Hasznos tanácsok a téli öltözködéshez

0
624
Fotó: 123rf.com

Érkezik a rossz idő, és vele együtt azok a balesetek is, amelyek kellő óvatossággal és körültekintéssel akár elkerülhetők is lehetnének.

Bár apróságnak tűnik, de a programhoz és az időjáráshoz igazodó öltözet kiválasztása szintén életmentő lehet. Autóba ülve mit sem ér a jó vezetéstechnika, ha cipőnk a latyaktól csúszik a pedálon, vagy ha ruhánk nem teszi lehetővé a gyors reagálást és a szabad mozgást. Már a házból kilépve figyeljünk, hogy lábunkon a megfelelő cipő legyen, hiszen akár a pedálra, akár csúszós járdára lépünk, fontos, hogy rajta is tudjunk maradni. Ilyenkor fokozottan érvényes, hogy a funkcionalitás előbbre való a divatnál, hiszen egy-egy esés következménye súlyos csonttörés, agyrázkódás és több hetes ágyhoz kötöttség is lehet, autóban ülve pedig akár emberéletekbe is kerülhet, ha nem „állunk” biztos lábakon. A nedves ruhától pedig minél hamarabb szabaduljunk meg, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Magyarországon az éghajlati sajátosságoknak köszönhetően a fagyhalálok száma elenyésző, azonban a kisebb végtag elfagyásoké, kihűlésé, meg- és felfázásoké nem. Éppen ezért, ha sportolni, túrázni, szánkózni, korcsolyázni indulunk, vagy akár csak kilépünk a lakásból, fontos, hogy rétegesen öltözködjünk, egyrészt, hogy óvjuk testhőmérsékletünket, másrészt a meleg helyiségekben egyetlen vastag darabban megizzadunk, majd ha kimegyünk a hidegbe, nagy eséllyel fázunk meg, sőt, kapunk tüdőgyulladást.

Akinek nyáron is hidegek a végtagjai, az valószínűleg keringési problémákkal küzd, amelyre télen fokozottabban kell ügyelni. Javítható a helyzet rendszeres testmozgással, de akár már csak egy nyugilabda kézbevételével is, amelyet rendszeresen nyomkodva javítjuk kezünk vérkeringését – nyugilabda híján ökölbe szorítás majd az ujjak kinyújtásával végzett rendszeres gyakorlat segíthet. A lábfejen szintén. Fontos az is, hogy lábbelink ne szorítsa el vérkeringésünket, és mindig legyen rá lehetőségünk, hogy lábujjainkat megmozgathassuk benne. 

Forrás: Országos Mentőszolgálat Alapítvány