Fotó: Harcsa Veronika facebook

Egy fiatal, törékeny lány egy biztos, kristálytiszta hangszínnel, szuggesztív előadásmóddal, amit előbb ismertek Japánban, mint itthon. Harcsa Veronika jazz énekes, aki a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban szerezte mesterdiplomáját, ma is folyamatosan turnézik, úgyhogy ünnepnap amikor itthon hallgathatjuk őt.

Fontos, hogy egyensúlyban legyünk

Szarvasházi Judit: Amikor megkérdezték tőled fiatalkorodban, hogy mi leszel, ha nagy leszel, akkor nem jazzénekest mondtál, hanem informatikust? Hogy is volt ez?

Harcsa Veronika.: Igen, a matek volt előbb. Bár kicsikoromtól jártam zeneiskolába. Hétéves koromban a szüleim beírattak zongorázni. De ez csak amiatt volt, hogy ők úgy érezték, ez az általános műveltségnek a része. Én elég jó voltam matekból, úgyhogy matematikatagozatra mentem gimnáziumba, a Fazekasba, és közben folyamatosan része volt az életemnek a zene is. De nagyon sokáig tartott, mire elmertem dönteni, hogy ez nekem fontosabb, mint egy hobbi. A szüleim is azt támogatták, hogy legyen egy jó egzisztenciám. Mivel akkor nagyon erős volt az informatikai boom, a műszaki egyetemre mentem.

Fotó: HV-facebook

Sz.J.:  Az egyetem után döntöttél úgy, hogy váltasz?

H.V.: Már a műszaki egyetemen,húszéves korom körül vált egyértelművé, hogy a zene, azon belül a jazz és az éneklés az, ami nekem nagyon sokat jelent, és olyan dolgokat éltem meg a zenében, amiket – bár nagyon szerettem a matekot, és egyáltalán nem volt nyűg az egyetemre járni –nem tudtam átélni az egyetemen.

Sz.J.: Másfajta érzést kaptál a zenében, és ez volt az inspiráció?  Más feltöltődést kapsz így?

H.V.: Igen, megfogalmazhatjuk így, és egy olyan helyzetben voltam az egyetemnek a második évében, amikor sem az informatikával nem foglalkoztam eléggé mélyen és intenzíven, és a zene sem alakult úgy, hiszen közben egyetemre jártam, nem volt energiám rá. Tehát jelentkeztem a Zeneakadémiára, maximális pontszámmal fel is vettek és aztán teljes gőzzel nekiláttam a zenetanulásnak.

Művészetek Völgye (Fotó: HV-facebook)

Sz.J.: Hogyan indultál el a pályán?

H.V.: Azt tudtam, hogy a jazz nekem nagyon fontos, zenészekkel szeretnék alapvetően együtt dolgozni. Volt egy dobos, aki egy nagyon jó menedzservénával megáldott valaki. Azóta a Kodolányi zeneművészetijén igazgatja az iskolát, tehát valóban ki is fejlesztette az életben a menedzserértékét. Ő volt az első kvartettemben a dobos. Egyszer elhívott kávézni. Leültetett, akkor voltam túl az első éven a Zeneművészetin.

Elmondta, hogyan kell elindulni, hogy egy karrier elkezdődjön.

Sz.J.: Egy mentor volt.

H.V.: Igen. Hogy hogyan lehet az elején beindítani, ki az az egy-két újságíró, akinek el kell küldeni, ha készen van egy lemez. Ez egyrészt óriási segítség volt, másrészt nagyon komolyan is vettem, és végigcsináltam a lépéseket. Ez lett a bemutatkozó lemezem, amit én eredetileg csak egy demóanyagnak szántam, aztán megtalálta egy japán kiadó az interneten, és nagy sikereket ért el kint Japánban. Ennek aztán vicces módon Magyarországon nagy visszhangja lett, és hirtelen mindenki meg akarta hallgatni a lányt, aki Japánban ilyen sikeres. 

Úgyhogy pár évig egyedül csináltam, de most már több mint tíz éve profi menedzsmenttel dolgozom.

Sz.J.: Több fellépésed van külföldön, mint itt, Magyarországon. Ez rettentően fárasztó lehet. Mit teszel ez ellen?

H.V.:Nagyon fontos egyensúlyban lenni, hogy ezt az ember bírja. Teljesen primer dolgokig megyek vissza, egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit alszom, mit eszem, mikor eszem, mennyire tudok mozogni, fitt maradni. Az első dolog, amit tenni tudok az egészségem, a fittségem érdekében, hogy ezeket biztosítom.  Ezek nem sztárallűrök, hanem annak a feltétele, hogy ennyi koncertet magas színvonalon tudjunk adni. És viszem a futócipőmet is magammal.

Sz.J.: Egy ilyen törékeny külső milyen belsőt takar?

H.V.:Erős vagyok, de az biztos, hogy a törékenység is bennem van. Öt évvel ezelőtt ismertem meg a férjemet. Az ő társaként érzem azt, hogy egyensúlyban, biztonságban tudok lenni. És ez fizikailag is kisugárzik, nemcsak a bensőmben egy jó érzés.

