A sport kellemes közérzetet biztosít, jót tesz az egészségnek, az általános lelkiállapotnak – de ha túlzásba viszik, akár függőséggé is válhat. Hasonlatos lehet bármely más addikcióhoz, melyből nehéz kilábalni. De minden esetben – így a fizikai aktivitáshoz kapcsolódó függőség gyógyításakor is – fel kell tárni az okokat, a veszélyes következményeket, majd fontos motivációt adni a hatékony megoldásokhoz.

Egy nap sem telik el úgy, hogy ne vennénk fel a sportcipőt dzsoggingoláshoz, tornához, verítékezve a futópadon, vagy más gépeken az edzőteremben, ill. a kosár- (kézi-) labda pályán? Ha nem teljesítjük napi „sportadagunkat”, hiányérzetünk támad?

Az edzés mániánkká válik, és úgy véljük, a végkimerülésig hajszolható? Vigyázzunk, nehogy bigorexiások legyünk!

A bigorexia többek közt sportfüggőséget, rögeszmés testedzési igényt jelent, és olyan személyekre vonatkozik, akik kényszeresen, egészségtelen mértékben űzik az adott fizikai tevékenységet. Emellett nagyon gyakran előfordul, hogy nincsenek megelégedve az alakjukkal (a bodybuilderek például általában testképzavarral küszködnek: izomzatukkal szüntelenül elégedetlenek). Ezért is viszik túlzásba a sportolást, gyakran a megszállottságig – de persze sok más tényező is közrejátszhat e függőség kialakulásában.  Egy amerikai pszichiáter elterjedt meghatározása szerint összefoglalva: elfojthatatlan vágyról, kényszeres szükségletről van szó abban a tekintetben, hogy minden körülménytől függetlenül, rendszeresen és intenzíven egy- vagy többfajta fizikai aktivitást, sporttevékenységet végezzünk. Ilyenkor nem vesszük figyelembe a negatív következményeket, melyek hosszabb távon jelentkeznek fizikai és pszichés állapotunkra, szociális életünkre nézve.

Kik lehetnek az érintettek?

Nincsenek tipikus alkatok, vagy egyértelműen jellemző helyzetben lévő emberek: ez a magatartás érintheti az élsportolókat éppúgy, mint az amatőröket, férfiakat vagy nőket. De közös bennük, hogy nincsenek megelégedve sem az alakjukkal, sem a teljesítményükkel. Az erősportokban például, ahol az izomtömeg növelése a fő cél, az érintett személy (döntő többségében férfi) szüntelenül önmagát akarja felülmúlni, ezért emeli – mértéket nem ismerve – az edzések szintjét akár nap, mint nap. Ez a gyakorlat függőséget eredményez, és az önkontroll elvesztéséhez vezet. A függő személy kényszert érez az egyre intenzívebb sportolás folytatására. Így pld. a futás esetében mind nagyobb táv megtételére van szüksége, és fut akkor is, ha beteg, vagy fájdalmai vannak (megrándul a bokája, nem bírja a térde stb.). És ha a szabadban gyakorolja kedvenc sportját, nem vesz tudomást az időjárás viszontagságairól sem…

Milyen okszerű tényezőknek tulajdonítható?

E függőség okai többfélék és egymásba fonódóak lehetnek: egyre nagyobb teljesítmény hajszolása, testkultusz, állandósuló szorongás/aggodalom, alvás- vagy táplálkozási zavar stb. kombináltan, de önmagában is jelentkezhet kiváltó tényezőként. Így tehát a sportfüggőség, mint minden addikció, többtényezős viselkedési folyamatot is jelent, és nagyban befolyásolják a környezeti reakciók, társadalmi, kulturális és pszichológiai faktorok, önértékelési problémák, a tökéletességre való túlzott törekvés, menekülés a gondok, a stressz elől.

Hogyan lehet felderíteni?

Az ebben a függőségben szenvedő személyek a leggyakrabban nincsenek is tudatában addikciójuknak, amíg rá nem jön a környezetük, vagy egy orvos, aki más probléma (alvászavar, depresszió, táplálkozási probléma stb.) miatt vizsgálja a beteget. Ha már egyszer megállapította a függőséget, a háziorvos (vagy pszichológus, pszichiáter) gyakran továbbküldi az érintett személyt egy viselkedési függőségekkel foglalkozó specialistához.

Mennyire veszélyes az egészségre?

Ennek az önpusztító sportolási hajszának szemmel látható és nyilvánvaló negatív hatásai vannak egészségünkre nézve. A fizikai fájdalomhoz (rándulások, törések stb.) társulnak a pszichológiai problémák: depresszió, vagy szorongás az egyre nagyobb teljesítménykényszer miatt (noha a sport épp ezek elkerülését célozná).  Metaforikusan meghatározva ún. hógolyóhatásról van szó, egy olyan folyamatról, mely egy kis jelentőségű kezdeti állapotból indul ki, és magától felépülve egyre súlyosabb, potenciálisan veszélyes következmények rakódnak rá.

Esetünkben a túlzásba vitt fizikai tevékyenységhez az olyan „függőségi veszélyek” kapcsolódnak, mint a doppingszerekhez való folyamodás a teljesítmény fokozása érdekében, vagy anabolikus szteroidok használata az izomtömeg növelésére. A drogokhoz gyakran pszichés okból nyúlnak az ilyen személyek – hogy erősebbnek érezzék magukat, mert alacsony az önértékelésük.

Milyen megoldások lehetnek a bajból való kilábalásra?

A függő személyről tudni kell, hogy olyan valaki, aki valójában szenved… Fontos, hogy újra kell tanulnia a mérsékeltebb sporttevékenység kezdeti örömét. – mondják a pszichológusok. Ezen cél elérése érdekében a kognitív viselkedésterápia ajánlott, és sokszor sikerrel alkalmazható. Esetünkben (is) ennek az a lényege, hogy a torz gondolkodási sémák módosításán és helyettesítésén kell dolgoznia a betegnek. „Gondban vagyok, rosszul érzem magam – megyek sportolni” helyett „ most már valami mást is csinálok, mint a sport, hogy segítsek magamon” lenne a helyes gondolatmenet. Mindamellett, a függőségtől való teljes megszabaduláshoz többféle szakember együttes munkájára van szükség: pszichológus, táplálkozástudománnyal foglalkozó szakember (táplálkozási zavarok esetén), viselkedésterapeuta stb. Az ilyen fajta betegségek kezelése egy szakember részéről és egyfajta gyógyszerrel általában nem kielégítő mértékű, visszaeséshez vezethet.

Galenus