Az emberek lelkével bánunk, ezért nem mindegy, hogyan csináljuk – Beszélgetés Kovács Katival

Hihetetlen, de így van! Még a telefonon keresztül is átsüt az a fergeteges energia, amiért gyerekkorában nemhiába hívták „Dinamit Katinak” . Csaknem egész évben megállás nélkül pörög, és persze énekel. Énekel, azzal a senki hangjával össze nem téveszthető, jellegzetes, kellemesen mély és rekedtes „kovácskatis” hangján. Fáradhatatlan, nem pihen és még soha nem volt nyaralni.

• Meghódítottad egész Európát, azonban még soha nem voltál nyaralni?

Még sohasem! Nagyon unatkoznék, mert nem lenne feladatom. Nekem  az nyaralás, hogy lemegyek vidékre énekelni, nézem a tájat, kedves emberekkel találkozhatok, beszélgethetünk. Az egész életem egy nyaralás: engem erre a pályára, sorsra teremtettek. Nem szeretem a bezártságot, az állandóságot, de ezt nem mindenki így érzi. Az unokahúgom, akit szintén Kovács Katinak hívnak, pedagógus, biztattam, hogy legyen énekesnő, hiszen kiváló hangja és hallása van. Ő azt mondta, hogy beleőrülne ebbe az állandó utazásba, sok-sok órát képtelen lenne úton lenni, neki nem ez a sorsa.

• A tiéd viszont igen: édesanyád adta be 1965-ben a Ki mit tud? tehetségkutató versenyre a jelentkezésedet.

Igen, az első próbálkozásomnál visszautasítottak, hogy ordítozok és vadul énekelek, én elkeseredtem, de anyukám áttette a „székhelyemet” Egerből Budapestre, s azt mondta, hogy induljak el, mert nekem énekelnem kell, ez a dolgom. Ő álmai megvalósulását abban látta, hogy én énekesnő leszek! Az én anyukám nagyon „vagány lány” volt mindig, mindent neki köszönhetek.

• Erre mondják, hogy „nézd meg az anyját…”!

A sors érdekessége, hogy belőlem hiányzik a szerepelni vágyás, azonban énekelni nagyon szeretek. Nem vagyok elég kemény, lágyszívű ember vagyok, akit nagyon befolyásolnak az érzelmek. Persze, amikor másokért kell harcolni, akkor sokkal határozottabb vagyok.

• Gondoltál néha arra, hogy külföldön maradj, hiszen ünnepelt előadóként ismernek más országokban?

Mindig jó volt hazajönni, nekem itt van a családom, a barátaim. Én család centrikus ember vagyok. Azonban külföldön felajánlottak lakást, új életet, hiszen nemegyszer listavezető volt a dalom más országokban is. De soha nem jutott eszembe, egy percig sem, hogy elmenjek. Egyszer meséltem anyukámnak, hogy külföldön maradhattam volna, ő megkérdezte, miért jöttem haza? Mondtam, hogy öt évig nem találkoztunk volna, hiszen akkoriban nem adtak ilyen esetben útlevelet. Erre anyukám: „ki bírtuk volna azt az öt évet, és most világsztár lennél!”  De jó arra gondolni, hogy Írországban például a „Nálad lenni újra jó lenne…” kezdetű dalt szinte mindenki énekelte, ismerték, szerették. Az a karmester és zenekar kísért, akik sok éven át az Eurovíziós dalfesztivált: úgyhogy, idézőjelben mondom: „nyertünk mi már Eurovíziós dalversenyt”!

• Mi a sztár fogalma neked?

Az, aki kőkemény munkával ismert és szeretett előadó lesz, és megvan hozzá a kitartása, munkabírása egy életen át. A fiatalabb éveimben olykor nehéz volt beilleszkedni egy-egy elsöprő siker után a hétköznapokba. Ami segített, az a rengeteg munka: emberek lelkével bánunk, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan végzem a dolgom. Nyilván idősebb korban az ember jobban megérti a mások bánatát, jobban megértem a mások problémáit. Én két évig voltam orvos írnok, de akkor még olyan keveset tudtam az emberek lelkéről, most már sokat cizellálódtam. Fiatalon az ember még sodródik az élettel, később már okosabban döntünk. én például soha nem köteleztem el magam egyetlen párt mellett sem, hiszen minden pártnak szurkolok, hogy jobb legyen Magyarország helyzete. Az orvos sem kérdezi meg a beteget, hogy milyen szimpatizáns, kutya kötelessége gyógyítani.  Próbálok olyan lenni, mint egy orvos, akinek kutya kötelessége mindenkit gyógyítani. Nekem meg énekelnem kell! Nyilván van véleményem, azonban megpróbálok de igyekszem mindenkinek egyformán énekelni.

• Amikor egy-egy nagy ünnep, vagy fellépés után hazamész, mit csinálsz otthon?

