Melitta horoszkóp – rúna segítséggel

0
290
Fotó: pixabay.com

Július 27-tól augusztus 2-ig

Kos

A hét eleje alkalmas megbeszélésekre, üzleti találkozókra és szerződések megkötésére. Ha valamit vennél, vagy eladnál, akkor most jobbnál is jobb ajánlatok közül válogathatsz. Amennyiben van olyan téma, ami nagyon érdekel, akkor érdemes belefognod annak mélyebb megismerésébe. Hogyha szükséges, itt az ideje, hogy tanulással egészítsd ki a tudásodat. A hét második felében remek meggyőzőerővel rendelkezel, így ha valakit bevonnál az üzletbe, vagy eladnál neki valamit, akkor most jól jársz. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a hivatalos dolgokat jogilag tisztán rendezd.  Lelkesedésed és józan érvelésed most mindenkire hatással lesz, ha akarsz, bárkit bármiről meg tudsz győzni, vagy akár még homokot is el tudsz adni a sivatagban.

Heti rúnád a Fehu. Ez a rúna szimbolizálja gazdagságot, pénzügyi helyzetet, valamint kötelezettséget is. Azt is jelzi, hogy meg kell vizsgálni a pénzügyi helyzetet. Jelentheti, hogy a pénz úton van, és hamarosan profitálsz valamiből.

Bika

A hét első felében remek problémamegoldó képességeddel új helyzetet teremthetsz magad körül, egyben kivívhatod a környezeted elismerését is. Harmonikus érzelmi állapotod mindenkire hatással lesz körülötted. Azon felül lesz valaki, akire különösen hat a varázsod. Vele az eddiginél is bensőségesebb kapcsolatot alakíthatsz ki. A hét második fele a boldogság időszaka lesz, szinte ellenállás nélkül haladsz egy remek hétvége felé, és úgy tűnik, semmi sem veszélyezteti a terveidet. Egy jó lehetőség kihasználásával ráadásul extra bevételhez is juthatsz, ami lehetőséget teremt arra, hogy egy eddig nem tervezett utazást beiktass magadnak a közeljövőben.

Rúnád erre a hétre az Uruz. Ez a rúna erőt és hatalmat jelképez, valamint annak szükségességét, hogy teljes mértékben elfogadd az életedet. Termékenységet, növekvő kreativitást is jelöl, valamint erősödő szexuális energiára is utal. Szerencsés jelnek veheted, ha új struktúrájú terveid vannak a jövőre nézve.

Ikrek

A hét első fele alkalmas lehet a vásárlásra, de érdemes óvatosan kezelni a pénzügyeket, mivel a meggondolatlan pénzköltésnek később komoly következményei lehetnek. Óvakodj a hitelre vásárlástól, a kölcsönkéréstől! Addig nyújtózz, amíg a takaród ér!  A hét közepén játékos flörtbe keveredhetsz egy ismeretlennel, akitől, ha elfogadod, ajándékot is kaphatsz. A hét végén egy régi sebed gyógyul be köszönhetően, hogy valakivel egy nagyon mély, meghitt beszélgetést folytatsz. Erre mondják, vannak emberek, akik ha meghallgatnak, vagy tanácsot adnak, az olyan, mintha Isten keze lenne abban.

Heti rúnád a Thurisaz. Ez a rúna szimbolizálja a nehézségeket és a küzdelmeket. Itt az ideje, hogy fordulj befelé és tárd fel magadban azokat a fájdalmakat, amelyek gátolnak a továbblépésben. Adj időt magadnak a meditatív állapotokra, amikor csak azon merengsz, milyen múltbeli érzéseket nyomsz el! 

Rák

A hét elején jó hírt kapsz, mely hatására pozitívabban látod a jövődet. Most ideális az alkalom arra, hogy magad körül rendet rakj, és az elavult dolgaidat leselejtezd. Add oda olyannak, aki azt még használni tudja. A hét közepén egy kisebb utazás vár rád, melynek során olyan emberekkel találkozhatsz, akik segíthetnek későbbi céljaid elérésében. A hét végét optimistán várhatod, hiszen jó időszakon vagy túl, így nyugodtan megengedhetsz magadnak egy kis lazítást. Mindig annyit költs, amennyit még könnyedén ki tudsz fizetni! Nem lenne jó adósságokkal kezdeni a jövő hetet.

Heti rúnád az Ansuz. Ez a rúna szimbolizálja „Isteni Lélegzet”-ét, és azt jelzi, hogy a saját intuíciód nagyon erős, amire hallgatnod kell. Jelezheti, hogy megérett a lelked a gyógyító szerepre, és itt az idő ahhoz, hogy megkeresd személyes Mesteredet, aki segíti lelki ébredésedet. Kapcsolódnod kell belső magodhoz, és feltárni képességeidet!

