Melitta (11.20.-11.26.)

0
279

„Legyen bátorságod az élet nagy csapásaihoz, és türelmed a kicsikhez: és amikor szorgalmasan elvégezted napi feladataidat, aludj nyugodtan: 
Isten ébren van.”

(Victor Hugo)

Kos

(március 21.–április 20.) A Kos szülöttben folyton túlteng az energia és a tettvágy, a szeme előtt pedig szüntelenül az lebeg, hogy túlszárnyaljon másokat és az élre törjön. Azért, hogy ezt elérje, bármire képes. Hirtelenségéből adódóan nem is morfondírozik hosszan az esetleges következményeken, hanem a dolgok közepébe vág. A munka, a szolgálat válik most a legfontosabbá.  Ha irányító pozíciót töltesz be, légy megértő – csak nagyon indokolt esetben illess másokat kritikával! A hét második felében minden szellemi kihívást szívesen fogadsz. Szinte várod, hogy valakivel szópárbajt vívhass, vagy más módon bizonyítsd a rátermettségedet.

Karmikus feladat: Amíg magadban hordozod a sebeket, addig újra meg újra megteremted a régi fájdalmaidat. Tehát nem mindegy, hogyan élsz, és mit cselekszel másokkal. Ez a múltra, a jelenre és a jövőre is vonatkozik. 

Bika

(április 21.–május 21.) Itt az ideje egy kiadós rendrakásnak. A Mars annyi energiával ruház fel, hogy puszta kézzel falakat is tudnál mozgatni. A hét közepén nem csak párod szemében leszel a legszebb és legvonzóbb. Kedvességeddel elbűvölsz másokat is. Népszerűséged egyre nagyobb. Ezt a sikeres periódust ne fecséreld el! Gyűjtsd a barátokat és jóakarókat! Kedvedre való minden olyan lehetőség, amikor kacérkodhatsz, szerelmes lehetsz, vagy mások lelki életébe pillanthatsz be. Szilárdan hiszed, hogy érzelmi kérdésekben megkerülhetetlen vagy. Ez az időszak alkalmas hosszú távú, nagy energiabefektetést követelő, és magas rendű célok megvalósítására.

Karmikus feladatod:  Kibontakozni, levetni az áldozatszerep mintát nem más, mint megnézni, ránézni arra, hogy milyen döntéseimmel, választásaimmal teremtettem azt, amiben jelenleg vagyok. És feltenni a kérdést, mi mást választhatok, ami egy másfajta jövőt teremt nekem. 

Ikrek

(05.22.– 06.21.)

 Nemcsak fizikailag aktív csillagjegy, hanem fejben is. Megállás nélkül cikáznak a gondolatai, szüntelenül pattannak ki a fejéből az újabb és újabb ötletek. Hogy ezek jók-e, vagy rosszak, azzal nem nagyon törődik: ha szerinte klasszak, habozás nélkül a tettek mezejére lép. Munkahelyi románcra számíthatsz. Vonzó vagy, de azzal nem számolsz, hogy felelősséggel is tartozol a tetteidért. Egyedülállóként a barátaidat hagyod cserben a románc kedvéért, családosként pedig otthon kell elszámolnod az időddel. Néhány esetben tapintatlan, türelmetlen, frusztrált lehetsz. A hivatásodhoz tiszta szívvel ragaszkodsz, de baj az, ha nem haladsz a korral.

Karmikus feladat: A gátlás érkezhet előző életeinkből is, vagy családi karmából örökül hagyva ránk, amikor valamelyik előző életünkben megtagadtuk a szív hangját, a szív vágyát, s ezt a blokkot aztán örökül hagyta inkarnációkon át. A fel nem dolgozott érzések, sérelmek, fájdalmak a szívcsakra körül alkotnak blokkokat. Azonosítjuk és tudatosítjuk ezeket, annak érdekében, hogy feldolgozzuk, amit kell. 

Rák

(06.22.–07.22.)  Nehezen kiismerhető, hirtelenkedő csillagjegyek közé vagy sorolható. Való igaz, hogy visszahúzódó, érzékeny és kimondottan lelkizős típus vagy, de ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tartogatsz meglepetéseket a környezetedben élők számára. A Rák uralkodó égiteste a Hold, ami azt jelenti, hogy nagy hatással van személyiségedre. Kapcsolatok építésére keresve sem találhatnál jobb időszakot. Mindenkihez sok-sok érzelemmel közelítesz, és másoktól is ezt kapod. Olyan speciális a vonzerőd, hogy senki nem tud ellenállni. Nem fontos mindenkiben a szerelmet és a leendő párt keresni. Sokkal inkább a hosszú távra elraktározható, bárhol, bármikor előhúzható érzelmi muníció az, ami fontos most a számodra. 

Karmikus feladat: Ha állandóan azt érzi, nem lesz elég ideje, hogy egyetlen élet alatt megkapja élete céljára a válaszokat. Jól teszi, ha sokat utazik, és távoli horizontokat fedez fel. Ezt teheti fizikálisan, de mentálisan is. Növekednie kell szellemileg, lelkileg. Meg kell tanulnia, hogy ne a múltban éljen, hiszen ragyogó képességeinek köszönhetően képes visszaemlékezni bármire, ha fel kell idéznie onnan valamit.

Oroszlán

(07.23.–08.23.) Idealista hangulatba kerülsz, bár ez általában amúgy is jellemző rád. Úgy véled, amit elhatározol, vagy érzel, az nem is lehet másképpen. Megingathatatlannak és megfellebbezhetetlennek tartod a véleményedet. Otthon, ha egy kis színházat játszol, szinte az ujjad köré csavarhatod az érintetteket. Ezzel ki is merül ez a téma, hiszen más dolgod nincs is, mint szépen, nyugodtan irányítani a saját és környezeted személyes életét. A munka, és az ezzel megkereshető pénz leköti a maradék idődet. Panaszra semmi okod. Szenvedélyesen dolgozol, pluszmunkát is vállalsz. Mindezért több pénz is jár. Ha tanulsz, akkor abban leszel sikeres, verhetetlen. 

Karmikus feladat: tisztítsuk ki az emberi kapcsolatokat, vágjuk el a régi kötődéseket, a függőségeket, oldjuk a kötéseket! Amennyiben leromboljuk a kisebbségi érzést, érzelmi stabilitást teremtünk. 

Szűz

(08.24.–09.23.)

Három nagyon fontos, szerencsét, energiát és örömöket hozó égitest is a születési jegyedben jár. Most minden jó az öledbe hullik. A magánéleted kedvezően alakul, különös, a megszokott zárkózottságból kilépő, szeretetre méltó arcodat mutatod. Nemcsak mutatod, de így is gondolkodsz, és élsz is. Új kapcsolatokat kizárólag érzelmi alapon kötsz. A hét második felétől kevésbé vagy megfontolt. Túl sokat akarsz tudni. Egész héten a kíváncsiság vezérel. Ki nem hagynál egyetlen társasági eseményt sem. Régi párkapcsolatok számára a hét vége ideális, hogy egy közös programmal még jobban megszilárdítsák összetartozásukat. 

Karmikus feladat: Az oldások hatására nagyon begyorsulnak a dolgok körülöttünk. Meglepően gyorsan elkezdünk tisztulni.  

Mérleg

(09.24.–10.23.)  Visszafogottabban, takarékosabban kell élned! Persze ennek nem örülsz. Sajnos most hiába próbálkozol, és hiába keresed az alternatívákat, be kell érned azzal, ami van. Örülj annak, hogy szinte mágikus vonzerővel rendelkezel! Nem kell költekezned és nagylábon élned ahhoz, hogy élvezd az elismerő pillantásokat. Hidd el, az önbecsüléshez ez is elegendő. Nem tétlenkedsz. Igazi szerelmes típus vagy, ami most különösen a hasznodra válik. Ha egyedül vagy, könnyen elképzelhető, hogy belefutsz valakibe, aki az álmaid lovagja, vagy királynője lesz. Persze ehhez az kell, hogy éppen szabad legyél. Segítőkész leszel és együttérző. Mindenki számíthat rád, aki erre rászorul. 

Karmikus feladat: Ha úgy érzed, életed bármely területe nem működik, ha nem látsz kiutat, ha már mindent megpróbáltál, akkor tudnod kell, nem a te utadat járod. Nem a vállalt életfeladatodat éled, azért vagy boldogtalan. 

Skorpió

(10.24.- 11.22.) Csak az lelkesíti, ami tényleg érdekli, amiben fantáziát és különleges lehetőségeket lát. Ahhoz, hogy minden téren kihozza magából a maximumot, fontos számára a stabilitás, és ő maga is törekszik arra, hogy kiszámítható teljesítményt nyújtson, és pontosan tudják róla, szükség esetén lehet rá számítani. Ezen a héten jól jönnek a kapcsolatok. Segítenek, támogatnak, önzetlenül adnak jó tanácsot. A megérzéseid is jól működnek. Mindig hallgass a belső hangra. Pénteken és szombaton hatalmas a tettvágyad. Pihenni egyáltalán nem akarsz, de most nincs is rá szükséged. Energikus, vállalkozó szellemű, aktív leszel. Ügyelsz a részletekre is: szétpakolod a szekrényben lévő holmikat, szelektálsz. 

Karmikus feladat: Bármilyen találkozásra csak akkor kerülhet sor, ha a lélek megtisztult, és magában készen áll rá. Ezt tekintheted kiinduló pontodnak is.

Nyilas

(11.23.- 12.21.) Anyagi ügyekben biztos, hogy előrelépés várható. Valószínűleg fizetésemelés, esetleg jutalom érkezik ünnepek előtt. Mindenesetre ez már egy olyan összeg, amellyel hosszabb távon is számolhatsz. Elképzelhető, hogy új munkát, esetleg pluszfelkérést is kapsz. A családodban, a magánéletedben kizárólag érzelmi döntéseket hozol. Időnként nem ártana mérlegelni, mert csapdák leselkedhetnek rád. A Vénusz még egy-két napig a születési jegyedben tevékenykedik. Élj ezzel a kedvező hatással! Szenvedélyesen szeretsz, ugyanakkor fontos, hogy a kapcsolat intellektuális oldalon is megállja a helyét. Különösen a hét közepe kedvez az érzelmi kibontakozásnak. Pénzügyekben tartsd vissza magad! Valaki ki akarja használni a jóhiszeműséged. 

Karmikus feladat: A szerelem beteljesülése abban rejlik, mennyire vagyunk felkészülve, hogy szívünket újra kinyissuk. Az élet rövid arra, hogy egy nem beteljesedett párkapcsolatban éljünk. 

Bak 

(12.22.-01.20.) Néhány rosszindulatú megjegyzés felborzolhatja a kedélyedet. Mielőtt bosszankodsz, nézd meg, kitől is kaptad a bírálatot! Láthatod, sokszor felszínes, komolytalan az egész ügy. Szerelemben, magánéletben szerencsés szakasz következik. Egyes esetekben zárkózott alaptermészeted annyira feloldódik, hogy megleped nyíltságoddal a hozzád legközelebb állókat is. Minden kihívásra igent mondasz. Hidd el, ritka jó és aktív hét vár. Akármilyen nagy fába vágod a fejszéd, lesz erőd, hited, kitartásod, hogy megvalósítsd az elhatározásodat. A Bakban tevékenykedő Nap egyedi formában lendíti fel a párkapcsolatodat. Tűz és érzékiség jellemez. 

Karmikus feladat: Nagyon sokszor érzed, hogy olyan terhet cipelsz a válladon, ami nem is a tiéd. Felmenőid batyuját cipeled, vagy a berögződött családi karmát ismételed újra. Ezen blokkok oldásra ez a hét tökéletes. Írásban, meditálásban, hipnózisban – segítséggel – megoldható. 

Vízöntő

(01.21.–02.19.) A Vízöntő számára az átlagos, a hétköznapi, és a középszerű egyszerűen elviselhetetlen. Ő mindig különleges, kreatív, semmihez sem fogható szeretne lenni. Ezt nem könnyű elérni, és szinte lehetetlen hosszú távon fenntartani. Neki azonban többnyire sikerül. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az észjárása egyedi, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy senki sem lehet képes egy Vízöntő fejével gondolkodni. Egyetlen részlet sem kerüli el a figyelmedet, ha véleményt kell mondanod valamiről. Olyan foglalkozás esetén, ahol oktatsz, tanítasz, vagy nyugdíjas éveidet töltöd, most kifejezetten jól jön ez az éberség. Korrekt a véleményed, bár néha a legjobb szándékod ellenére is belegázolhatsz valaki önérzetébe. Ne sértődj meg, ha reklamál! 

Karmikus feladat: Változtasd meg rezgéseidet, hogy a számodra ideális társsal lehess együtt! Ne akard mindenáron megérteni az unintelligens embereket, és vedd tudomásul, hogy az ostobaságnak tejtestvére a gyűlölködés!  

Halak

(02.20.– 03.20.) Időről, időre felüti nálad a fejét a zöld szemű szörny, de most sokkal erősebb benned a bizalom, mint a kétely. Maradjon is így, mert az oktalan, feltételezéseken alapuló féltékenység nem vezet sehova! Hivatásodban új, szenvedélyes alkotóperiódus vár. A mélyről jövő gondolatok, az alaposan átgondolt, megtervezett ötletek megvalósításának ideje jött el. Ha kapcsolatban élsz, magadhoz ragadod az irányítást. Határozottak az elképzeléseid. Bőkezű vagy nemcsak a pároddal, de a rokonsággal szemben is. Néha azonban nézz rá a bankszámládra, nehogy túlköltekezz!

Karmikus feladat: Ismerd fel a jelenlegi helyzeted eredő okait! Találd meg azokat a trükköket, amelyeket segítségével nagyobb harmóniát tudsz teremteni önmagad, és környezeted számára!

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu