Melitta horoszkóp (08.06.-12.)

0
343

„A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. 
Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, 
akinek szüksége van rá.”
(Böjte Csaba)

Kos

(március 21.–április 20.)  A hét első fele számodra igazán ajánlott a lelki életre és a meditációra. Most érdemes elgondolkodnod egy kicsit múltról és jövőről, családról és szeretetről. Talán nem jut eszedbe minden nap, de gyümölcsöző felidézned azt is, hogy kik tették lehetővé azt, hogy ma itt tartson az életed. Ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, konzultálj lelki társaddal, vagy vezetőddel is erről! A hét második felében felébredhet benned a vágy, hogy visszaállítsd a kapcsolatot valakivel, akivel már egy ideje jócskán eltávolodtatok egymástól. Bármi is volt az oka annak, hogy így történt, már senki sem törődik vele igazán. Ha úgy gondolod tedd meg te azt a bizonyos első lépést! Egészen biztosan nem fogod megbánni!

Bika

(április 21.–május 21.) Ha a hét első felében valakinek elmondanád őszintén az érzéseidet, akkor ebben a csillagok is segítenek. Hidd el, hiába tudja az illető, amit tudnia kell, azért jól fog esni neki, hogy szóval, vagy akár tettel emlékezteted rá, mennyire fontos számodra. Különösen akkor lesz ez így, ha mindezt minden külön alkalom nélkül teszed meg. A hét második felében kitartónak és céltudatosnak kell lenned, ha a végére akarsz járni egy rejtélynek, ami már egy ideje foglalkoztat! Könnyen lehet azonban, annak ellenére, hogy azt hiszed, megtalálod a megoldást, végül csak egy átlagos történetet fedezel fel, különösebb csattanó nélkül. Vannak dolgok, melyek tényleg nem többek annál, mint amilyennek látszódnak.

Ikrek

(05.22.– 06.21.)A hét első felében nehéz helyzetbe kerülhetsz, mivel kezelned kell valakinek a nyugtalan féltékenységét, rosszabb esetben paranoiáját. Mint minden ilyen dologban, most is a higgadt kommunikáció a legfontosabb. Így tudod az illetőt megnyugtatni, hogy a félelmei alaptalanok. Persze, ha mégsem azok, akkor már más a helyzet. A hét második felében óvakodj az olyan ajánlatoktól, melyek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek! Az ígéret, mellyel megkeresnek, talán nagyon vonzó lehet, de ne feledd, hogy soha sincs ingyen ebéd! A valósággal érdemes bátran szembenézni, és fontos, hogy ne hagyd magadat becsapni.

Rák

(06.22.–07.22.)A hét első felében sokkal érzékenyebben reagálhatsz érzelmileg a téged ért atrocitásokra, megjegyzésekre. Ezt viszonylag nehezen tudod majd leplezni a környezeted előtt. Mindez azt is eredményezheti, hogy ha valaki nem megfelelően bánik veled, könnyen a rövidebbet húzhatja. Ezekben a napokban egy fontos találkozás is vár rád, amely könnyűszerrel válhat akár egy igen fontos és jelentős eseménnyé az életedben. A hét második felében a harmónia és az elégedettség érzése uralkodik el rajtad, melyet segít, hogy ezekben a napokban jó eséllyel sikerül helyretenned egy régóta problémás kapcsolatot is valakivel, aki fontos számodra. A tisztelet és a megbecsülés kifejezése pedig mindebben jelentős szerepet játszik majd.

Oroszlán

(07.23.–08.23.)A hét első felében ideges nyugtalanság lehet rajtad úrrá, mindez azonban annak a jele, hogy érzed egy változás közeledtét. Légy felkészült most extrém helyzetekre is! Próbálj rugalmasan gondolkodni, mivel a rutinhoz való ragaszkodás nem hozhat számodra elég jó eredményt! Ne törődj most senki véleményével, határozz gyorsan, menj most a saját fejed után! A hét második felében egy személyes ügyre kell koncentrálnod, melynek során könnyen lehet, hogy sokkal mélyebbre kell ásnod a saját lelkedben, mint azt gondolod, hogy megleld a megoldást. Ne aggódj, hamar megtalálod az egyensúlyod, különösen akkor, ha a pozitívan gondolkodsz és arra összpontosítasz, ami valójában ott van az orrod előtt.

Szűz

(08.24.–09.23.) A hét első felében a magánéletedre és a családodra kell jobban koncentrálnod, mivel egy váratlan helyzet, vagy változás felszínre hozhat néhány olyan problémát, amelyet eddig valahogy mindenki a szőnyeg alá söpört. Tekintsd mindezt egy remek alkalomnak arra, hogy tisztázz bizonyos dolgokat és megtörd a jeget egy tabutémával kapcsolatban is, amely valószínűleg veled kapcsolatos! A hét második felében fokozottan figyelemmel kell lenned a környezetedre, mivel egy hír nyomán váratlan döntési helyzetbe kerülhetsz. Akkor tudsz megfelelően határozni, ha nem csak a fő kérdésre koncentrálsz, hanem észreveszed az apró jeleket is.