Oroszlán

A hét eleje feszültséggel indulhat, mivel a szeretteid nem támogatnak valamiben, ami fontos számodra. Még az is lehet, hogy valamelyikük megpróbálja megakadályozni, hogy a dolgok a terveid szerint alakuljanak. Próbáld a helyzeteket higgadtan kezelni és vedd figyelembe, hogy amit tettek, féltésből és gondoskodásból tették! Persze ez nem fog téged megakadályozni abban, hogy továbbra is a saját fejed után menj. A hét végén egy baráti összejövetelre, kerti partira leszel hivatalos, ahol kizárólag személyes ügyekről fogtok beszélgetni. A fő témakör természetesen a család lesz, mivel kapcsolatban mindenkinek megvannak a saját kis történetei. A tiéd most a többiekéhez viszonyítva különösen mulatságos lehet.

Raidho rúna tanácsod erre a hétre: Ez a rúna utazást, vagy egy bizonyos periódust szimbolizál. Talán egy jelentőségteljes ciklus közepén tartasz az életedben, vagy fel kell készülnöd egy utazásra. Az út, amely rád vár, lehet, arra fog szolgálni, hogy rányissa a szemedet valamire. Jelzi továbbá, hogy az út során felsőbb védelmet kapsz, bátran belevághatsz.

Szűz

A munkád és a magánéleted kiegyensúlyozottsága már szinte garancia arra, hogy minden sikeresen alakuljon az életedben. Jó alkalom ígérkezik, hogy bővítsd a szakmai tudásodat, és új személyes kapcsolatokat hozz össze egyszerre. Rendezvényen, eseményen körültekintőnek kell lenned, mert egy találkozás mindent felboríthat benned. Ne kövesd az ostobák példáját, akik ha valakit meglátnak, aki rájuk mosolyog, azonnal ott akarják hagyni a családjukat! A hét vége komoly gondolkodást és intenzív beszélgetéseket hozhat, melyek során titkok kerülhetnek a felszínre. Most szükséged lesz erőteljes meggyőző képességedre is ahhoz, hogy az igazadról meggyőzd a másik felet.

Heti rúnád a Kaunaz. Ez a rúna a kreativitást, inspirációt és bölcsességet szimbolizálja. Alkalmas az idő arra, hogy megoldj egy problémát, vagy helyzetet, amely felmerült már, de eddig elodáztad. Engedd el a szorongást, vagy félelmet! Már felkészültél rá belül, megvan az erőd ahhoz, hogy dolgozz rajta. Arra is utal, hogy el kell engedned egy régi szokást, vagy sérelmet, hogy tisztán láss.

Mérleg

A hét első felében egy régi barátságból váratlanul ígéretes üzleti kapcsolat lehet. Az ügy hátulütője azonban, hogy a barátság és az üzlet ritkán fér meg egymással hosszú távon, így megvan az a veszély, hogy az üzlet tönkretesz egy hosszan tartó, jól működő személyes kapcsolatot. Döntsétek el, hogy vállaljátok-e ezt a kockázatot! A hét második felében nagyon azt érzed, hogy vágysz egy igazi társra, akinek őszintén elmondhatod bánatodat, vagy az örömedet. Hogy végül melyiket, azt a hét elejének eredményei döntik el. Amennyiben hallgatsz a megérzésedre, valószínűleg semmitől sem kell tartanod.

Heti rúna segítőd a Gebo. Ez a rúna azt mutatja, hogy úton van feléd egy váratlan szerencse, egy ajándék! Ez pozitív előjel a szeretetre és emberi kapcsolatokra is, sőt a termékenységre is. Az egyik legszerencsésebb szimbólum. A Világegyetem nagylelkűségét jelzi, valamit visszakapsz a sok jóból, amit eddig adtál.

Skorpió

A hét elejének hangulatát meghatározza, hogy mekkora sikerrel jársz egy az üzlettel, munkával kapcsolatos probléma megoldásában. Ez erős hatással lesz a magánéletedre is, mivel fejben a kettőt nehezen tudod elválasztani egymástól. Ha nem jól megy az üzlet, az a magánéleti hangulatodra is erős befolyással van. A hét végére azonban minden gondod, bajod megoldódik, és végre felszabadultan élvezheted az élet adta örömöket. Anyagi dolgaidat kezeld diszkréten, nem szükséges, hogy idegenek belelássanak a pénztárcádba!

Segítő rúnád erre a hétre: Wunju. Ez a rúna szimbolizálja az örömöt és a célok elérését. Te már keményen dolgozol egy ideje a céljaidért, és most eljött az idő, hogy hátradőlhetsz és lazíthatsz, hogy élvezd végre az életet. Tervezz be egy kis pihenést, mert megérdemled! A rúna jelzi, hogy ehhez megkapsz minden támogatást.

