Richter Anna díj: Riadót fújtak a fiatalok mentális és fizikai jóllétéért tenni vágyó győztesek

0
550

A beérkezett többszáz pályázat nagyrésze az egyre rosszabb fizikai és mentális állapotban levő  fiatalokat helyezte fókuszba, így érthető, hogy a 15 döntős csapat projektjei közül is több nekik szóló  prevenciót, edukációt és a problémáikra adott megoldási javaslatokat tartalmaz.

Az egyedülálló és  egyre népszerűbb Richter Anna Díj díjátadó gáláján minden értelemben taroltak a fiatalok: mind a 6  győztes projekt célközönsége az ő korosztályuk, és a közönségdíjat is a Junior kategória egyik  diákcsapata nyerte. Az ünnepélyes gálán hat csapat ünnepelhette, hogy álmuk valóra vált. Az alapító  Richter Gedeon Nyrt.-nek kiemelkedően fontosak az egészségügyben, oktatásban és  gyógyszerészetben dolgozók, valamint a jövő generációja. A Richter Anna Díj őket, különösen az ezeken  a területeken dolgozó nőket kívánja elismerni, és támogatni ötleteik megvalósításában. 

Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj  sorsáról. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a  díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna  Díj hattagú zsűrije kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett.

Az ünnepi esemény Beke Zsuzsa, a  Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjének köszöntő szavaival vette kezdetét, aki elsőként  méltatta a döntőbe jutott csapatokat: „Szeretnék gratulálni mind a 15 csapatnak, akik bekerültek a  döntőbe, valamint köszönetet mondani annak a többszáz elhivatott pályázónak, akik aktívan kívánnak  részt venni a mindannyiunk jóllétéért folytatott munkában. Bár a díj keretein belül hat csapatot tudunk támogatni abban, hogy megvalósítsák projektjüket, de bízom benne, hogy az az innovatív gondolkodás,  a jobbító szándék, amiről minden pályázó tanúbizonyságot adott a pályázati kereteken kívül is nagy  hatással lesz majd a mindennapi működésre. Kívánom, hogy a Richter Anna Díjjal vagy más forrásokból  az összes megálmodott terv váljon valóra!” 

Szülőklub podcast sorozat az evészavarokról, önsértésről, függőségről, bántalmazásról 

A pszichiátriai gondokkal küzdő gyermekek és fiatalok gondozása, szoros utánkövetése intézményi  keretek között nem valósítható meg. A kórházból hazatérve azonban a gyermek és a szülők számára is  elengedhetetlen lenne a hosszútávú támogatás, amely az élhetőbb hétköznapok, egy boldogabb  jövőkép felé emeli a családot. Az Egészséges Lelkű Ifjúságért- Pro Juventa Alapítvány komplex,  hosszútávú, rendszerszemléletű és művészetterápiás hangsúlyú kezelési programot kínál krónikus,  súlyos mentális problémákkal élő gyermekeknek, kamaszoknak és családjaiknak 12 hónapon keresztül.

Az alapítvány Lotilko Programjának köszönhető ingyenes szülőklubjai pedig igen nagy népszerűségnek  örvendnek már 8 éve. A csapat által szervezett hiánypótló tematikus előadásokat szülők és  szakemberek egyaránt látogatják. Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas énekesnő, zsűritag méltatta az  egészségügyi kategóriában díjazott csapatot: „Azzal, hogy ez a profi szakemberekből álló, elhivatott  csapat 10 részes szülőklub podcast sorozatot fog készíteni, végre sok olyan kihívásokkal küzdő családot  támogathat, akikhez személyesen eddig nem tudtak eljutni. A témák, amiket feldolgoznak majd, kezdve  a családon belüli bántalmazástól, az evészavarokig, az önbántás, a függőségek, mind-mind tömegeket  érintő, súlyos problémák, örülök, hogy a Richter Anna Díj támogatásával több segítséget kapnak az  érintettek.”

Dőlnek a tabuk az iskolákban a mentális zavarokról való kommunikációban 

Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a 8-18 éves diákok körében a mentális zavarok száma. A WHO  adatai szerint ez a probléma a világon minden 7. gyermeket érinti. Az érintett serdülők, hasonlóan a  szomatikus beteg társaikhoz a betegségük miatt hosszú hónapokra kimaradnak az iskolából,  stigmatizált helyzetbe kerülnek. A mentális nehézségükkel való megküzdés nemcsak önmaguk  számára, hanem az őket körülvevő pedagógus és kortárs közösség számára is óriási kihívást jelent.  Jelenleg Magyarországon sem az egészségügyi ellátórendszer, sem az oktatási rendszer nem áll készen  a folyamatosan növekvő számú, mentális zavarral küzdő diákok ellátására, iskolában tartására és az  osztályközösségben való integrációjára.

