Október: a mellrák elleni küzdelem hónapja

0
35
Fotó: ryanking999 © 123RF.com

Immár 40 éve minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Magyar Rákellenes Liga ismét megszervezte a „Motorral a mellrák ellen” felvonulást, ahol a motorosok a mellrák színében, rózsaszínben vonulnak majd végig a fővároson. Emellett idén is elindul a Rózsaszín Október (Pink Month) figyelemfelhívó és adománygyűjtő kampány.

1985 óta minden év októbere a Mellrák elleni küzdelem hónapja (Breast Cancer Awareness Month), és október 1. pedig a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja, aminek fő célja a figyelemfelhívás a mellrák elleni küzdelemre.

A Magyar Rákellenes Liga ebből az alkalomból immár kilencedik alkalommal szervezi meg a rózsaszín motoros felvonulást és találkozót.

A Global Cancer Observatory (GCO) 2022. évi adatai szerint mellrákban – ami a nők leggyakoribb daganatos betegsége Magyarországon –, a standardizált megbetegedéseket tekintve a 40 európai ország között a 21., a halálozást tekintve a 10. helyen vagyunk!

Látható, hogy az alacsonyabb előfordulási arányhoz magasabb halálozás tartozik, tehát van még tennivalónk a korai a felismerés területén. Ennek kulcsa a rendszeres önvizsgálat végzésére és a szűrővizsgálatokon történő részvétel, tehát ez a potenciálisan érintetteken is múlik!

A motoros felvonulás elsődleges célja felhívni a figyelmet a betegségre, az önvizsgálat és a szervezett szűrővizsgálatok fontosságára, valamint arra, hogy soha ne halogassuk az orvoshoz fordulást vagy a terápiát, mivel a késlekedés növeli a halálozás esélyét!

A rózsaszín hónap kapcsán mindig sok szó esek a szűrésről, felismerésről, kezelésről, gyógyulásról, azonban van egy kevesebb reflektorfényt kapó téma: az onkológiai betegség gazdasági hatása a betegre.

Az European Fair Pricing Network (EFPN) és az Organization of European Cancer Institutes (OECI) készített egy „A rák pénzügyi toxicitása és társadalmi-gazdasági hatása Európában” című tanulmányt.

A 25 európai ország 2507 onkológiai betege körében végzett felmérés kimutatta, hogy:

  • a rákos betegek 56%-a számolt be jövedelemkiesésről a diagnózis miatt
  • 86%-uk számolt be a kezeléssel kapcsolatos további költségekről, beleértve az utazási költségeket és a nem térítéses gyógyszereket. Ezen költségek fedezése érdekében sok beteg megpróbálta növelni a jövedelmét vagy csökkenteni más jellegű kiadásait.
  • A betegek 16%-a mondta, hogy anyagi okokból el kellett halasztania vagy teljesen el kellett kerülnie az ellátást (beleértve a gyógyszereket, az orvosi látogatásokat vagy a műtétet).
  • a betegek több mint egyharmada tapasztalt változást foglalkoztatási státuszában, kevesebben dolgoztak vagy tanultak, és többen vonultak korán nyugdíjba, váltak munkanélkülivé vagy részesültek rokkantsági ellátásban.

Az eredmények azt mutatták, hogy az elvált, önálló vállalkozó, alacsonyabb háztartási jövedelemmel rendelkező vagy gyermekes betegek nagyobb valószínűséggel tapasztaltak anyagi nehézségeket. A serdülők és a fiatal felnőtt betegek különösen érintettek: egy fiatalokból álló alcsoportból 79% számolt be anyagi nehézségekről, és 65% tapasztalt jövedelemkiesést.

A Liga munkája során számtalanszor tapasztalta, hogy még egy sikeres onkológiai kezelés is anyagilag milyen megterhelő tud lenni, de immár látható, hogy ez nem egyedi tapasztalat, és még csak nem is magyar sajátosság.

Ismét megkezdődik a Magyar Rákellenes Liga és a Pittsburg Steelers magyar rajongó klub által indított hagyományos Rózsaszín Október (Pink Month) figyelemfelhívó és adománygyűjtő kampány is. A csatlakozók vállalják, hogy környezetükben ráirányítják a figyelmet a szűréseken történő részvételre és az önvizsgálat fontosságára, illetve adománnyal támogatják a Liga ezirányú munkáját.

A Magyar Rákellenes Liga által országszerte szervezett hagyományos rózsaszín sétákról és egyéb rendezvényekről a Liga honlapján és Facebook oldalán tájékozódhatnak: rakliga.hu, www.facebook.com/rakliga.

Forrás: Magyar Rákellenes Liga