Törődjünk magunkkal!

0
755
Fotó: gettyimages.com

Időt és energiát kell szentelnünk magunkra, hiszen a befektetett
energia idővel sokszorosan megtérül. Az ember olyan, akár a gyümölcsfa. Ha nem
ápolják, elmarad a fejlődésben, termése kevés lesz. Akinek önmagára nem jut
ideje, annak munkájában és társas kapcsolatain is érezhető e hiányosság.

A legtöbb nő mindent megadna azért, hogy ismét olyan üde, szép lehessen, mint húszas évei elején. Bár az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, de annak haladását lassítani igen.

Igyon egy kevés bort!

A kulcsszó a mértékletesség. A vörösbor nagyon egészséges, mivel antioxidánsokat tartalmaz. Naponta két pohár belőle megvéd a szívbetegségtől. A sörről is úgy vélik, hogy többek közt fiatalító hatása van. Szakértők szerint egy-két pohár (de semmiképp sem több) ilyen ital naponta sokkal jobbat tesz, mint a teljes absztinencia.

Hasznosítsa az aminosavakat!

A háromféle aminosavból álló glutation segíti a test öregedése miatti károsodások kivédését. A 100 éves kort megért emberek körében végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy vérükben magas koncentrációban található glutation. Más tanulmányok szerint a kórházakban ápolt, krónikus betegségekben szenvedő idős emberek vérében viszont épp ellenkezőleg, annak alacsony szintje mérhető. Glutationt tartalmaz az avokádó, a görögdinnye, a spárga, a burgonya, a sárgarépa, a paradicsom és a vörös húsok.

Jógázzon!

Ez a korosodás elleni küzdelem egyik régi, jól bevált módszere. Erősíti az izmokat és az ínszalagokat, csökkenti a stresszt, rugalmassá teszi az ízületeket, és segít a csontritkulás megelőzésében. A gyakorlatok rendszeres végzése esetén a jóga fokozza a létfontosságú szervek vérkeringését. Növeli a tüdő kapacitását, és a különböző légzéstechnikák lehetővé teszik, hogy saját lelki egészségére összpontosítson.

Fotó: 123rf.com

Ne feledkezzen meg a cinkről!

Ez az ásványi anyag erősíti az immunrendszert. Felveszi a harcot a szabad gyökökkel, és felgyorsítja a test gyógyulási folyamatát. Bizonyos esetekben az influenza tüneteit is enyhíti. A tenger gyümölcsei, a dió, a magvak és a gabonanemûek tartalmazzák.

Mindig legyen aktív!

A testmozgás nagyon fontos, mert erőssé, ellenállóvá teszi a testet, így az jobban fel tudja venni a küzdelmet a betegségekkel. Segít abban, hogy ön fiatalabbnak látsszék, egészségesebbnek érezze magát és egyensúlyban tartsa teste hormonháztartását. A testmozgásnak nem kell feltétlenül fárasztónak lennie, válasszon olyat, ami önnek a legjobban megfelel – még ha az a kertészkedés is.

Védje magát!

A test sejtjeinek öregedését a szabad gyökök okozzák, melyek az anyagcsere során nemkívánatos melléktermékként keletkeznek. A legjobb módszer, ha antioxidánsokból – melyek felszámolhatják a károsodásokat – felépíti teste saját védelmét. Az E- és C-vitamin, a béta-karotin, a szelén, az izoflavonok (a csicseriborsó és a főzelékfélék tartalmazzák), a szőlőmagkivonatok erőteljes antioxidánsok. Kiegészítőként szedjen vasat, bár ezt beszélje meg kezelőorvosával. Ugyanis vizsgálatok során kimutatták, hogy a túl sok vas fokozhatja a szabad gyökök mozgását, és ezzel elősegíti az életkor okozta károsodások gyorsabb kialakulását.

Egyen halat!

Az ómega-3 zsírsavak segítik a küzdelmet a bőr megereszkedése ellen, és serkentik az agymûködést. Csökkentik a magas vérnyomást és a rákbetegség kockázatát. Az olajos hal vagy a halolaj jó adag ómega-3 zsírsavat tartalmaz.

Fotó: 123rf.com

Fogyasszon béta-karotint!

A béta-karotin hatásos a rák megelőzésében és egyúttal antioxidáns. A legtöbb zöldségben megtalálható – minél élénkebb vörös, narancs vagy sárga színû a zöldség, annál hasznosabb. Tartalmazza még a sajt, a tojás, a mangó, a mandarin és a borjúmáj.

Szeresse, ami természetes!

A zöldségfélékben, a gyümölcsökben, a vegetáriánus ételekben és az egyéb növényi készítményekben található növényi hatóanyagok (pl. a flavonoidok, a karotinoidok) különböző módokon veszik fel a harcot az öregedési folyamattal szemben. Segítik a szervezetet, hogy ellenálljon a fertőzéseknek, a betegségeknek és a szabad gyökök károsító hatásának.

Fotó: pixabay.com

A fokhagyma, a szőlő, a bogyósok, a gyógyfüvek, a magok, a paradicsom és a gránátalmafélék tartalmazzák ezeket a hatóanyagokat a legnagyobb mennyiségben. A flavonoidok bizonyos gyümölcsökben és zöldségekben, a barna sörben, a vörösborban és a teában különösen bőven megtalálhatók.

Válasszon terápiát!

Az alternatív gyógymódok nagyon ajánlatosak, ha eljön az idő az öregedés folyamatának lassítására. Szinte mindegyikük, élükön az autogén tréninggel, szerepet játszhat a hosszú életkor elérésének elősegítésében vagy a korral összefüggő betegségek tüneteinek enyhítésében. Lehet szó stresszmegelőzésről, fényterápiáról a szebb bőrért, aromaterápiás masszázsról a jobb vérkeringésért, akupunktúráról a fájdalmak csökkentésére, reflexológiáról a klimaxos problémák enyhítésére vagy az ősi indiai egészségfilozófiáról, az ájurvédáról – mind segítik a test és a lélek fejlődését. Arról azonban mindig győződjön meg, hogy képesített szakember segítségével válassza ki az önnek megfelelő terápiát.

Figyelje a hatóanyagokat!

Már időtlen idők óta keresik a nők a fiatalság elixírjét. Mára a tudósoknak sikerült az öregedést gátló hatóanyagokat elkülöníteniük. Ilyen a ginkgo biloba – a páfrányfenyő – kivonata: növeli a szellemi teljesítőképességet azáltal, hogy fokozza a figyelmet és a koncentrációt, élénkíti a vizuális memóriát.

Lobbanjon lángra!

A Q10 koenzim a szervezetben képződő antioxidáns, amely az energiatermelésben is részt vesz. Védi az immunrendszert, megelőzi az agykárosodást és javít a szív- és izomgyengeségen. Természetes termelődése a szervezetben a 40. életév fölött kezd csökkenni, úgyhogy tanácsos pótolni. A szardínia és más olajos halak, a szójabab, a mogyoró és a spárga a legjobb forrásai. Egyes nők tapasztalatai szerint a Q10 koenzim – E-vitaminnal kiegészítve – növeli a nemi vágyat is!

Használja ki a szelén előnyeit!

A szelén fontos eszköze a szabad gyökök elleni küzdelemnek. Olyan antioxidáns, mely felveszi a harcot a rák- és szívbetegségekkel szemben, továbbá számos vírussal is, közben javítva a szervezet ellenálló képességét. Az amerikaimogyoró, a gabonaőrlemények, a retekfélék, a gombák, a tonhal, a fokhagyma, a marhahús, az osztriga bővelkednek benne.

Forrás: Galenus