A pedagógus kategóriában győztes Kórházsuli Alapítvány  csapata erre a problémára reagál a fiatalkori mentális zavarokról szóló, pedagógusoknak szánt  módszertani könyvükkel és a könyv köré épített szakmai workshop sorozatukkal. „A céljuk, hogy a  pedagógustársadalmat felkészítsék az egyre növekvő számú mentálisan sérült diák megfelelő  támogatására, közösségben tartására és az őket körülvevő osztálytársak érzékenyítésére. Ezt az irányt,  körülnézve szűk környezetünkben és szerte a világban, kötelességünk támogatni.” – mondta a díjat  átadó Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője. A KórházSuli csapata egy  országos roadshow-t fog elindítani budapesti és vidéki oktatási intézmények tantestületei számára. A  workshopon a pedagógusok olyan mélységben ismerhetik meg a leggyakoribb mentális zavarokat,  amely képessé teszi őket az ebben érintett diákjuk által generált nehéz iskolai helyzetek felismerésére,  kezelésére, és a megfelelő szakemberek bevonására. 

A magasan képzett gyógyszerészek elengedhetetlen résztvevői egy sikeres  társadalomnak 

„A gyógyszerész szakma napjainkban hiányszakma, kevés olyan középiskolai diák van, aki a felvételi  eljárás során a gyógyszerészeti kart jelöli meg első helyen. Sajnos manapság ezt a hivatást egyre  kevesebben választják, pedig a magasan képzett gyógyszerészek elengedhetetlen résztvevői egy  sikeres társadalomnak. Ez a mondat a múltban, a jelenben és a jövőben is igaz.” Ezekkel a  gondolatokkal vezette fel Beke Zsuzsa a gyógyszerész kategória győzteseit, a Debreceni Egyetem  Gyógyszerésztudományi Karának végzős hallgatóiból és mentortanárukból álló csapatot. A díjazott  csapat tagjai a probléma okát abban látják, hogy a fiatalok nem ismerik teljes egészében a  gyógyszerészetben rejlő lehetőségeket.

Mivel egy egyetemi képzés sem rendelkezik komplex  bemutatkozó anyaggal, úgy gondolják, hogy kifejezetten hasznos lesz, ha készítenek egy videósorozatot a leendő egyetemisták pontos tájékoztatására. A terveik szerint az ismeretterjesztő  videókon keresztül a diákok átfogó képet kapnak majd a gyógyszerész szakmáról és arról, hogy mi vár  rájuk a jövőben, ha felvételt nyernek valamelyik gyógyszerészeti képzésre. A csapat azt reméli, hogy  tapasztalataik alapján szórakoztató és informatív formában tudják inspirálni a középiskolásokat, hogy  pályaválasztásuk során gondoljanak a gyógyszerész szakmára is. 

Nem elhízni könnyebb, mint lefogyni 

„Magyarország vezető helyet foglal el a túlsúly és a korai kardiovaszkuláris és cerebrovaszkuláris  megbetegedések előfordulásában. Ezek a nem fertőző betegségek közé tartoznak, melyeknek a száma,  gyakorisága, költségvonzata drámai módon emelkedik, miközben legtöbbször megelőzhető lenne korai  intervencióval.” – vázolta fel a helyzetet Dr. Barna István zsűritag, a Semmelweis Egyetem belgyógyász,  nefrológusa, habilitált klinikai főorvosa. Az életmódváltás kezdetét minél korábbi időpontra kell  ütemezni ahhoz, hogy hatásos és hosszú távon kiható legyen. Az észlelt kóros életmód, illetve ennek  következményei nem egyértelműek a civil lakosság számára, a szülők nem ismerik fel, mikor kóros a  gyermek testsúlya.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) csapatának, az orvos kategória  győzteseinek célja, hogy az alapellátó orvosokat megtanítsák és készségszinten gyakorlottá tegyék az  obesitas vizit kivitelezésében. Minden megyében egy, Budapesten két házi gyermekorvost  megtanítanak a kidolgozott vizit levezetésére, akik a megyében dolgozó kollégáknak továbbadják  tudásukat, gondozási elméletre és gyakorlatra bontva. A bevezető oktatást a Semmelweis Gyermekklinika Életmód ambulanciája biztosítja. A pilot program végén közös adatelemzés,  következtetések levonása, a program finomhangolását követően pedig a HGYE irányításával terveik  szerint kiterjesztik a gondozási protokollt országos szintre. 

