Lipovszky Csenge: Az igenekkel és a nemekkel is bölcsen kell tudni bánni

0
445

Nem parfümőr, nem parfümkritikus, nem parfümkészítő. Hát akkor mi? Egy szóval illatesztéta. Hogy mit jelent mindez, és hogyan függ össze az egészségünkkel, mentális állapotunkkal, elmagyarázza Lipovszky Csenge, aki arra is ad magyarázatot, hogy miért az egyik legfontosabb, de méltánytalanul alulértékelt érzékszervünk az orrunk.

– Te vagy Magyarország egyetlen illatesztétája. Mit jelent ez?

– Olyasmit szerettem volna ezzel kifejezni, amikor annak idején elkezdtem ezzel a hivatással kacérkodni, ami a befogadói oldalról közelíti meg az illatoknak a használatát, az élvezetét, a működését. Az esztétika görög eredetű szó, és azt jelenti: az érzékeléssel felfogható szépség tudománya. A szaglásunk pedig számomra a legfontosabb és legszebb érzékelésünk. Azt szerettem volna, ha a parfümök nemcsak mint kozmetikumok kerülnek szóba, vagy nemcsak egy divat, egy luxusmárka, hanem hogy tudom ötvözni az antropológiát, a lélektant, a kultúrtörténetet, a neurobiológiát. Nagyon sok vetülete van ennek a szakmának.

– Hogyan jött ez az ötlet?

– Esztétaként végeztem az egyetemen, tehát mindig is az érdekelt, hogy hogyan fogadjuk be a világ impulzusait, a szépségeit, a műalkotásait. Egy munkahelyi váltást követően olyan dologgal szerettem volna foglalkozni, ami nekem nem is munka. Ekkor kezdtem ezt az egészet felépíteni, kitalálni, hogy engem mi tenne boldoggá. Ebbe az addigi tanulmányaimat is beletettem, a tapasztalataimat, és azoknak az embereknek a tapasztalatait, akikkel találkoztam, aromaterapeutával, parfümőrrel, fitoterapeutával.

– Említetted, hogy ez az egész illatterápia a stílust, az örömöt és a gyógyulást is magába foglalja.

– Amikor elkezdtem, akkor még egy ártatlan tanácsadásnak indult, amikor csak azt kerestem, hogy mi az, ami bennünket boldoggá tesz, kinek milyen illatot tudnék ajánlani. És ahogy egyre jobban kiszélesedett ez a fajta tudás és az emberekkel való kapcsolódásom, egyre jobban mélyült ez a fajta módszertan. Igen, lehet, ez csak egy stílus, hogy miben érzem jól magam. De ennek van egy mélyebb, kicsit lélektani, vagy már szellemi, spirituálisabb vetülete is, hogy mit árul el az illatom rólam, mit árul el, ha nincs is illatom, és ha nem szeretek illatokat használni, akkor csak a szaglásom mit árul el rólam. Hogy van ez összefüggésben a lelkemmel? Hogy van ez összefüggésben a sérülésemmel, a traumáimmal? Illetve, ami fantasztikus, hogy a szaglásom hogyan tud engem gyógyítani? Hogyan tudja megmutatni, hogy mindazok dacára, amin keresztülmentem, hová alakultam, és hogyan tudok gyógyulni?

– És hogyan?

– A szaglás pont azt mutatja meg, amit a legjobban elnyomunk a testünkben, viszont megmutatja azt is, hogy melyik illat esik jól nekünk, és ami a lelkünknek és a szívünknek a legkényelmesebb. Itt adott életszakaszok megfigyeléséről van szó. Én ott csak segédkezem és lefordítom az illetőnek a szaglását és az érzékelését, mi az, ami tetszik neki, mi az, ami nagyon nem, hol látom a rezdülését a testén.

– A vendégeid vissza-visszajárnak?

