Az egészségügyi probléma, amiről ritkán beszélünk
A cukorbetegség Magyarországon több mint egymillió embert érint. Bár a legtöbben a szövődményeket a szem, a vese vagy a keringés károsodásával azonosítják, a betegség a kézen számos egészségügyi probléma kialakulásában játszik szerepet. A tartósan magas vércukorszint az ínak, idegek és kötőszövetek működését is befolyásolja, ami több jellegzetes kézbetegség kialakulásához vezethet.
A cukorbetegség Magyarországon népbetegség, legalább 1,2 millióan élnek diagnosztizált cukorbetegként, de jelentős a fel nem ismert esetek száma. Ha azokat is idevesszük, akiknek a normál értéktől eltérően magas a vércukra, a lakosság majdnem 20 százaléka érintett a cukorbetegség valamely formájában (diabétesz vagy prediabétesz állapot). A betegek több mint 90 százaléka kettes típusú cukorbetegséggel küzd, amelyet életmódváltással meg lehetne előzni vagy késleltetni. Sajnos az elmúlt három évtizedben a cukorbetegség gyakorisága Magyarországon is a többszörösére nőtt, évente kb. 8-10 ezer haláleset pedig közvetlenül vagy közvetve a cukorbetegséghez, illetve szövődményeihez köthető. Ezek mind súlyos adatok, ám arról ritkán beszélnek, hogy olyan hétköznapi tevékenységeket is befolyásolhat, mint a tárgyak kezelése, vagy az öltözködés, de akár az éjszakai pihenés is. Kevésbé ismert, hogy diabétesz esetén a leggyakoribb kézbetegségek – például idegleszorítások, vagy ínhüvely-elváltozások, mint a kéztő alagútszindróma, vagy a pattanó ujjak – akár több mint kétszeres gyakorisággal fordulnak elő a nem cukorbetegekhez képest.
Alagút szindróma – az idegek nyomás alá kerülnek
A kéztőalagút-szindróma a cukorbetegek egyik leggyakoribb kézpanasza. A magas vércukorszint az idegek működését és a környező szövetek duzzadását is befolyásolja, így az ideg könnyebben kerül tartós nyomás alá. Zsibbadás, bizsergés a hüvelyk-, mutató- és középső ujjban, éjszaka jelentkező fájdalom vagy kézgyengeség, ügyetlenség jellemzi leginkább. Nem mindegy, hogy a panaszok hátterében egy jól kezelhető kéztőalagút-szindróma, vagy a gyakran alattomosan romló, nehezen feltartóztatható diabéteszes neuropátia áll.
Alagútszindróma esetén célzott, időben végzett beavatkozással jelentős javulás érhető el, míg utóbbi a cukorbetegség szisztémás következménye, amely komplex megközelítést igényel.
A pontos diagnózis a hatékony kezelés kulcsa.
Pattanó ujj – amikor az ujj „beakad”
A pattanó ujj az ínhüvely megvastagodása miatt alakul ki. Cukorbetegségben jellemző, hogy az ínak körüli szövetek megvastagodnak. Ilyenkor a beteg azt tapasztalja, hogy az ujj hajlításkor beakad, majd hirtelen „pattanva” kiegyenesedik, emellett gyakori az ujj tövénél jelentkező fájdalom és a reggeli kézmerevség is. Megfelelő diagnózis esetén ez az állapot egy rövid, néhány perces műtéttel általában jól kezelhető.
Dupuytren-kontraktúra – amikor a tenyér kötőszövete megvastagszik
A cukorbetegség hosszú távon nemcsak a nagyobb szerveket érinti, hanem kötőszöveteit is. A cukorbetegségben megváltozik a kötőszöveti rostok anyagcseréje, emiatt pedig a betegség gyakrabban alakul ki. A Dupuytren-betegség során a tenyér kötőszövete megkeményedik és zsugorodik, ami az ujjak fokozatos behajlását okozza, ez a mindennapi kézfunkciót jelentősen rontja. Ha csomók vagy kötegek jelennek meg a tenyérben, az ujjak egyre nehezebben nyújthatóak ki, mozgáskorlátozottság tapasztalható, nagy eséllyel ez a kézbetegség áll a háttérben.
De mit tehetünk?
„A cukorbetegség kapcsán régóta ismert, hogy bizonyos kézbetegségek jóval gyakrabban fordulnak elő. A megfelelő anyagcsere-egyensúly fenntartása alapvető a szövődmények megelőzésében. Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy a kézen kialakuló, sokszor jól kezelhető elváltozásokkal időben szakorvoshoz forduljon az érintett. Amennyiben zsibbadás jelentkezik a kézben – különösen éjszaka –, az ujjak elakadnak, „pattannak”, vagy a tenyéren csomók, húrszerű kötegek jelennek meg és az ujjak nyújtása nehezítetté válik, érdemes mielőbb kézsebészhez fordulni. Számos ilyen eltérés hatékonyan kezelhető, sok esetben akár rövid, helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozással, ezért kulcsfontosságú a tünetek korai felismerése és komolyan vétele” – mondta Dr. Hetthéssy Judit Réka PhD, a Kézklinika kézsebésze, a Semmelweis Egyetem v. adjunktusa.
Forrás: Sajtóközlemény














