Fotó: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem

Akár 15-20 éven keresztül képes szinten tartani a fizikai állapotot az időben megkezdett mozgásfejlesztés központi idegrendszeri sérülések esetén. A Semmelweis Egyetem interaktív, népegészségügyi tematikájú eseménysorozatának következő rendezvényén egyebek mellett a hatékonyan alkalmazható konduktív pedagógiával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A Pető András Kar február 8-án az egész családnak kínál érdekes programokat: a legkisebbeket művészetterápiával és készségfejlesztő játszóházzal várják, a felnőttek pedig többféle előadáson és személyes konzultáción, tanácsadáson vehetnek részt.

A nemzetközi hírű magyar orvos és mozgásterapeuta, Dr. Pető András a mozgássérült gyermekek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetett a felnőtt diszfunkciósok, mozgássérültek rehabilitációjára is. Az agy plaszticitása idősebb korban is megmarad, sőt, még súlyos sérülés esetén is lehetőség van új kapcsolatrendszer kiépítésére, és aktivitás révén bizonyos fokú önregenerálódásra. A Parkinson-kór komplex kezelésében például a gyógyszeres terápia mellett, világszerte fontos szerepet kap a mozgásfejlesztés, de legalább ugyanilyen fontos a rehabilitáció sclerosis multiplex (SM) vagy stroke esetén is.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A konduktív pedagógiát mint rehabilitációs módszert a február 8-i Semmelweis Egészség Napon ismerhetik meg részletesebben az érdeklődők. Az SM, Parkinson, afáziás beteg a családban című előadáson kiderül, milyen állapotromlásra lehet számítani központi idegrendszeri sérülést követően, valamint arról is szó lesz, hogy a rehabilitációt hogyan segíthetik a családtagok. Az előadást követően személyes konzultációra, tanácsadásra és időpontfoglalásra is lehetőség nyílik.

A Semmelweis Egészség Napok következő rendezvényén interaktív előadás keretében járják körbe az iskolaérettség témakörét, a résztvevők kipróbálhatják, hogy milyen egy valódi zeneterápiás foglalkozás, és elsajátíthatnak egy otthon vagy irodai környezetben is könnyen végezhető tartásjavító gerinctornát. A Pető András Kar szombati programja különös hangsúlyt fektet az SNI-s gyermekre, valamint többféle tanácsadással várja az érintett szülőket és családokat is. A programok egy részére előzetesen be kell jelentkezni, a regisztrációs felület itt érhető el.

Időpont: 2020. február 8. (szombat) 8:00 – 17:00
Helyszínek: Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika (1122 Budapest, Városmajor u. 68.), Pető András Kar (1125 Budapest, Kútvölgyi út 6.)