– Azért szeretek az illatokkal dolgozni, mert megengedőek. Van olyan, akit soha nem látok vissza. Neki ez a két óra egy olyan transzformációt, olyan utazást hozott, ami nagyon érdekes volt, és boldog azzal az illattal, amit keresett. És van olyan, aki akár havonta is visszajár, és „dolgozunk a szaglásával”, de ez nagyon más, mint pl. egy pszichoterápia. Ez azoknál az embereknél hatásos nagyon, akik racionalizálnak, és ki tudják ezáltal kerülni a fájó pontjaikat. A szaglással ezt nem lehet becsapni. Nem tudod megmagyarázni magadnak, hogy ez most nem fáj, nem fogsz emlékezni pl. a rossz dolgokra, az illat elő fogja hozni azt, amire éppen szükség van, hogy előjöjjön az emlékeidből. Az illat nem hazudik, sem a szaglásod, sem a tested. Azt szoktam mondani, hogy akkor nincs baj, ha a testedre hallgatsz. A testünk egy nagyon fontos mérőeszköz, amit elfelejtettünk használni. Illetve tudjuk, érezzük, csak megtanultuk elnyomni, megkérdőjelezni. Egy bal agyféltekés világ által uralt társadalomban élünk. Analitikus elme, a részletező, a logikus megfigyelőkészség, és kielemzünk mindent. Igen ám, de két agyféltekénk van. Vannak érzelmeink, intuícióink. Mindenkiben működik, csak nem tanultuk meg, hogy higgyünk is bennük. Sőt, inkább azt tanultuk meg, hogy megkérdőjelezzük, nevetségesnek, képzelődésnek véljük, semmiféle alapot ne adjunk neki. Szerintem tudni kell bölcsen dönteni, tehát az igenekkel és a nemekkel is bölcsen kell tudni bánni.

– Tehát tulajdonképpen, mint egy pszichológiai beszélgetést, azt helyettesítik az illatok?

– Ezzel a kifejezéssel, hogy pszichológia, csínján bánok, mert bölcsész vagyok. Viszont gyógyításra egyértelműen lehet használni, és mivel a szaglásunk a tudatalattival, a lelkünkkel van összefüggésben, megtanultam vagy tanulom mind a mai napig megfejteni a visszajelzéseket, amiket aztán átadok az embereknek. Tehát ez önismereti út, ill. annak a fejtegetése, hogy a szaglásunk mit árul el a lelkünkről. Nagyon sok oldódás és tisztulás történik ezen kétórás ülések alatt.

– Ennyire összefüggésben van a lelkünk a szaglásunkkal?

– Igen. Az agynak az anatómiája teszi ezt teljesen egyértelművé, mert a szaginger arra a területre érkezik, ami a mi érzelmi központunk, tehát ahol az érzelmek, ösztönök, emlékeink is tárolódnak. Ezért a szag, az illat rögtön kivált belőlünk egy érzelmet. Nem tudjuk befolyásolni. Gyorsabban ér el az agyunkba ez az inger, mint a fájdalominger, pedig az is nagyon gyors.

– Hogyan képzeljük el a foglalkozást? Elkezdesz beszélgetni és különböző illatokkal próbálkozol, amiket megszagoltatsz az illetővel?

– Van egy 40-50 illatból álló szortimentem. Fel van építve, hogy mi a sorrend, és nem próbálkozom, hanem mindet végig kell szagolnia annak az embernek, és erről beszélünk. Vannak célzott kérdéseim, és a válaszokból adok neki egy visszajelzést, hogy mit jelenthet ez. Nemcsak arra vagyok kíváncsi, hogy melyik illat tetszik, hanem arra is, hogy melyik nem, és miért. Nem azt várom tőle, hogy az illető megvegye azt a nagy üveg parfümöt, mert magam nem is értékesítek, hanem hogy használja valameddig azt a kis mintát, amit adok házi feladatként, mert van vele munkája. És attól függően, hogy ő mennyi energiát és időt tesz ebbe bele, képes haladni és lelkileg alakulni, erősödni. Szagolgat és jegyzetel. Az illat, amit az ő szaglása, ill. az én ajánlatomra kiválasztottunk, az adott probléma megoldásában, továbblépésében, integrálásában hatékony kell, hogy legyen.

– Mit tudnál ajánlani az embereknek, az olvasóknak?

– Hallgassanak az orrukra, és hogy sokkal többet használják a szaglásukat.

– Ezt hogyan tanuljuk meg?

– Ez nem a parfümről szól, hanem pl. reggel kinyitom a szemem, milyen illatot érzek, kinyitom az ajtót, mit érzek, ki vágta a füvet, a szomszéd mit főz, mikor fog jönni az eső, mi virágzik éppen, van-e felújítás az utcában, dízeles vagy benzines autó ment el az úton? Ha valaki úgy érzi, hogy nem jó a szaglása, annak meg bátorításképpen, hogy a szaglásunk edzhető. Nincs olyan, hogy rossz a szaglásunk, csak nem foglalkoztunk vele eleget. Nem elég csak beleszagolni a levegőbe és elgondolni, hogy mit érzünk, hanem belül szavakba is kell öntenünk, mert akkor fogunk tudni egyfajta szótárat felállítani magunknak.