Sz.J.:  Van, ami ki tud téged zökkenteni ebből a nyugalmi helyzetből?

H.V.: Az élmények. Nagyon tudok lelkesedni dolgokért. Például nem olyan régen próbáltam ki a táncimprovizációt, vagy borzasztóan várom a külföldi koncerteket, mert Németországon és Belgiumonkívül olyan különleges helyszínekre is utazom, mint Grúzia, Tatárföld, Marokkó. A koncert nagyon nagy adrenalinsokk tud lenni. Olyankor az ember akaratlanul is kibillen a zene nyugalmi állapotából,  de ez jó. Mert amikor az adrelarin, endorfin és még ki tudja, milyen hormonok felszabadulnak egy koncert kapcsán, az engem nagyon inspirál. Nagyon erősen tudok fókuszálni arra, hogy mi történik a színpadon, mit játszanak a zenésztársaim, én arra mit reagálok a zenében. Másrészt nagyon megkönnyíti azt, hogy megnyíljak a közönség felé, és ne a halk szavú lány legyek a színpadon, hanem ha kell, halkan, de ha kell, hangosan kiadjam azt, ami bennem van.

Fotó: HV-facebook

Sz.J.: Fel lehet téged idegesíteni?

H.V.: Persze. Az utazáskor is rengeteg váratlan helyzettel szembesülünk, és sokszor kell lenyugtatnom magam, hogy jól viseljem a helyzeteket. Ilyen banális kényelmetlenségek nagyon sokszor adódnak, egy részük kényelmetlen, más részük pedig bosszantó. De főleg igazságtalansággal, őszintétlenséggel lehet felidegesíteni.

Sz.J.: Hogyan jutalmazod meg magad? Amikor azt mondod, hogy én ezt most megérdemlem.

H.V. : Olvasással. Az egy jó hozadéka az elmúlt éveknek, hogy van időm olvasni. Mert a korábbi években, főleg még a legelején, amikor még én szerveztem mindent, vagy később, amikor bevállaltam a mesterképzést és aktívan koncerteztem, volt olyan időszak az életemben, amikor egyszerűen nem fért bele, hogy olvassak, vagy nagyon ritkán jutottam el oda, hogy megnézzek egy filmet. Az elmúlt pár évnek a hozadéka, hogy jobban megtaláltam az időben is az egyensúlyt, és megengedem magamnak azt az örömet, hogy olvassak, ami nekem egy nyugalomsziget. De persze az egy jó kávé is egy kávézóban, séta az erdőben vagy egy jóleső sportélmény. Szoktunk például a férjemmel falat mászni, ez is elképesztően jó hobbi. Olyan dolgokban kapcsolódok ki, mint bárki más. Nagyon szeretek barátokkal találkozni. Nagyon szociális vagyok szerintem. A lakásunkat is úgy választottuk ki, hogy jó nagy legyen a nappalija, sokan beférjenek, és lehessenek itt akár zenés estek, ne legyen a lakás szűk. Szeretek főzni, tehát teljesen hétköznapi dolgokkal kapcsolok ki. 

Sz.J. : Miért kell, hogy az emberek szeressék a zenét?

H.V. : Olvastam egy Vonnegut idézetet. Azt mondta, a művészetnek az a célja, hogy az emberek legalább egy pillanatra értékeljék az életüket. És ezt a befogadókra értette, hogy ha valaki befogad egy művészetet, az abban a pillanatban egyre jobban tudja értékelni a saját életét. Nekem nagyon tetszett ez a gondolat, és nagyon bízom benne, hogy ez tényleg így van, és olyan módon nyithatjuk ki érzelmileg a hallgatóságot, ami értelmet ad az ő életükben annak a percnek. A gyerekek érzelmi és agyi fejlődése szempontjából is nagyon jó hatású a zene. Nem azt mondom, hogy a zene hatását mástól nem tudják megkapni, de a zene nagyon jó csatorna szerintem arra, hogy a gyerekek érzelmileg fejlődjenek, akár arra, hogy új idegpályák épüljenek ki. És a zene, amikor befogadjuk és értelmezzük, tulajdonképpen egyfajta strukturálás. Az ember mintakereső, és a zenét is azért tudjuk élvezni, mert mintákat fedezünk fel benne. Biztos vagyok benne, hogy ez a fajta mintakeresés egy fejlődő agynak egy nagyon jó gyakorlat, azzal együtt, hogy a gyerekek szeretik a zenét, és nem feladatként élik meg a zenehallgatást. 

Sz.J. : A szakmai jövődet mennyire látod előre, vagy hogyan tervezed?

H.V. : Nagyjából egy-másfél évre látok előre. Tehát én most 2021 tavaszáig látom azt, mikor melyik projektben kell dolgoznunk, mikor jelenünk meg a zenekarral, mikor valószínűsíthető a turné, aminek egy része már le van kötve, egy része még csak terv, de tudom, hogy jövő novemberben lesz lemezbemutató turné is. Természetesen ez egy elnagyolt kép,az apró motívumai napról napra tudnak változni, mint ahogy – nagyon bízom benne – az élet is felülírja, majd egyszer csak a nagy terveket(!?)

Szarvasházi Judit
főszerkesztő, gyógyszerész