Ebben a sorozatban a kommunikációról van szó, arról a kommunikációról, amit nem tanítottak meg nekünk, arról, amelyet nem tanultunk meg. A saját érzelmeink felismerése, tudatosítása volt az első lépcső, az első feltétel a „vesztes nélküli” konfliktus megoldásának. Ha felismerjük érzelmeinket, képesek vagyunk magunkra nézni. A helyes önismeret, a valós önkép is alapvető feltétele a kommunikációnak, erről szól a 2. receptem.
|
2. recept: Nézz magadra!
|
A kommunikáció legalább két ember között megy végbe. Köztem és a másik között. Kettőnk közül azonban én vagyok az, aki minden kommunikációmban jelen van. Ezért jó azzal kezdeni a kommunikációs tanulmányokat, hogy ismerd meg önmagadat. Ez persze sosem lesz igazán teljes, hiszen 41 évesen sem tudom, hogyan reagálnék bizonyos szituációkban, hogyan viselkednék egyes helyzetekben.
|
Ki vagyok én? Ismerem magam? Az eddigi (ön)ismereti tapasztalataim szerint csak feltételezem,
|
Viszont, ha az önképem helyes, az önértékelésem a helyén van, és mások önértékelését is tiszteletben tartom, kisebb a valószínűsége annak, hogy bárkivel parttalan vitákat folytassak, vagy heves, játszmákkal teli szituációkba kerüljek. De fordítva is igaz: ha az önkép és a valóság között túl nagy a különbség, azt biztos, hogy megszenvedi a kommunikáció.
Önértékelés – Vajon mit érünk?
Mindannyian jók szeretnénk lenni. Jól szeretnénk végezni a munkánkat, jó szülők szeretnénk lenni, vagy egyszerűen csak jó emberek. Hadd pihenjek egy jót! De jót ettem! Milyen jól neveled! – szoktuk mondani, és lehetne folytatni a sort.
Két kérdés azonnal felmerül
- Egyrészt honnan tudom, hogy jó szülő (dolgozó, szerető, ember…) vagyok-e?
- Másrészt: miért fontos, hogy jó legyek?
|
Ki vagyok én? Ismerem magam? Az eddigi (ön)ismereti tapasztalataim szerint csak feltételezem,
|
Viszont, ha az önképem helyes, az önértékelésem a helyén van, és mások önértékelését is tiszteletben tartom, kisebb a valószínűsége annak, hogy bárkivel parttalan vitákat folytassak, vagy heves, játszmákkal teli szituációkba kerüljek. De fordítva is igaz: ha az önkép és a valóság között túl nagy a különbség, azt biztos, hogy megszenvedi a kommunikáció.
Önértékelés – Vajon mit érünk?
Mindannyian jók szeretnénk lenni. Jól szeretnénk végezni a munkánkat, jó szülők szeretnénk lenni, vagy egyszerűen csak jó emberek. Hadd pihenjek egy jót! De jót ettem! Milyen jól neveled! – szoktuk mondani, és lehetne folytatni a sort.
Két kérdés azonnal felmerül
|
A jó minősítést elérhetjük a másokkal való összehasonlításkor, vagy valaki más minősít bennünket. Utóbbi esetben embertársaink így tartanak nekünk tükröt, de a tükörinformációt csak a kommunikáció teszi lehetővé. Emlékezzünk vissza, hogy életünk során ki és hogyan értékelt bennünket? Ha gyerekként csináltunk valamit, a szüleink azonnal visszajeleztek, hogy jól vagy rosszul csináltuk-e. Dicsértek vagy megszidtak. Ha dicsértek, jólesett és többször is megtettük azt, csak hogy megint bezsebeljük azt a jó érzést. De szükségünk volt a bírálatra is, hiszen csak az által tudjuk eldönteni, hogy az, amit csináltunk jó, vagy nem jó. Felnőttként a munkánk során ugyanez történik.
A pozitív visszajelzés, a munkánk megbecsülése önértékelésünk alapvető tényezője. Ez csak kommunikáció révén valósulhat meg, azaz a főnökünk értékel bennünket. Ha elmarad az értékelés, akkor az biztos, hogy az önértékelésünk ezt megsínyli.
 |
Mit tehetünk?
Vagy kérjük meg a főnökünket, hogy mondjon valamit a munkánkról, értékeljen bennünket, vagy magunkban pótoljuk ezt a hiányt.
Persze sok munkahelyen, de elsősorban multinacionális cégeknél, az értékelés része a munkakultúrának. Éves teljesítményértékelés van, amit motivációs elemként használnak, hiszen bizonyos kompenzációs csomag tartozik hozzá. Pl. prémiumot vagy akár fizetésemelést is kaphat valaki.
A rendszer egyrészről jó, hiszen növeli a hatékonyságot, a termelékenységet (mindenki győztes), másrészről viszont könnyen félresiklik akkor, ha előre meghatározzák, hogy a munkavállalók hány százalékának kell alul, felül vagy átlagosan teljesíteni.
A másokkal való összehasonlítás mindennapi életünk része. Gondoljunk csak a magyar nyelvben a fokozásra: szép, szebb, legszebb. Jó, jobb, legjobb. De az osztályozás, a minősítések, a kritikák, a díjak, mind ráerősítenek a különbségtételre. Bírálónk lehet a főnökünk, vagy a társunk, de pl. vásárlóként már mi döntünk, hogy melyik eladótól vásárolunk szívesebben.
| Következtetés
Csak másokkal való összehasonlítás alapján tudjuk azt megítélni, hogy mi mennyit és mit érünk, saját önértékelésünket részben mások értékelése alapján kell meghatároznunk. |
Hogy történhet az értékelés a kommunikációban? Lehet tisztességes vagy elfogult. A hangnemét tekintve lehet kedves, vagy udvariatlan. Van olyan főnök, aki tárgyilagos, a jót és a rosszat is elmondja, de van olyan, aki csak a hibákat sorolja. A mindennapi életben sokszor a hangulatunktól függően bírálunk: van, hogy elnézzük a késést egy barátnak, de előfordul, hogy megsértődünk ezen. Az értékelés történhet nyíltan, de tartalmazhat rejtett minősítést is.
Ezért jó, ha minden esetben elgondolkodunk azon, hogy a beszélgetőtárs hogyan viszonyul hozzám. Negatívan vagy pozitívan? Ha pozitívan, akkor javulni fog az önértékelésünk, ha negatívan, akkor romlani fog.
| A kommunikáció egyik alapszabálya
Ha a beszélgetésben az egyik fél önértékelése sérül, azt megszenvedi a kommunikáció. Minél nagyobb a sérülés, annál sikertelenebb a kommunikáció. |
Hogyan szerezzünk önértékelést?
Erről majd a 3. receptem szól.
Tipp: Válaszoljon az alábbi kérdésekre!
- Mit érek? (Miben vagyok nagyon jó? Milyen jó tulajdonságaim vannak?)
- Soroljon fel legalább 5 tevékenységet, amit folytatni szokott és indokolja meg, mi a célja ezekkel a tevékenységekkel (pl. szakcikk elolvasása, célom: nagyobb szakmai biztonságérzet, ismeretszerzés).
Pataki Zita
coach, kommunikációs tréner
A cikk megjelent a Pszichológia&Practicum 2015.júliusi számában.