Sokan kérdezhetik, hogy ez miért jó, mire való? Gyerekekkel is dolgozom, és azt vettem észre, hogy az olyan illékony minőségeket, mint az illatok, képesek szavakba önteni. Az érzelmeink hasonlóan illékonyak és megfoghatatlanok, mint az illatok. Én minden felnőttnek, szülőnek azt mondom, először magunkkal kezdjük, mert a kisgyerekben ez ösztönösen megvan. Jobban, mint bennünk, felnőttekben. Jussunk el arra a szintre, hogy képesek legyünk egy orgonavirágzásban gyönyörködni, hagyjuk, hogy előjöjjenek az érzelmeink, az emlékeink a nyárról, egy anyák napjáról. Akkor a gyerek is teljesen természetesnek fogja azt venni és ebbe nő bele. Egyébként nemcsak az orrunkban tudjuk érezni az illatokat. A legújabb kutatások szerint a tüdőben is találhatóak szaglóreceptorok.

Mégis, azt szoktam mondani, hogy igazából a szívünkkel szagolunk. A testünk attól függően engedi be az illatokat, hogy mennyire fenyegető, vagy mennyire jóleső érzés számunkra. Majdnem 70%-ban az érzelmi döntéseink alapja a szaglás, csak nem tudjuk, mert nem detektáljuk, nem azonosítjuk be. Ezek olyan erőteljes, régről eredő, ösztönös cselekedeteink nőknél, férfiaknál egyaránt, hogy már nem figyelünk rá, főleg, hogy már minden illatosított. A WC-papírtól kezdve minden.

– És ez jó?

– Nem jó, mert elbutítja, elmaszkolja az orrunkat. Jó, legyen ez is, mert ebben is vannak ingerek, de szagoljunk természetes illatokat is. Egy adott illat jobban felidéz bármilyen emléket bármilyen vizuális ingernél. Ha pl. eszünk, ne szóljunk rá a gyerekre, hogy ne szagolgassa az ételt, mert miért ne szagolgathatná, az is információval látja el őt. Vagy bármi mást, egy füzetet, egy könyvet. Van egy érzékszervünk, az orrunk, miért nem használjuk arra, hogy információkkal lásson el bennünket? Ne szakadjunk el ettől a valóságtól! Szerintem az édesanyák jobban tudják, hogy mennyire szeretik a gyermekeiknek az illatát. Akár a pici babánál, akár a nagyobbnál. Meggyőződésem, hogy a Covid általi legerősebb visszajelzés, a szaglásvesztés, az nem véletlen.

Én vallom, arra irányított rá ez a betegség, hogy mennyire fontos a szaglás. Világszerte kb. 60 ország 600 tudósa dolgozik azon, hogy feltérképezzék, milyen hatással van a szaglásvesztés az emberekre. Az első lépcsőszint az örömre való képtelenség (anhedónia), de a térérzékelés megszűnése, a szociális kapcsolatok leépülése, a teljes skizofrénia, a valóságtól való teljes elszakadás is a vonzata lehet. Mindez azáltal, hogy nem érez valaki illatokat. Már rég megdőlt az a hiedelem, hogy csak az lenne fontos, hogy kellemes vagy nem kellemes egy illat. Nem, ez sokkal több. Mindenben befolyásol minket, csak eddig nem figyeltünk rá.

– Tehát kellemes, hasznos, és szükséges is a szaglás és az illatok érzete.

– Mindenképpen. Kezdjük el saját magunk érzékelését megfigyelni. Ha nincs külső iránytű és kapaszkodó, akkor mit kell csinálnunk? Belülre figyelni. Mert a belső iránytűt kell finomítani és annak hinni. A szaglással pedig a belső iránytű fejleszthető. Csak már lemondtunk az életünkről, vagy, hogy mi vagyunk a saját életünknek a parancsnokai. Kiszerveztük ezeket a dolgokat. Nem kell, ezt vissza lehet még venni.

Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész

A cikk a Patika Magazinban jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!