Phil Lord – Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
A tudományos-fantasztikus művek jellemzően sokkal inkább szólnak a fantáziáról, mint a tudományról, a Star Wars például tisztán egy lovagregénybe oltott űrwestern (és megváltástörténet), de tudományt jóformán nyomokban sem tartalmaz. Ehhez képest azonban létezik a keményvonalas hard sci-fi, ahol komoly természettudósokkal konzultálnak az alkotók, a hitelesség érdekében.
Ehhez az irányzathoz tartozik Andy Weir is, akinek első regénye, A marsi jelentős szakmai és közönségsikert aratott, olyannyira, hogy 2015-ben maga a legendás Ridley Scott csinált belőle filmet, ami magyarul a Mentőexpedíció címet viseli, és ma is a mozicsatornák rendszeresen feltűnő darabja.
A magányos hős és a világ, mint tét
A marsi esetében még az volt az alapfelállás, hogy a vörös bolygón rekedt magányos űrhajós küzd a túlélésért, érte meg a fél világ a Földről, A Hail Mary-küldetés, Weir 2021-es keltezésű regénye, miként a belőle készült film, viszont csak első pillantásra rímel erre. Mert ugyan itt is egy magányos űrhajós küzd a mostoha viszonyokkal, viszont neki nem magát kell megmentenie, illetve az emberiségnek őt, hanem neki az emberiséget. Nagyjából egyedül, de persze csak nagyjából…
A történet ott kezdődik, hogy Dr. Ryland Grace (Ryan Gosling) egyedül és emlékek nélkül ébred mesterséges kómájából egy űrhajón, valahol a Tau Ceti csillagrendszerben, jó 11 fényévnyire a Földtől. Nem tudja hogy került oda, igazából eleinte azt sem, ki ő egyáltalán, de aztán szép lassan kezdenek visszatérni az emlékei, amikből a néző is megtudja, hogyan került középiskolai fizikatanárként (aki biológus is?) a Hail Mary nevű csillagközi űrhajóra.
Arról van szó (és ez azért elég hamar kiderül), hogy már megint meg kéne menteni a világot. Mert mikroszkopikus idegen lények, bizonyos asztrofágok épp a Napot eszik meg szép lassan, ami nyilvánvalóan az emberiség kihalásával fenyeget. Úgyhogy a filmben kissé homályos, bár a regényben hosszan magyarázott okokból el kell mennie a Tau Cetihez egy öngyilkos küldetésnek (mert a visszaúthoz már nem lenne üzemanyag), hogy rájöjjenek, miképp lehet megfékezni a napevő organizmusokat. A küldetésnek végül egyetlen, és nem is önkéntes résztvevője lesz Dr. Grace, aki azért próbál úgy helytállni, hogy nagyon nem űrhajós. Ha már az emberiség a tét, igazából két értelemben is.
Érzelmek a csillagok között
Hősünknek ugyanis újra fel kell fedeznie magában az embert, el kell engednie a dühöt, amit joggal érezhet főleg az Európai Űrügynökség vezetője (a fantasztikus Sandra Hüller) kapcsán, plusz fokozottan embernek kell lennie a semmiből feltűnő útitársa mellett. Aki nem más, mint Rocky az űrpók, és tényleg úgy fest, mintha kőből lenne, vagyis egy kicsit sem emberi. Mindaddig, míg nem kezdenek el kommunikálni, mert akkor azért kiderül, hogy neki is pont úgy van ízlése, érzelmei és humora, mint emberi társának. Ráadásul ugyanazon fenyegetés ellen küzd az ő faja is.
A filmtől – miként a könyvtől – persze az idegen feltűnéséig sem idegen a humor, a főszereplőnek szinte mindenre van egy ironikus beszólása, de a két eltérő életforma képviselőinek találkozása még inkább vicces helyzeteket eredményez.
Ettől pedig A Hail Mary-küldetés kellően könnyed darab lesz, a két és fél órás játékidő ellenére is, mert bár eleinte sokkal több benne a kémcső és a kozmológia, mint a tényleges történés, de Andy Weir regényéhez képest ez mégsem lesz egy igazi hard sci-fi. És ez a humor mellett a néha túltolt, de felvállalt érzelmességének is köszönhető, ami időnként zavaró, na de a világvége árnyékában még ezt is elnézzük az alkotóknak.
A nézői érzelmek kiváltásában pedig elévülhetetlen érdemei vannak Daniel Pemberton zeneszerzőnek is, aki hihetetlen érzékkel váltogatja a lassan hömpölygő „űroperás“ témákat a kifejezetten játékos betétekkel. Ami fontos, ha már a visszaemlékezős részeket leszámítva a film nagy része egy szűkös űrhajóbelsőben játszódik, mert furcsa módon gyakran a zene oldja az amúgy fantasztikus látvány klausztrofób hangulatát.
Ryan Gosling pedig láthatóan egyfajta jutalomjátékként kezeli a szerepet, miként pár éve Adam Sandler egy nagyon hasonló karaktert Az űrhajós című filmben, aki ráadásul szintén egy űrpókkal haverkodik össze, bár lehet, hogy ő csak odaképzeli a másikat. Ahogy korábban Sandler, Gosling is lubickol a magányos asztronauta szerepében, ha már a humorzsák vagy a szépfiú egysíkúságán túllépve játszhatják el érzelmi állapotok és emberi viszonyulások széles skáláját.
És az egész mögött tényleg ott van az emberi civilizáció összeomlásának, és az emberiség nagy része pusztulásának veszélye. A film elején még maguk a tudósok sem hisznek a sikerben, hogy az expedíció elérheti célját, nem véletlenül hívják az űrhajót is Hail Mary-nek, ami magyarul úgy mondanánk, hogy: Üdvözlégy Mária. Miszerint itt már csak a csoda segíthet. De a történet optimista a csodaszámba menő megoldásokat illetően, úgyhogy nekünk is van okunk reménykedni, hiszen minden hasonló film arról szól, hogy a világvége közel van ugyan, de elnapolható.
Forrás: InterCom