Késő este egyedül sétálok az utcán. Pár pohár bor után másra sem vágyom, mint kint lenni az éjszaka kellemesen hűvös levegőjén, s csak menni, menni, amerre visz a lábam. Folynak a könnyeim az arcomon. Szinte reszketek a sóvárgástól. Bármerre nézek, mindenhol pillangókat látok. A lámpaoszlopok tetején, az üzletek kirakataiban, a házak ablakaiban, az aszfalt pocsolyáiban, az autók fényeiben, a fák árnyékaiban, a szökőkút szobrain. Mindenhol ott vannak. Bármennyire is gyönyörűek, borzasztóan kínoznak. Szeretném, ha hagynának egy kicsit megnyugodni. Szeretnék egyedül lenni. Tiszta fejjel gondolkozni. Egyszerre üldözöm a pillangóimat, és menekülök előlük. Azt akarom, hogy vagy hagyjanak békén, vagy engedjék, hogy táncolhassak velük. Őrület, hogy bármit csinálok, mindenhova követnek. Szenvedek az érzéstől, amit okoznak. Meggyötrik a testem és a lelkem.
Pillangótánc… Tudom, hogy csak egy illékony tünemény. Egy gyönyörű pillangóhoz hasonló érzés, mely váratlanul meglátogatja kedvesét. Incselkedve repked körülötte. Szemtelenül bújócskázik. Aztán egyszer csak végleg nyoma vész. Kiismerhetetlenül járja táncát. Olykor megmutatja magát teljes pompájában, olykor viszont elrejtőzködik szemérmesen. Élvezi, ha csodálója meglesi őt. De a tolakodó közeledést nem szereti. Ha pedig üldözőbe veszik, biztosan elmenekül. Pillangótánc… Ez a titokzatos érzés teljesen összezavar. Van, hogy borzasztóan kínoz. S van, hogy eláraszt gyönyörűségével. Próbáltam megfejteni titkát. Szétbontottam a legapróbb összetevőkre. A külső megjelenés, a gondolatok találkozása, az érzelmek felébresztése, a fizikai vonzalom. De rá kellett jönnöm, nem lehet ezeket különválasztani. Minden szintetizálódik egy nézésben, egy mosolyban, egy mozdulatban, egy érintésben. A szavak még sokszor inkább ártanak, csak összezavarják valódi szándékainkat.
Pillangótánc, milyen csodás érzés… Törékeny, rebbenő, megfoghatatlan tünemény. Két ember által teremtett varázslatos pillanat. Mintha lelkeink kapaszkodnának össze egy pillanatra. Megteremtve együtt egy leplezetlen gondolatot. Egy gondolatot, mely talán megrészegítve vad tettre késztet. De az is lehet, hogy csak a fantázia könnyű szárnyú szellőjeként borzongat meg egy pillanatra. Művészet a pillangótáncot együtt járni. A bátortalanság ugyanúgy agyonvágja a szép érzést, mint a tapintatlan hajsza. Nagyon kifinomultnak kell lennünk. Tilos a kényelmes kívülálló szerepében maradni, vagy csak játékból provokálni. Ha hajszoljuk, ha megrendeljük, ha túl olcsón akarjuk, ha ellopjuk, elérhetetlen délibáb marad. A megszokás unalmába süppedve észrevétlenül elillan. Kötelességből vagy elvárásból művelve is menthetetlenül tovatűnik. Viszonzás nélkül pedig kínzó rögeszmévé válik. Az egyetlen helyes irány, teljes egészében fogadni és hálás szívvel kiélvezni tünékeny mámorát. Úgy szeretném, ha megszelídülnének a pillangóim! Ha nem cikáznának összevissza, hanem előlibbennének, amikor csak hívom őket, szárnyaikat szépen, nyugodtan tárogatva. De be kell látnom, ők szabadok és irányíthatatlanok. Most is, alig, hogy észrevettem őket, már tova is tűntek. Hiába várok rájuk, nem tudom, valaha visszatérnek-e hozzám. „Miért ilyen kegyetlenül véges ez az érzés!?” – bárcsak tudnám.
Késő este sétálok a sötét, kihalt utcákon. Hátam görnyedt, szemem könnyes, lelkem nehéz. Nem nézek semerre, azt sem tudom, hova visz a lábam. Csak bámulom a cipőm orrát, várva, hogy az érzés elmúljon. Lábam sajog, szemem ég, mindent kitölt a bennem tátongó sötétség. A színes és vibráló élmények véget értek. Folytatjuk tovább kalandos utunkat, ki-ki a maga boldogsága felé. Színes pillangók, köszönöm, hogy velem voltatok! Ha egyszer újra találkozunk, tudni fogom, kik vagytok. Tekintetem felemelem, könnyeimet kézfejemmel letörlöm, mélyet sóhajtok. Arra gondolok, vajon most merre jár a Férfi, kivel nemrég együtt csodálhattunk benneteket? Gondolatban odalépek hozzá, ajkára csókot lehelek, szólni nem szólok, csak egy könnyes mosollyal üzenem: „Köszönöm ezt a pillangós élményt neked!”
Királyfalvi Mira
A cikk a Patika Magazin Rejtvényújságban jelent meg.
2023. március-április
