A zárt csarnokzugú glaukóma, ami Magyarországon nem ritka, krónikus és heveny formában is megjelenhet. Ez a glaukóma forma a Föld teljes népessége tekintetében a vezető glaukómás vaksági ok.
Heveny formában a szemnyomás nagyon megemelkedik. Ez jelentős fájdalommal is járhat. A zárt csarnokzugú glaukómára főként azok hajlamosak, akiknek a szemük kissé kisebb, mint a szokásos normális szem. Az életkor előrehaladtával, már nagyjából 40 éves kor körül a szemlencse jelentősen nagyobbodni kezd. Ilyenkor, ha a hely kicsi, a szemlencse a pupilla területében elzárhatja a szem belső folyadékának (a csarnokvíznek) az áramlását, és ez váltja ki a csarnokzug elzáródását. Bár a probléma még az elzáródás előtt végzett egyszeri, ambuláns lézer kezeléssel teljesen megelőzhető, ez a kockázat fel nem ismerése miatt sokszor elmarad, és a beteg már csak a súlyos és végleges látáskárosodás kialakulása után kerül lézerkezelésre. Tehát ha valaki távolra pluszos szemüveget hord vagy a családban volt már glaukóma, szemét mindenképpen rendszeresen ellenőrizni kell tünetmentesen is. A szemorvosi vizsgálatkan alaposnak és hozzáértőnek kell lennie, nem elég, csupán a szemnyomásmérés. A krónikus zárt csarnokzugú glaukóma forma tünetszegényebb. A nyitott csarnokzugú glaukómák pedig teljesen fájdalmatlanok. Magyarországon a nyitott csarnokzugú glaukóma formák a leggyakoribb zöldhályog típusok. Erősen hajlamosít rá a rövidlátás és a vérrokonok között előfordult nyitott csarnokzugú glaukóma. Éppen ezért a fenti kockázati tényezőkkel bíró személyeknek különösen fontos a 40 éves kor feletti életszakaszban a rendszeres és jó minőségű szemorvosi vizsgálat, még teljes panaszmentesség esetén is.














