénknek ígérkezik ezért javallott ellenőrizni a gondolatainkat!

Mérleg

(09.24.–10.23.)  A szabadság utáni vágy is hajt, ahogy az elveszett paradicsom keresése, és az, hogy szeretnénk érvényesülni az életben. Tele vagyunk vállalkozó kedvvel. Mondhatni remekül irányítjuk az életünket, ám arra oda kell figyelnünk, hogy ne értékeljük túlontúl magunkat! A helyzetünk mindig változik, rengeteg különböző szituációban kell majd harcolnunk, irányítanunk, és helytállnunk. Minden célunkat elérhetjük, ha kitartóan megküzdünk ezekért.

Skorpió

(10.24.- 11.22.) Megdöbbentő alakításokra vagyunk képesek. Nemsokára pedig sorsszerű, karmikus események és fordulatok várhatóak. Vannak dolgok, melyeket le kell zárnunk, kapcsolatok, melyeket el kell engednünk és mindezeket belső harag nélkül. Vegyes érzelmekkel teli napok következnek, egyfelől a felszabadulást, a megváltást, valaminek a bekövetkezését, elérését jelentheti, de másfelől olyan fájdalmas tapasztalatokat és veszteségeket mutathat, amelyek után nehezen tudunk újra felállni.

Nyilas

(11.23.- 12.21.) Erénye az alaposság és a tudásvágy. A Nyilas az, aki három csomót köt a cipőfűzőjére, holott egy is elég lenne. Mindig meg akarja érteni az összefüggéseket. Ezen a héten az lesz a dolgunk, hogy eltüntessük az önmagunkkal és másokkal kapcsolatos illúzióinkat, mert csak így láthatjuk meg a színtiszta igazat. Ennek az időszaknak a feladata az, hogy önmagunkat keressük, és az eredményt figyelembe véve, szépen átalakuljunk. A Hold egyfelől megmutatja a sejtéseinket, vágyainkat, álmainkat, másfelől romantikus álmodozást, élénk fantáziát, és erős érzékenységet adományoz ebben a hét napban.

Bak 

(12.22.-01.20.) A bolygók pillanatnyi állása rávilágít, hogy útra kell kelnünk, ha szeretnénk megvalósítani a terveinket. A sok halogatás, elodázás tiszta időveszteség. Munkahelyünkön legyünk elővigyázatosak, mert előfordulhatnak olyan irigyeink, akik bármire képesek azért, hogy keresztbe tegyenek nekünk! A magánélet terén – a hét közepén – feszültség várható egy múltbéli esemény miatt. Komoly következményei lehetnek annak, ha nem oldjuk meg, nem beszéljük át időben párunkkal a félreértéseket.

Vízöntő

(01.21.–02.19.) Átható tekintete – amiben gyakran fellelhető némi hidegség, merevség – azonnal felhívja magára a figyelmet. Ez is a célja. Azt akarja, hogy környezete figyeljen rá. Pár napig inogni kezd a biztonságosnak hitt fal, amit magunk köré húztunk. Vízöntőként ez nem meglepő. Könnyen lehet, hogy most nyár vége felé megint porig romboljuk önmagunkat, de nem kizárt, hogy ezt valaki más, vagy egy esemény teszi. Amikor romba dőlt az eddig felépített tornyunk, akkor kemény munkával kezdhetjük újra felépíteni magunkat, hogy megint újjászülessünk.

Halak

(02.20.– 03.20.) A problémamegoldó képességünk elkápráztatja a környezetünket, mert sejtelmük sincs arról, hogy honnan merítjük az ötleteinket. A válasz erre egyszerű, hiszen önmagunknak köszönhetjük a remek gondolatokat. Ugyanis az, aki képes harmóniában élni önmagával, az nyugodtan tud gondolkozni nehéz helyzetekben is. Halakként tűzön-vízen keresztülmegyünk, különösen, ha a gyerekeink védelméről van szó. A Halak büszke arra, hogy nem tartozik azon szülők közé, akik odarakják a kicsiket a tévé elé, hogy helyettük a média nevelje őket.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu