7 érdekesség a hazai termálvizekről

0
796

Magyarországon nem nehéz jótékony hatású vizekre lelni, hiszen hazánk bővelkedik a gyógyforrásokban. Mégis, ha szeretnénk rátalálni a számunkra legmegfelelőbbre, alaposan utána kell néznünk, melyik tájegység gyógyvize felel meg legjobban az elvárásainknak.

1. Kétezer termálforrás

A magyarországi fürdőkultúra első fénykora a Római Birodalom időszakához kötődik és a hódítók nevéhez fűződik, azóta Magyarországon több mint kétezer termálforrást jegyeztek be. Ezek közül azonban csak azokat nevezhetjük gyógyvizeknek, melyek gyógyhatása klinikailag bizonyított.

2. Háromszoros hatás

A termálvizek háromféle úton gyakorolnak hatást szervezetünkre:

  • Fizikai hatás – A melegnek köszönhetően ellazulnak az izmok, kitágulnak a vérerek, javul a vérkeringés. A víz felhajtóerejének köszönhetően könnyebben tudjuk mozgatni végtagjainkat, ami sérült, kopott, beteg ízületek esetében különösen fontos.
  • Kémiai hatás – A vízben oldott magas ásványianyag-tartalom egy része a bőrön keresztül felszívódva bekerül a vérkeringésbe, ezáltal erősíti az immunrendszert, pótolja az izmok, ízületek számára nélkülözhetetlen anyagokat, segíti az öngyógyító folyamatokat.
  • Biológiai hatás – A gyógyvizes helyeknek speciális mikroklímájuk van: a levegőben található negatív iontúlsúly miatt stresszoldó, pihentető hatásúak.

3. Európa legnagyobb termáltava

A vulkanikus eredetű Hévízi-tó a maga 4,44 hektáros kiterjedésével Európa legnagyobb gyógyhatású meleg vizes tava. Tőzegmederben alakult ki, ebből adódik vizének biológiai aktivitása. Vize és iszapja kitűnő a csontritkulás kialakulásának megelőzésére, illetve a már kialakult betegség kezelésére. Emellett reumatikus panaszok, mozgásszervi megbetegedések, izom- és idegrendszeri panaszok és nőgyógyászati problémák esetében is jótékony hatású.

4. Radioaktív gyógyvíz?

A hévízi gyógyvíz radont tartalmaz, de aggodalomra semmi ok! Bár a radon egy radioaktív nemesgáz, a gyógyvizekben csak nagyon kis mértékben fordul elő, ami az egészségügyi határértéknél lényegesen alacsonyabb. A radontartalmú vizek enyhe fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, és bizonyítottan kedvező hatásúak krónikus ízületi gyulladások, Bechterew-kór, emésztőrendszeri problémák, sőt egyes fejfájástípusok esetén is.

5. Szerencsevíz

A világon egyedülálló büki szén-dioxid-lelőhelyen az 50-es évek végén szén-dioxid-bányászat közben gyógyvízre is találtak. Ennek az egybeesésnek köszönhetően kapta a büki gyógyfürdő a „Lucky found” elnevezést. Gyógyvize szénsavban gazdag, így operáció utáni rehabilitációra, illetve ízületi problémák kezelésére rendkívül alkalmas. Magas szénsavtartalma miatt általános frissítő és keringésjavító hatása is elismert.

5. Hazai sós víz

A sárvári gyógyvíz alkáli hidrogén-karbonátos lágy és enyhén sós, ezért nemcsak ízületi kopások és mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas, hanem bőrbetegségek és nőgyógyászati panaszok esetén is hatékonyan segít. Ám Sárvár alatt kétféle gyógyvíz is található: a híres (ma már nem gyártott) sárvári termálkristály egy 2000 méter mély kútból származó vízből készült, amelynek 83 Celsius-fokos vize rendkívül magas sótartalommal rendelkezik.

7. Koktél 3 forrásból

A margitszigeti gyógyvíz különlegessége, hogy vize három forrás egyesítéséből áll össze. Nincs erős kéntartalma, ennek köszönhetően vizének közelében nem lehet érezni tipikus termálvízillatot. Sokan éppen emiatt kedvelik. Ugyanebből adódóan ivókúrára is alkalmas, és nem csak reumatikus panaszok enyhítése, illetve idegrendszeri bántalmak, keringési zavarok helyrehozatala céljából alkalmazott fürdőkúrára.

Termál TIPP

Személyre szabott gyógyvízkúráért látogasson el valamelyik Danubius gyógyszállóba, ahol orvosi vizsgálatot követően egyénre szabott, egyedi kezeléskombinációt ajánlanak, mely magába foglalja a gyógyvíz használata mellett a masszázst, gyógytornát, vízzel történő kezeléseket, pakolásokat, elektroterápiát – természetesen kinek-kinek panaszai és általános egészségi állapota szerint. A Danubius szállodái egyedülállók abban, hogy saját szakértői orvoscsapattal (belgyógyász, kardiológus, reumatológus) rendelkeznek. Bővebb információ: danubiushotels.com/wellness

Forrás: Danubius Hotel