A cukorbetegség a legrégebben ismert krónikus betegségek egyike.

Az élő szervezetek működésükhöz energiát igényelnek, amelyet a táplálékkal felvett tápanyagok biztosítanak. A tápanyagoknak három fő formáját a fehérjék (energiaérték 4,2 kalória/ gramm), a zsírok (9,1 kalória/gramm) és a szénhidrátok (4,2 kalória/gramm) képezik. Mellettük jelentős a táplálékkiegészítők (ásványi és nyomelemek, vitaminok, valamint élelmi rostok) étrendi és élettani szerepe is.

A szervezet energiaszükségletét több összetevő határozza meg. Az egyik az ún. nyugalmi vagy alapanyagcsere, amely a teljes testi-lelki nyugalom állapotában szükséges energiamennyiség. Ez fiatal férfiak esetében 40 kalória/óra/1 m2 testfelület, nők esetében kb. 10%-kal alacsonyabb. 1,73 m2 átlagos testfelülettel számolva ez egy napra vonatkoztatva férfiak esetében mintegy 1700, nők esetében 1500 kalóriát jelent.

Az energiatermelő és -felhasználó folyamatok összességét intermedier anyagcserének nevezzük: folyamatai szoros kölcsönhatásban állnak egymással. E folyamatok legfontosabb összekötő és szabályozó láncszeme egy hormon, az inzulin, amely korántsem csak a szénhidrát-anyagcsere irányítója, szükséges mértékű termelődése és hatása valamennyi anyagcsere-folyamat zavartalan (élettani) működésének feltétele is.

Az inzulin a hasnyálmirigy belső elválasztású részét képező Langerhans-szigetek béta-sejtjeiben termelődik.

Egészséges emberben naponta átlagosan 40 egység (E) inzulin képződik.

Az inzulin legfontosabb feladata a perifériás cukor (glükóz)-felhasználás valamennyi formájának elősegítése és a vércukorszint állandóságának biztosítása.

A vércukorszint kóros körülmények között az élettaninál magasabb és alacsonyabb is lehet. Magasabb tartomány esetén hiperglikémiáról, alacsonyabb szintje esetén hipoglikémiáról beszélünk.

A jelenlegi nemzetközi osztályozás a szénhidrát-anyagcserezavarok három típusát különbözteti meg: azt, amikor az éhomi vércukorszint magasabb a normálisnál, de nem éri el a cukorbetegségre jellemző értéket, azt a formát, amikor a cukortűrő képesség kisebb az egészségesekénél, de még nem utal cukorbetegségre, és magát a cukorbetegséget. Az első két állapot kombinálódhat is egymással.

Emelkedett éhomi vércukorszint (angol nevéből - impaired fasting glycemia - képzett rövidítéssel: IFG) akkor véleményezhető, ha az éhomra, laboratóriumban, vénás plazmából mért vércukorszint ismételten ? 6,1, de < 7,0, másképp fogalmazva 6,1-6,9 mmol/l közötti. Az állapot jelentősége kettős: egyrészt az érintettek egy részében, a háttérben álló folyamatok súlyosbodásával cukorbetegség alakulhat ki, másrészt nagy esetszámú népességi vizsgálatok azt mutatták, hogy már ez a viszonylag enyhe cukoranyagcsere-zavar is fokozhatja a keringési veszélyeztetettséget, azaz szív- és érbetegségek kialakulását. Éppen ez utóbbit szem előtt tartva javasolta az Amerikai Diabetes Szövetség a kategória alsó határának 5,6 mmol/l-re történő szállítását, mert újabb megfigyelések szerint már efölött emelkedik a keringési kockázat.

Az emelkedett - éhgyomornál mért - vércukorszint jellegzetes panaszt nem okoz, klinikai tünetekkel nem jár. Felismerése csak célzott vércukorvizsgálat segítségével lehetséges. Gyógyszeres kezelést nem igényel, az életmód megváltoztatására azonban szükség van: testsúlyfelesleggel rendelkezők esetében a súly normalizálása, a túlzott szénhidrát (és energiatartalma folytán: a zsír) fogyasztásának kerülése, rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás életmódba építése tanácsos. Más keringési kockázati tényezők (magas vérnyomás, vérzsíreltérések stb.) célzott keresése, fennállásuk esetén hatékony kezelése szükséges. Legalább évente javasolt a cukoranyagcsere ellenőrzése is.

A csökkent cukortűrő képesség sem okoz panaszt vagy tüneteket, felismerése csak terheléses vércukorvizsgálattal lehetséges. Korai felismerése érdekében elsősorban a fokozott kockázatú személyek vizsgálata indokolt.

Cukorbetegség (diabetes mellitus)

A szénhidrát-anyagcserezavar legsúlyosabb formája az, amikor cukorbetegség áll fenn. Ez az állapot definíció szerint olyan komplex anyagcserezavar - kezeletlen formában emelkedett vércukorszinttel járó állapot -, amelynek hátterében elégtelen inzulinelválasztás és/vagy -hatás, ennek eredményeként abszolút vagy relatív inzulinhiány áll, s amelyet változó gyakorisággal megjelenő kis- és/vagy nagy-érszövődmények kísérnek. Ritka kivételektől eltekintve végleges állapot, az anyagcserezavar mértéke azonban - az alkalmazott kezelés és a háttérben zajló kórfolyamatok függvényében - azonos személy esetében is változhat: súlyosbodhat vagy enyhülhet. Bár a betegség legjellemzőbb elváltozása kezeletlen állapotban a vércukorszint emelkedése, a fehérje- és a zsíranyagcsere is károsodik. A magas vércukorszint a társult keringési kockázati tényezőkkel együtt kis- és nagyérszövődmények kialakulásához vezet.

Cukorbetegség véleményezhető, ha típusos tünetek (gyakori vizelés, szájszárazság, fogyás, a lehellet aromás illata, esetleg altesti viszketés stb.) mellett az éhomi vércukorszint ? 7,0 mmol/ és/vagy a nap bármely szakában végzett (szakkifejezéssel random, azaz tetszőleges időpontban történő) vércukormérés eredménye ? 11,1 mmol/l.

Jellemző tünetek hiányában is megállapítható azonban a cukorbetegség, ha két különböző alkalommal történő méréssel az éhomi és/vagy a random vércukor meghatározásának eredménye eléri vagy meghaladja a feltüntetett értékeket. Mai ismereteink szerint a cukorbetegség nem gyógyuló - de jól kezelhető, korszerű terápiás eljárások alkalmazásával a nem cukorbetegekével azonos életminőséget eredményező - állapotot jelent.

Kivonat a Cukorbetegek kézikönyve című kiadványból

Dr. Winkler Gábor-Dr. Baranyi Éva:
Cukorbetegek kézikönyve
SpringMed Kiadó, Budapest, 2006.
Megrendelhető a kiadónál, illetve megvásárolható egyes patikákban.
Tel.: (1) 279-0527
Fax: (1) 279-0528
E-mail: veghrita@springmed.hu