Nyilas

A hét első fele alkalmas lehet az esetleges kapcsolati problémáid kezelésére. Ezért is érdemes most kezdeményezned ilyesmit, ha szükségét érzed. Ha munkádban előnyösebb pozíciót, vagy fizetésemelést szeretnél kérni, előtte mérlegeld lehetőségeidet! Önbizalmad és kiegyensúlyozottságodat csak bizonyos emberek értékelik. A hét második fele szellemileg megterhelőbb lehet az átlagnál, mivel rengeteg papírmunka és ügyintézés vár rád.

Heti rúnád a Hangalaz. Ez a rúna szimbolizálja a vihart, ami azt jelzi, hogy nagy szükség van életed valamely területén a változásra. Amikor megérkezik, már nem tologathatod a dolgot amit eddig ügyesen megtettél, azonnali változást fog hozni, hogy az egészséged, jóléted és nyugalmad helyreálljon. Itt az idő elengedni a régi mintákat, ne szabotáld saját boldogságodat! 

Bak 

A hét első felében foglalkoznod kell a jövőbeni terveiddel. Vedd számításba a lehetőségeidet, és olyan célt tűzz ki magad elé, amelyet teljesíteni is tudsz! Ez azonban nem jelenti azt, hogy add fel nagyra törő álmaidat, csupán annyit, hogy kisebb lépésekben kell haladnod. A hét közepén, magánjellegű kapcsolatban, tapintatosan kell majd eljárnod. Pénteken, szombaton esetleg vasárnap új ismeretséget köthetsz valakivel, de a kapcsolat elején fontos lesz az illető bizalmát elnyerned. Mutass meg magadból, amennyit lehet és igyekezz természetesnek lenni! Ennek az ismeretségnek nem biztos, hogy mindenki maradéktalanul örülni fog a környezetedben, így fel kell készülnöd némi áskálódásra, háttérbeni intrikára.

Segítő rúnád Othila/Othe. E rúna a hetedik kardinális ponthoz juttat el minket, a középponthoz. Itt fut össze Midgard és Asgard, ez önmagunk és isteneink közös pontja. Az a tengely, ami körül életünk forog. A föld, vagy birtok ideája csak egy szimbólum – mindannyiunknak meg kell találnunk saját „középpontunkat”, hogy értelmet adjunk életünknek, és a rúnautazásnak is tulajdonképpen ez az igazi értelme.

Vízöntő

A hét elején vigyáznod kell arra, hogy egy családi feszültséget nehogy túlreagálj. Ne próbálj meg mindent magadra venni, amennyire tudsz, maradj ki a dologból! A legvalószínűbb, hogy a dolog megoldódik úgy is, hogy neked nem kell közbeavatkozni. A hét második felében a pénzügyeiddel kapcsolatban lesz egy kis elintéznivalód, de különösebb stresszt nem fog okozni. A hét végére viszont nyugodtan tervezhetsz egy kis kikapcsolódást, aminek valószínűleg az intimitás is fontos része lesz majd.

Rúnád üzenete erre a hétre: itt az ideje elmélkedni magadon. A dolgok “befagytak” az életedben most, türelemre van szükséged, mert még nem döntöttél valamiben határozottan. Nem egyértelmű, hogy mit akarsz, ezért az energiádat blokkoltad. Szükséges, hogy ez idő alatt végezz minél több testmozgást, lehetőleg a természetben. Ezek segítenek feloldani a blokkot. Egyébként segítő rúnád név szerint az Isa.

Halak

A hét első felében a magánéletedben lesz némi tennivalód. Kapcsolatoddal összefüggésben merülnek fel megbeszélni valók, és egy-két kérdést tisztázni kell, hogy a nyugalom helyreálljon köztetek. Bizalommal közelíts a másikhoz, és hallgasd meg, amit mond! Értelmes kompromisszumokkal a kapcsolat erősebbé válhat. A hét második felében remek diplomáciai érzékről tehetsz tanúbizonyságot. Össze tudod hozni az embereket, és ezzel a már meglévő kapcsolatrendszeredet is jól protezsálod. A hét végén egy konfliktust kell kezelned, de ez nem érinti a magánéletedet, a dolog egy ismeretlennel lesz kapcsolatos.

Segítő rúnád az Algiz. Ez a rúna védelmet és isteni útmutatást szimbolizál. A támogatást egyértelműen küldik számodra, te légy nyitott rá, és kérd a megértést! Arra is utal, hogy egyformán fordíts figyelmet a lelki és testi egészségedre.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu