Beszélgetés Borbás Marcsival – A nagy öröm utáni boldogság sem tart sokkal tovább, mint az apróbbaké

Egyfelől céltudatosság, fegyelmezettség, szigorú maximalizmus, másfelől gyermeki kíváncsiság és önfeledt rácsodálkozás a körülöttünk lévő világra.
Egy nő akkor igazi nő, ha sokszínű, ha keveredik benne a gyermeki, tiszta naivitás és a kőkemény elhatározottság, de mindezeket a maga idejében és az „alkalomhoz illően” kezeli.
Kedves Olvasó! Íme Borbás Marcsi, akinek jókedve, kacagása, pozitív életszemlélete a képernyőn keresztül is átsüt a nézőkre.

 

  • Te pozitív ember vagy?

Igen. Olykor azért nekem is „megrogyik” a térdem, de azt próbálom magamban elrendezni, hogy fontos-e egyáltalán az a dolog, ami miatt kesergek. Sokat kell Hamvas Bélát olvasni, mert az ember olyankor elszégyelli magát, hogy mennyire könnyen esik az önsajnálat vétkébe. Aztán majd jobban észhez tér! Azt hiszem, ha nem értékeljük porszemnyi létünket olyan nagyra, akkor nem is esünk akkorát, amikor visszahuppanunk a földre.

  • Akkor ebből az is adódik, hogy elégedett ember vagy?

Igen, én csak hálálkodni tudok az égnek, hogy ezt az életet kaptam: a szüleim, a gyerekkorom helyszíne Madaras, a testvérem és gyerekei, a férjem és kollégáim. Valószínű nagyon rózsaszínű így ez a kép, pedig nekem is vannak gondjaim, nem is kicsik!

 

Azt viszont nem szeretem, ha valaki tőkét kovácsol a gondjaiból, ennél ízléstelenebb dolgot nehéz elképzelni. Az örömeinket kell „tőkésíteni”, a tragédiáinkat pedig meg kell gyászolni és elengedni! A szomorúságaim így az enyémek, ezeket nem adom!

A médiában sokat bíráltak, mert szokatlan volt a viselkedésem. Van egy ember, aki örülni tud az apró dolgoknak is? Keveseknek adatik meg, hogy nagy dolgoknak örülhessenek, így értékelni kell az apró, hétköznapi örömöket. Sajnálom azt, aki ezt nem éli meg.

A nagy dolgoknak örülni – az sem igen tart tovább, mint az apró örömök élvezete.

Pozitívan kell hozzáállni a világhoz és nem megkeseredve, elérhetetlen célok után kapaszkodva. Elérhetetlen célok után vágyakozni az nagy munka és sok energia. Ez utóbbit inkább másra fordítsuk. Pl. arra, hogy vissza kell hozni az alapértékeket, hogy nem méreggel etetem a családomat – a lelkem mérgével, és megválogatom az élelmet, hogy a táplálék se legyen „méreg”. Szemléletet kell váltani: tiszta élelemmel és tiszta gondolatokkal kell táplálni a családunkat.

  • Ezt „tanítod” a Gasztroangyal című produkcióban is, amikor országunk igazi arcát, ízeit, embereit és tájait mutatod meg.

Ez a cél! Hiszen ez nem egy főzőműsor, hanem életszemléletet is sugárzó műsor. Jó lenne visszahozni a női szerepet, hiszen a férfi akkor tud férfi lenni, ha a nő megőrzi mellette a nőiségét. Minden rajtunk, nőkön múlik! A tradicionális női szerepeket vissza kell szerezni magunknak, ehhez jó út a gasztronómia. Nemcsak arra gondolok, hogy „a hasukon keresztül kell megfogni az embereket”, hanem a táplálásra célzok, ami nem csupán az élelemről szól, hanem a szellemi táplálásról, a viselkedésről, az életszemléletről és a legfontosabb, a jó kedvről!

 

Az étel elkészítéséhez kellesz te is, a lényed, a kisugárzásod, azt mind „beleviszed” a főzésbe, s így öröklődnek láthatatlanul, de elementáris erővel a családi értékek.

Ez a lényeg! Nem véletlen, hogy ha géppel sütsz kenyeret, az sohasem lesz olyan, mintha a kezeddel dagasztod. Ennek megvan a maga misztériuma. A kedvencem a kelt tészta, nem tudom elképzelni, hogy ne a kezemmel és a szeretetemmel készítsem a tésztát. Amikor csak ímmel-ámmal dagasztottam, nem sikerült úgy a kenyér, és ez nem lehet véletlen. Az sem véletlen, hogy a kovász anyai ágon öröklődött. Minden héten eltették a kovász felét a következő heti kenyérsütéshez és ez így ment hónapról hónapra, évről évre és tovább. A lány, amikor férjhez ment, vitte mindig tovább a kovász felét, száz éveken át öröklődött „minden”. Az sem véletlen, hogy régen egy nagy asztal körül étkezett a család, együtt. Keresztet vetettek a kenyéren. Ma hogyan tenném ezt a szeletelt, műanyag zacskós kenyéren?

  • Visszafordítható ez a szépséges folyamat az életünkben?

Igen, mert látom, hogy már megfordult a dolog. Az elmúlt másfél évben rohamosan elindult sok ember az alapértékeink felé: diplomás fiatalok visszaköltöznek a nagyapai múlthoz és gazdálkodni kezdenek. Tavaly – az országot járva – keseregtem, hogy nincs vidéken konyhakert, manapság egyre több helyen látom, hogy zöldellő kis csodák bukkannak fel. Ez olyan rohamos változás, ami azt jelzi, hogy egyre inkább visszatérnek az emberek a természethez, az egészséges és házi táplálékokhoz, vissza a földhöz, a gyökerekhez.

  • Ha egy kívánságod teljesülhetne, mi lenne az?

Jaj, nagyon sok minden! Kiút lenne, ha a mi generációnk megkövetné a világot, hiszen a mai negyven-ötven közöttiek úgy gondoltuk, hogy mi jobban tudunk mindent, mint az idősebb generáció. Így mindenki gyorsan külön akart költözni a szülőktől-nagyszülőktől, hiszen lesajnálták azokat, akik otthon maradtak. Kívánságom az lenne, hogy maradjanak együtt a generációk, hiszen a sok válás, a családok szétesése onnan ered, hogy nem tudjuk, hogyan kell családban élni. Az én szüleim generációja nagycsaládban, szépen együtt élt, mindent megbeszéltek, a gyerekekre is volt, aki vigyázzon – nem idegen babysitterre bízták – nevelték a gyereket és nem felügyelték. Egyszer kislánykoromban estefelé odaugrottam a villanykapcsolóhoz, mert sötétedett. A nagymamám nyugodalmasan lekapcsolta a villanyt és azt mondta: „kisunokám, egy kicsit maradjunk csöndben!” Egy életen át emlékezni fogok erre. Aki nem így nő fel, azoknak hiányzik majd a lelkéből ez a sok ősi tanítás. Az, hogy „kicsit eszünk, szépen járunk”, azokat én gyerekkoromban tanultam meg és örökké magammal viszem a bölcsességüket.

Mostanában különféle kultúrák hitvilága került előtérbe, pedig a magunkét kéne visszahódítani, mert van! Azt mondják, tanuljunk meg meditálni. Az én őseim – nem kell túl messzire menni – amíg lekaszálta a szénát, mit csinált közben? Húzta és rendre húzta a szénát, közben a lelkében is rendet rakott, majd fölpakolta a szénásszekérre és a lemenő napban hazament. Közben pedig a lelkében is „rendre” húzta a gondolatait. Csöndben. Tudott csöndben lenni.

 

Szarvasházi Judit–Vészabó Noémi