TÜKRÖM, TÜKRÖM… – egy őszinte vallomás szerelemről és boldogságkeresésről

0
2701

„Lehajolok a csodákért, mert érdemes! ” – vallja Vészabó Noémi festőművész, akivel az idei Könyvhétre megjelent Tükröm, tükröm című könyve kapcsán beszélgettünk.

  • A 84. ünnepi könyvhéten megjelent Tükröm, tükröm… című regényed, a Galenus kiadó gondozásában.  Különös könyv, hiszen azt mondták róla a kritikusok, hogy „ a legőszintébb” regény. Mennyire szól az íróról a könyv?

Vészabó NoémiMint minden regényben keveredik igaz történet és fikció, azt szoktam mondani, hogy Agatha Christie a krimi „koronázatlan királynője” sem volt sorozatgyilkos, pedig elképesztő rémtettekről írt. Az írónak az a dolga, hogy elvarázsolja olvasóit, s teszi ezt tehetsége s alkotókedve minden eszközével és bájával együtt.

  • Eredendően festőművész vagy, a könyvben megjelennek festményeid részletei, ez is eléggé egyedi, hogy egy festő regényt ír.

Mindig írogattam. Rajongok az irodalomért, a versekért: vigaszt adnak, repülni engednek, felemelnek és sírni is tanítanak. A versek és az olvasás imádata pedig komoly gyógyír a sajgó léleknek, hiszen elsősorban a lelkünket kell ápolnunk, én hiszek az ép test és ép lélek összefüggésben. Egyébként a könyv szerkesztőjének, Dr. Szarvasházi Juditnak köszönhetem, hogy festményeim a regénybe kerültek, az ő ötlete volt, hogy „jelenjen meg” a festői énem is a könyvben. Együtt szerkesztettük a regényt, szerencsés, ha a művész mellett megjelenik a racionalista társ, hiszen egyensúlyt teremt.

  • Hogyan fogadták az olvasók a könyvet?

Vészabó Noémi: Tükröm, tükrömEz számomra lélekméretű történet. Olyan szívhez szóló leveleket és üzeneteket kapok, hogy nehezen találok szavakat. Az emberek önmagukra ismernek a könyvben, együtt izgulnak, szoronganak és örülnek a főhősnővel. Azzal a különös nővel, aki majdnem belehal egy szerelembe, poklot jár, elveszíti, majd megtalálja a saját életét. Ez a nő meri vállalni a saját sorsát, bátran szembefordul a világgal, mert győzni akar. Mert szeretni akar, és ezért eldobja az életét, és önmagát is megtagadja, hogy ismét megtalálja azt.

  • A regény főhőse bele mer nézni a tükörbe, a lélek tükrébe, amelyre oly sokunknak szüksége lenne. Mindenkit érintő élethelyzetek, érzelmek, betegség és felépülés, szerelem, csalódás… erről is szól a Tükröm, tükröm…  És arról, hogy nem szabad ítélkezni, mert nem tudhatjuk, velünk mikor történik meg valami különös, vagy nem várt esemény.

Az emberek folyton azt hiszik, hogy csak másokkal történhetnek megdöbbentő tragédiák vagy elképesztő szerelmek. Aztán meglepődnek, amikor az ajtajukon kopogtatnak a meglepetések. Ezekre is felkészíthet ez a könyv, hiszen bárkivel, bármi megtörténhet.

  • Itt a forró nyár, dolgozol, vagy most pihensz egy kicsit? Te hogyan lépsz ki a hétköznapok ritmusából?

Azt hiszem, egy festő és író mindig „dolgozik”, hiszen megszállottan érzékeljük a világból érkező jeleket, üzeneteket. Mindig figyelem a tájat, a fényeket, a színeket magam körül. Mindig nyitott a szívem erre a gyönyörű világra, amely tele van csodával. Én lehajolok a csodákért, mert érdemes! Nyáron szeretnék a fiaimmal több időt tölteni: nagyokat sétálni, beszélgetni, lecsót főzni, élvezni a meleg nyár minden örömét. Jó lenne sokat nevetni, táncolni, zenét hallgatni… és persze festeni! Hiszen bármennyire furcsán hangzik, nekem az a pihenés és boldogság, ha festhetek. Az egy álomvilág, ahol jól érzem magam. Nagy ajándék, hogy a munkám a hobbim, vagy fordítva. Noha hiszem, hogy ezzel azért sokan vannak hasonló helyzetben velem.

  • Hiányzik-e valami az életedből?

Nyilván mindig lehetne „valami vagy valaki”, aki hiányzik, de én inkább azt látom, hogy szerethetem a családomat, imádom a két fiamat, ragyog a nap, dolgozhatok. Tehetem a dolgom, néha ez a legtöbb. De azért az előbb említett igazi magyar lecsót azt most megfőzöm!


Vészabó Noémi: Tükröm, tükröm című könyvéről itt olvashat bővebben.

 

 

A könyv ára: 3690 Ft



 

 

 

Könyvrendelés:

Aki a könyvet személyesen veszi át szerkesztőségünkben (1146. Budapest, Dózsa György út 19.), az 10% kedvezményben részesül.