A mély fáradtság a Lyme-kór egyik leggyakoribb tünete
A nyár a pihenés, a szabadság és a feltöltődés időszaka. Néhány hét nyugalom és kikapcsolódás a legtöbbünknek elegendő ahhoz, hogy újult erővel térjenek vissza a mindennapokhoz. Előfordul azonban, hogy a nyári vakációt követően sem múlik el a kimerültség érzése, sőt, a fáradtság állandósul, és pihenéssel sem javul. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, vajon nem egy alattomos betegség, például a Lyme-kór áll-e a háttérben.
Catherine Kinsella, kanadai ápolónő, a nyár végén fellépő influenzaszerű tünetek miatt eleinte nem gyanakodott komoly betegségre. Láz, fejfájás, izomfájdalom és kimerültség jelentkezett nála, melyeket a pihenés sem enyhített. „Annyira kimerült voltam, hogy alig bírtam felkelni az ágyból” – mesélte. Idővel neurológiai panaszok, bizsergés és súlyos koncentrációs problémák alakultak ki, míg végül kiderült: neurológiai Lyme-kórban szenved – a betegség egy ritkább, de rendkívül megterhelő formájában. Catherine számára a felépülés több mint két évet vett igénybe.
A fáradtság, mint a Lyme-kór egyik jellemző tünete
A Lyme-kór egy kullancsok által terjesztett bakteriális fertőzés, amely világszerte a leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség, Közép-Európában az emberek ötöde lehet érintett. Bár a korai szakaszban megjelenhet a jellegzetes Lyme-folt (erythema migrans), a betegek mintegy kétharmadánál ez nem alakul ki, így a fertőzés sokszor rejtve marad. A kórokozó, a Borrelia burgdorferi képes az egész szervezetben elterjedni, és számos szervrendszert érinteni. Az egyik leggyakoribb, de gyakran alábecsült tünete a tartós fáradtság.
Ez a fáradtság nem azonos azzal a kimerültséggel, amelyet egy hosszú munkahét vagy kevés alvás okoz. A Lyme-kórral összefüggő kimerültség gyakran hirtelen jelentkezik, pihenéssel sem enyhül, és más panaszok, például fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, hőemelkedés, koncentrációs zavar kísérhetik.
Forrás: arterego.hu