Mikor átvettem a Liszt-díjat, akkor egyedül hazamentem, nem volt jó. De ez az én hibám is, hiszen régen a barátaimmal még beszélgettünk, örültünk egymás sikerének, akkor is azt kellett volna tenni. Viszont a volt férjem másnap megérkezett egy kiló liszttel, jelezte, hogy megkaptam az ő Liszt-díját is!

• Tényleg: szokták főzni?

Az unokahúgom készített nekem egy szakácskönyvet, ahol leírja szóról-szóra, hogy hogyan kell elkészíteni a különböző ételeket. Rengeteg szakácskönyvem volt, de elajándékoztam őket, mert leírták, hogy: „készítsünk könnyű habarást…” itt megbuktam, hiszen nem ismertem a konyhai fogalmakat. Az életem nagy része azzal telt, hogy állandóan utaztam, étteremben ettünk, nem volt sem időm, sem lehetőségem a főzésre, most meg itt maradtam főzőtudomány nélkül. Azonban a párom, akinél kedvesebb természetű embert nem ismertem, most kóstolta meg az én speciális borsólevesemet, a kóstolás után megkérdezte, hogy „ez nem főzelék?” Hát, így sikerült! Nálunk a családban mindenki nagyon jól főz, én pedig egyszerű dolgokat tudok készíteni.

• A teniszen kívül van valamilyen más sport, amit szeretsz?

Éjszaka a brazil-spanyol döntőt néztem, focit! Voltam az EFOTT-on (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) fellépni, ez nagyon nagy vizsga, feltettem magamnak a kérdést, hogy: „kellek én a fiataloknak?” Megdobogtatta a szívemet, hogy a mai srácok előtt kellett fellépnem. Ott megkérdezték tőlem, hogy mi tart engem fiatalon? Azt válaszoltam, hogy „Federerrel szoktam teniszezni és Messivel focizom!” Visszakérdeztek, hogy hetente hányszor? (sic!)

• Tényleg: hetente hányszor teniszezel?

Kétszer, de van, amikor elmarad, mert próbám vagy fellépésem van. Teniszütővel a kezemben ugrálok a pályán, nem biztos, hogy ez tenisznek nevezhető, de lehetek gyerek, anélkül, hogy valaki megszólna. Ahol gyerekké válhatok, az a teniszpálya: szaladgálhatok, nevetgélhetek, nem kell tűsarkú cipőben topogni, viselkedni. Szüksége van mindenkinek arra, hogy kikapcsolódjon valahol.

• Van valami egészség-mániád?

Nincs, léptem már föl tüdőgyulladással, magas lázzal. Csak a végső esetben megyek orvoshoz. A párom hisz néhány „varázs-dologban”, amikor hoz nekem egy „varázsteát” sok citrommal, akkor megsimogatom az arcát és azt mondom: „idd meg nyugodtan!” Egy gyógyszerésznek mondtam egyszer, hogy megfáztam, szeretnék valami gyógyszert: miután elmondta, hogy mit javasol, azután megkínált egy kupica házi pálinkával. Persze megvettem a gyógyszereket, beszedtem, de néha tényleg használnak a népi gyógymódok is! Az embernek bízni kell magában, de, ha nagy a baj: szót kell fogadni és beszedni a gyógyszereket, nincs kibúvó!
Életemben talán háromszor voltam orvosnál, még soha nem mondtam le előadást: lehet, hogy negyven fokos lázam volt, de a munkámat elvégeztem. Munkával sokkal gyorsabban gyógyultam. Dr. Juhász Erzsébethez mentem, amikor tüdőgyulladásom volt, megkérdeztem tőle, hogy a betegséget honnan kaphattam? Azt válaszolta, hogy elég annyi, hogy megpuszilgattak a rajongók, de megérte, nem? Megérte!

• Mire készülsz a közeljövőben?

Van egy zenekarom, a No Commerce, megyünk sok helyre az országban, a Csík zenekarral is próbálok, megyünk a szigetre is. Koncz Tiborral is sokat járok fellépni, legutóbb is jelezte a közönségből valaki, hogy szeretné hallani „Az én időm egyszer lejár” című dalt, és az „Add már Uram az esőt”. A közönséggel együtt énekelünk ilyenkor, nem is tudok más kollégát, akivel szinte mindent el tudunk játszani, ez egy interaktív show, nagyon szórakoztató.

• Ha egy varázsló eléd állna, és kívánhatnál valamit, mi lenne az?

Nagyon sok mindent kívánnék: azt szeretném, hogy a különböző táborban lévő focidrukkerek együtt szurkolnának. Azt szeretném, ha nem egymást ütnék, hanem együtt örülnének a góloknak. Tudod, én nagycsaládos ember vagyok, inkább bocsánatot kérek valakitől, aki megbántott. Jó lenne, ha béke lenne, én szeretem a békességet.

Vészabó Noémi