Ünnepel a Fonó

0
6
Ünnepel a Fonó
Fotó: Kun László

Ikonikus alkotókat díjaznak a 30. jubileum alkalmából, táncházakkal és koncertekkel köszöntik a kerek évfordulót

Harminc éve annak, hogy megnyitotta kapuit a Fonó Budai Zeneház. Az eltelt időben a Fonó a népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb otthonává vált, ahol a hagyomány és a kortárs gondolkodás szervesen kapcsolódik és közösséget teremt. A harmincadik jubileumi évadot a ház rendhagyóan nyitja: FONÓ30 sorozattal ünnepel. A program a három évtized egyfajta esszenciája visszatérő mesterekkel, ikonikus fellépőkkel, generációkon átívelő párbeszédekkel és persze az elmaradhatatlan nyitótáncházzal, a Táncházak éjszakájával. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek.

Fonó életműdíjjal ismerik el Borbély Mihály klarinétos, szaxofonos művészt, aki mind a jazz mind a nép- és világzene területén unikális alkotói életművet tudhat magáénak. Fonó zenei nagydíjat adományoznak női kategóriában Paár Julcsi zeneterapeuta- előadóművésznek, férfi kategóriában Lakatos Róbert felvidéki brácsaművésznek, zeneszerzőnek a szakmai zsűri döntése alapján.

A ház nyári szünete alatt a közönség szavazhatott öt díjkategóriában. A népzenei kategóriában a Horsa banda, a Fonó világzenei jelöltek között a Cimbaliband, a Fonó jazz kategóriában pedig Tóth Viktor kapta a legtöbb szavazatot, míg a Fonó felfedezettje a BashElán lett, a legkedveltebb táncháza pedig a Kamasz táncház. A díjakat – további szakmai elismerésekkel együtt – ünnepi esemény keretében adják át a FONÓ30 sorozat alatt.Az ünnepi szakmai esemény alatt további elismeréseket, okleveleket is átadnak további kategóriákban, így elismerik a ház legkedveltebb klubját és leghűségesebb vásárlóját is.

A közönséget a szeptember 10-13 között tartó négynapos program alatt számos táncház és koncert várja, részben a díjazott művészek részvételével, így egy kétrészes koncerten közelebb kerülhetünk Lakatos Róbert és Paár Julcsi alkotói világához, sokrétű zenei produkcióihoz. Színpadra lépnek olyan művészek is, akik a Fonó nyitásakor is megtisztelték a házat, így a Csoóri család többgenerációs zenekara, a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes vagy Dresch Mihály alternatív kvartettje, amelyben az életműdíjas Borbély Mihály lesz a vendég. Az első Fonó Szerdára érkezik a Magyarpalatkai banda, a Táncházak éjszakájára szombaton pedig már délutántól várják a családokat, sokszínű táncos-zenés és kézműves programokkal a Táncház Egyesület szervezésében, a táncparketten vezető tánctanárok segítségével számos tájegység táncait lehet jobban megismerni és egy nagy mulatsággal elindul a táncházi évad!

A Fonó30 a legpatinásabb táncház, a Fonó Szerda első alkalmával indult szeptember 10-én, ahol a résztvevők a messze földön híres Magyarpalatkai banda muzsikájára ezúttal a magyarpalatkai román táncokban merülhettek el, a táncoktatást Busai Norbert és Busai Zsuzsanna vezeti. Ezzel a Fonó Szerda hét alkalmat felölelő tanítási ciklusa is elkezdődött, amely a szokások szerint gálaműsorral, adatközlő vendégekkel zárult.

A jubileumi sorozat csütörtöki napján – szeptember 11-én – olyan előadók lépnek színpadra, akik szoros kapcsolatban állnak a Fonóval, és munkásságukkal évtizedek óta meghatározó szereplői a magyar zenei életnek: Dresch Mihály Alternatív Quartetje Borbély Mihállyal együtt muzsikál majd, érkezik a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes és a Csoóri család több generációja.

Dresch Mihály és Borbély Mihály fúziója mindig valami rendkívülit eredményez, végtelen zenét és feledhetetelen játékot – bizonyítják ezt a két alkotó közös felvételei is.

A Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes a kilencvenes évek közepétől a hazai free jazz egyik meghatározó formációja, a kezdetektől a Fonó visszatérő vendégei.

A Fonó megnyitásakor is muzsikált a Csoóri művészcsalád. Csoóri Sándor és Csoóri Sándor ’Sündi’ az elmúlt évtizedek során is többször, több formációban tértek vissza hozzánk, bővülve a fiatalabb generációkkal. Megható és különleges alkalom, hogy a 30. jubileumon ismét együtt köszönthetjük őket.

Két sokoldalú alkotó különleges találkozása a szeptember 12-én a FONÓ30 sorozatban: Lakatos Róbert, Fonogram- és Harmónia-díjas felvidéki brácsaművész, a Rév, a Rendhagyó Prímástalálkozó és az Esszencia zenekar művészeti vezetője, ezúttal az Esszencia és Jozef Horváth hegedűművész közreműködésével mutatja be sokrétű zenei világát, amelyet már számos lemez is megörökített a Fonó kiadásában. Paár Julcsi, Fonogram-díjas énekes, dalszerző és a Hangoló Zeneterápia alapítója, pályája fontos állomásait idézi fel: megszólalnak az Uljana Quartettel közösen formált szerzői dalai, gyereklemezeinek új fénytörésbe helyezett darabjai, valamint legújabb színházi felfedezéseinek zenei részletei is. 

Hagyománnyá vált, hogy a Táncház Egyesület szervezésében a Fonóban közös eseményként nyitják meg a táncházi évadot a Táncházak éjszakájával: több teremben váltják egymást a zenekarok és a táncrendek – ez egy hajnalig tartó mulatság, ami megalapozza jókedvünket az egész évad során.

A Fonó30 ünnep és találkozás is egyben: múlt és jelen, mesterek és tanítványok, hagyomány és új utak fonódnak össze közösségi élménnyé. A Fonó30 ünnepi sorozat egyszerre idézi fel az elmúlt harminc év egy-egy emlékezetes pillanatát, és vetíti előre a következő évadot. A Fonó30 sorozat támogatója Újbuda Önkormányzata. A Fonó programjait a KIM támogatja.