A terjedés megakadályozása szinte lehetetlen egy közösségben, mert nem megoldható az elkülönítés. A fejtetvességre való gyanú alkalmával a hajat lazán szét kell bontani és elsősorban a fülek melletti és mögötti területet, a tarkótájat kell átvizsgálni. Lehetőleg a serkéket kell keresni, mert a tetű a fényt kerüli és menekül, a serkék a hajszálon tapadva láthatóak.
Meg kell győződni a serkék életképességéről, aminek legegyszerűbb módja a „körömpróba”, amikor az életképes serke két köröm között összenyomva pattanó hangot ad. Ezt papírtörlővel való összenyomással is meg lehet próbálni, aki esetleg viszolyog tőle.
Hogyan kezeljük a fejtetvességet?
A haj kezelése a legfontosabb, de a fejtetű a használati tárgyak (fésű, hajkefe, sapka, fejkendő, hajgumi, sál stb.) közvetítésével is terjedhet, ezért ezek fertőtlenítését is el kell végezni.
A kezelést különböző módszerekkel végezhetjük.
- Kémiai módszer, a tetűírtó hajszeszből többféle is kapható vény nélkül a gyógyszertárakban, ami a fejtetvesség azonnali megszüntetésére és megelőzésére egyaránt alkalmas. Fontos, hogy a serke és a tetű a készítménnyel alaposan érintkezzen, a behatási időt pontosan be kell tartani. Minél korábbi lemosása a hajról az újra fertőződés veszélyét okozhatja. A hajjal érintkező használati tárgyakat, például hajkefét, fésűt forró vízzel vagy a tetűirtó hajszeszbe mártva lehet fertőtleníteni.
- Mechanikai módszer. Az elhalt serkéket, cementszerű anyag köti a hajszálakhoz, ezért sűrű fogazatú fésűvel, esetleg a serkék egyenkénti lehúzásával vagy a haj levágásával lehet csak eltávolítani. Sűrű fogazatú fésűvel, úgynevezett serke fésűvel kell átfésülni a hajat, a kifésülést jól megvilágított helyen célszerű végezni, hogy láthassuk mi maradt lehúzás után a fésűn. Minden lehúzás után, forró vízzel öblítsük le a fésűt.
A kifésülést olyan helyiségben célszerű tenni, ahol azt követően könnyen végezhetünk fertőtlenítő takarítást. Muszáj alaposnak lenni, mert ha egyetlen serke is visszamarad a hajon, az ki fog kelni és kezdődik elölről a probléma.
Használati tárgyak fertőtlenítése, takarítás
A haj és a fejtetű kezelése mellett szükséges lesz alapos takarításra is.
Mossuk ki az ágyneműt, a ruhákat, ha lehet a játékokat, a fésűket, mindent, amivel csak érintkezés történhetett. Amit csak lehet 60°C-ra dobjunk be a mosógépbe! Fertőtlenítő szert is használjunk! Amit nem tudunk kimosni, egy légmentesen lezárt zacskóba rakva tegyük félre pár napra.
Vízbe is áztathatjuk a dolgainkat, de vigyázzunk, mert akár 6 órán keresztül is életben maradhatnak a rovarok a vízben!
A fejtetű a magas hőmérsékletre és az éhezésre érzékeny, 50-60 0C-on másodpercek alatt elpusztul, szobahőmérsékleten táplálék nélkül pedig napok alatt.
Megelőzhetjük?
A védekezés alapja a veszélyeztetett közösségekben és az otthon végzett rendszeres, alapos szűrővizsgálat.
A tetűírtó hajszesz nem csak kezelésre, de megelőzésre is alkalmas, célszerű akkor alkalmazni, ha fennáll az újra fertőződés veszélye.
A fertőzött személyek kezelésén kívül fontos a környezetben lévők vizsgálata és megelőzésként a kezelése.
Ajánlatos kerülni a fésűk, kefék, hajjal kapcsolatos tárgyak és sapkák közös használatát.
Nem utolsó sorban fontos a nyílt kommunikáció az intézmények és a szülők között.
Kovács Gabriella
higiénikus
Együttműködő partnerünk:
