Egészségtudatosság szórakoztatóan többezer diák számára 

A junior kategória győztesei mind a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának a  hallgatói és évek óta aktív tagjai a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének. Az egyesület leghangsúlyosabb alappillére a prevenció és egészségfejlesztés. Prevenciós szekciójuk tagjai iskolákba,  óvodákba járnak egészségnevelő órákat tartani különböző témakörökben, WHO világnapokon, mint  például az újraélesztés világnapja, vagy épp melanoma világnapi rendezvényeket szerveznek,  plázákban, közterületeken hívják fel a lakosság figyelmét az adott téma fontosságára, illetve népszerű  közösségi média felületeiket használják a laikusok edukációjára egészségügyi témákban. Az  Egészségverseny egy olyan projektjük, amelyet évről évre megújulva, változatos állomásokkal valósít meg a szervező csapat, és a többezer diákot megmozgató versenyen élményeken keresztül,  szórakoztatóan jutnak egészséghez, prevencióhoz kapcsolódó tudáshoz a résztvevők. A Semmelweis  Egészségverseny hagyománnyá vált az évek során, ezt a hagyományt szeretnék még nagyon sokáig  ápolni, életben tartani, évről évre egyre színvonalasabbá tenni, megújítani a győztesek.

„A döntés  felelősség. Mindent, amit a sakk révén és az életem során erről megtanultam, folyamatosan  alkalmazom. Amikor a Richter Anna Díj zsűrijével döntünk a győztesekről, akkor is ezt a tudást  alkalmazom. Hiszem, hogy a Semmelweis Egészségverseny támogatása egy igazán jó döntés” – mondta  a színpadon Polgár Judit sakknagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa. 

Prevenció az új szenzáció! Rajt-cél győzelmet aratott a waldorfos diákcsapat 

Szily Nóra pszichológus, újságíró zsűritag, aki egyben az esemény házigazdája is volt, lelkesen  konferálta fel az idei közönségdíjas csapatot: „Második alkalommal fordul elő a díj történetében, hogy  egy csapat az első perctől kezdve vezeti, végül megnyeri a közönségszavazást. Ilyen az, amikor egy  csapat és közösségük összefog és minden követ megmozgatnak a győzelemért. Ezt jelenti a közösség  ereje, ilyen az, amikor a waldorfosok mozgósítanak!”

A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium,  azaz a Regi csapata szerencsésnek vallja magát, mert egy olyan iskolába járhatnak, ahol a tanáraikkal  való közös gondolkodás, közös projektek kitalálása és megvalósítása mindennapos. Így született meg  az a gondolat, hogy a diákok, szülők, tanárok összefogásával egy olyan prevenciós projektet  valósítsanak meg, amivel segíthetik az iskola minden diákját abban, hogy ne csak az iskolában, de saját  bőrükben is jól érezzék magunkat. A programsorozat nyitánya egy egész napos PrevencióFeszt lesz,  melynek fókuszában az önmagával egyensúlyban levő ember képe áll, aki észreveszi, ha kibillent  középpontjából, tudatosan tesz önmagáért, jóllétét a mozgásban, közösségben, alkotásban találja  meg.

Ezt követően egy programsorozatot valósítanak meg az iskolában, melynek részei lesznek a  tanórák, tanórák utáni foglalkozások, előadások drogprevencióról, szorongásról, testtudatosságról,  határtartásról, szexualitásról. Hogy ne csak a saját közösségükre legyenek hatással, a prevenció  fontosságáról, a fiatalok és a velük együttműködő felnőttek zeneszámot is készítenek a fenti témákról,  és egy videoklippel jutnak majd el korosztályuk nyelvén szólva sok-sok fiatalhoz. 

A Richter Anna Díj hat nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják  projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetjük majd figyelemmel a csapatok  tevékenységét, 2024. őszén pedig bemutatásra kerülnek a folyamatot összefoglaló filmek is.