Mérleg

(09.24.–10.23.) A hét első felében szinte mágikus hatással lesznek rád a csillagok, ami ideális alkalmat teremt egy kis huncut romantika számára. Most még olyasmi is megfordulhat a fejedben, amit előzőleg túlzásnak, vagy nem helyénvalónak tartottál, de hidd el, hogy a szerelemben nincsenek határok. Amit mindketten szeretnétek, az rossz nem lehet. A hét második felében, talán átfut rajtad egy kis aggodalom valakivel kapcsolatban, aki közel áll hozzád, de ha logikusan gondolkodsz, ennek nem lehet igazán túl sok alapja. Feleslegesen pedig kár izgulni, egy váratlan problémát pedig úgyis csak akkor lehet orvosolni, ha valóban bekövetkezett. Ezek a napok remek alkalmat teremtenek számodra a kezdeményezésre is.

Skorpió

(10.24.- 11.22.) A hét első felében egy feladatot a leghatékonyabban akkor tudsz majd megoldani, ha együttműködsz a környezeteddel és kihasználod a népszerűségedből adódó előnyöket is. Ezekben a napokban megnövekedik benned a vágy az intimitás iránt, és mindez egybeeshet egy általad tisztelt és szeretett ember kezdeményezésével is. A hét második felében akár még a legambiciózusabb terveidet is könnyedén megcélozhatod. Különösen akkor, ha magabiztosan lépsz fel és lerombolsz egy akadályt, melyet valaki az utadba állít, és így igyekezvén kiszorítani téged a pályáról. Néha muszáj keményebben is fellépni, mert van, aki csak az erőből ért.

Nyilas

(11.23.- 12.21.) A hét első fele a lelki közeledés napjait hozhatja számodra. Társaddal most még közelebb kerülhettek egymáshoz, ha pedig egyedülálló vagy, a lelki társad meglelése sem lehetetlen. Az érzékenység, mely most belőled jön, érezhető lesz az arra fogékonyak számára, így szinte odavonzod magadhoz azokat, akik érezni akarják a körülötted áramló szinte gyógyító lelki erőt. A hét második felében egyeztetési problémáid lehetnek egy elfoglaltságod és egy családi, vagy egyéb magánprogram között, de nyugodt és higgadt hozzáállással mindezt könnyedén kezelni tudod majd. Egy erős ember ezekben a napokban komoly befolyással bírhat az életed egy fontos döntésére. Figyelj arra, amit közölni fog veled!

Bak 

(12.22.-01.20.) A hét eleje nehézségekkel indul, mert most sokkal keményebben kell megdolgoznod ugyanazokért az eredményekért, mint máskor. Ezzel együtt itt lesz az alkalom, hogy bebizonyítsd, rosszabb körülmények között is tudod hozni ugyanazt a teljesítményt. Ezekben a napokban egy provokációnak is ellen kell állnod, úgyhogy készülj fel alaposan lelkileg! A hónap közepén igyekezz elkerülni minden túlzott költekezést és semmilyen körülmények között ne hagyd, hogy növekedjen az adósságod! Mindez nem lesz egyszerű feladat, mert olyan környezetben töltheted ezeket a napokat, ahol csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok között kell lelkileg erősnek maradnod.

Vízöntő

(01.21.–02.19.)  Hatékony és produktív napokat élsz meg és a visszajelzések is pozitívak lesznek, akár a munkád, akár a külsőd tekintetében. Igyekezz szeretettel és kedvességgel fordulni a környezetedhez, és tapasztalni fogod, hogy mindezt most sokszorosan kapod vissza onnan, akár egy ajándék formájában! A hét közepén váratlan változás miatt átmenetileg pénzügyi bizonytalanságot érezhetsz, de türelemmel és odafigyeléssel mindezt hamar orvosolni tudod. Arra ügyelj, hogy soha ne cselekedj pánikszerűen, várj, amíg minden információ a birtokodban lesz és dönts higgadtan! Ezekben a napokban előfordulhat, hogy egy tárgyalás során alkudozni kell, hogy az eredetinél jobb helyzetbe kerülj. Ez nem a te világod, de a képességed, tudásod megvan hozzá. Élj vele!

Halak

(02.20.– 03.20.) A hét eleje optimizmust és boldogságot hoz számodra. Úgy érzed, hogy a dolgaid remekül haladnak. A környezet együttműködő veled, és olyan helyről is segítséget kaphatsz, ahonnan esetleg nem is számítsz rá. Igyekezz most elindítani új dolgokat és közeledj nyitottan az emberekhez is! A hét közepén rád mosolyoghat a szerencse. Ezekben a napokban egyértelműen meg tudod fogalmazni, mit érzel valaki iránt, és mások jelzéseit is kiválóan tudod majd értelmezni. Ha van valamilyen függőséged, most el tudod kezdeni azt a folyamatot is, amelynek során végre megszabadulhatsz tőle. Ha van valami rejtély, ami foglalkoztat, arra is fény derülhet most.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu