Beszélgetés Havasi Balázzsal: Merész álmok – profi megvalósítás

0
4318

Ő az álmai bűvöletében él, mi a valóságot látjuk. Ki hinné, hogy a kettő ugyanaz! Mer nagyot álmodni, de így nagyot is kell teljesítenie, mert a szakadékot át kell ugrani. Két kis lépéssel nem éri el a túlsó partot. Bebizonyította, hogy az „amerikai álom” itthon is valóság lehet, persze ennek van egy titka: hatalmas álom, következetes cél, kitartó megvalósítás.
A főszereplő Havasi Balázs. Mögötte pedig egy profi csapat, melynek tagjai mind a sikerért és az eredményért dolgoznak.

 

 

Névjegy:

Havasi Balázs zongoraművész, zeneszerző.
Négyéves korában nővére zongoráján magától, hallás után kezdett zongorázni. Hamarosan a legnagyobb zenei tehetségek között tartották számon.
21 évesen már tanított a Weiner Leó Konzervatóriumban. A Zeneakadémián töltött évek alatt több zongoraversenyt is nyert.
2009-ben került először színpadra a Havasi Symphonic produkció a Magyar Zeneakadémia nagytermében, ahol Havasi Balázs – 1 perc alatt 498-szor leütve a zongorán ugyanazt a hangot – megszerezte „a világ leggyorsabb zongoraművésze” címet is, melyet a Guinness World Records bizottság képviselője a színpadon azonnal hitelesített. A Havasi Symphonic produkció egy év leforgása alatt hét platinalemezt ért el, ma már 3 arany, 11 platinalemez, 500 koncert 12 országban, 600 millió tévénéző a siker mércéje.
2011-ben barátjával, Kiss Endi dobossal hozta létre egyik legfiatalosabb zenei produkcióját, a Drum & Piano projektet, amely a klasszikus zongora és a rock dob különleges párosításán alapszik. Havasi Balázs komponálta a 2013. augusztus 20-i budapesti tűzijáték hivatalos zenéjét, a „Tűzijáték szvitet”.
Nős, kisfia három, kislánya féléves.

  • Világszínvonalú és lenyűgöző koncerteket adsz, hogyan lehet ezt még fokozni?

Boldog vagyok, hiszen mára a produkció körül kialakult egy olyan rajongói bázis, akik erősen inspirálnak, hiszen évről évre még több élményt szeretnék nekik szerezni. Ehhez az embernek újra és újra túl kell önmagát szárnyalni, és le kell küzdeni a saját korlátait.

A tavalyi Aréna koncerttel felkerültünk a nemzetközi Billboard magazin százas listájára, a tizenhatodik helyre, reményeim szerint ebben az évben ezt az eredményt is felümúljuk majd.

Ami elgondolkodtató, hogy az első százban nemigen találni klasszikus zenei produkciót, viszont bőven találkozni olyan világsztárok neveivel, mint a Depeche Mode, Beyoncé vagy Bon Jovi. Ez amellett, hogy hatalmas büszkeséget jelent számunkra azt is bizonyítja, hogy amit Magyarországon a legkiválóbb hazai kreatív szakemberekkel és zenészekkel az elmúlt öt évben létrehoztunk, az jelenleg unikumnak számít a nagyvilágban is. Évek alatt elértük, hogy ugyanolyan technikai lehetőségekkel dolgozunk, mint a világsztárok, és meggyőződésem, hogy ehhez hozzáadva a híres magyar kreativitást akár a legnagyobb szabású nemzetközi produkciók is túlszárnyalhatók lehetnek. Bár nem szeretek számokkal példálózni, hiszen az igazi érték maga a zene, de a show nagyságát jól mutatja, hogy idén kilenc kamion technikával érkezünk majd az Arénába, és a színpadot 80 technikus és építőmunkás, továbbá 20 ipari alpinista közel 3 teljes nap alatt építi majd fel. Azt, hogy pár év leforgása alatt ilyen dimenziókba emelkedhettünk elsősorban a magyar közönségnek köszönhetjük, azoknak, akik minden évben eljönnek a koncertre, lehetővé téve ezzel a folyamatos fejlődést.

  • Mindig van valami kuriózum.

Igen, szerencsés vagyok, hiszen a kedvenc előadóimmal állhatok egy színpadon. Tavaly Lisa Gerrard, a Gladiátor című film zeneszerzője és előadója volt a vendégem, akivel azóta közeli barátságot is ápolunk, amire rendkívül büszke vagyok.

Idén a Grammy-díjas producer, zeneszerző és énekes Lebo M., az Oroszlánkirály című rajzfilm zenéjének társszerzője és előadója lesz a meglepetésvendég, aki egyenesen Afrikából érkezik Budapestre, hogy az Arénába varázsolja a szavannák egzotikus világát.

De nemrég egy újabb fontos bejelentést tettünk, amelynek ezúttal magyar vonatkozása van.

Elfogadta a felkérésünket Román Sándor, Magyarország első számú táncművészeti társulata, az ExperiDance Production alapítója, így a táncművészet is szerves részét képezi majd a 2014-es shownak. Román Sándort kivételes művésznek tartom, együtt dolgozni vele hatalmas megtiszteltetést jelent. És természetesen velünk lesz a Budafoki Dohnányi Zenekar, Magyarország egyik legkiválóbb szimfonikus zenekara is, akikkel a legelső koncert óta együtt dolgozom.

 

HAVASI SYMPHONIC ARENA SHOW 2014
Papp László Budapest Sportaréna
2014. december 6. – 14 óra és 19.30 órai kezdettel

 

 


  • Profizmus és alázat jellemző rád és a munkádra.

Két küldetése van a produkciónknak: metszetet teremteni az értékek és a popularitás között, és erőt adni a közönségnek. Mindig az „amerikai álomról” beszélünk, de van „magyar álom” is, hiszen a produkció sikere egy jó példa erre. Magyarországon nőttem fel, itthon tanultam, szüleim nem voltak zenészek, hogy e téren segíteni tudtak volna, viszont volt bennem elég ambíció, akarat és szorgalom ahhoz, hogy ne adjam fel. Persze sok segítséget is kaptam, de csak annak lehet igazán segíteni, aki pontosan tudja, hogy mit szeretne elérni. Hiszem, hogy ha nekem sikerült, akkor ugyanez másnak is sikerülhet. Persze remélem, egész életemben hordozom majd a folyamatos „álmodni tudás” képességét, hiszen a saját álmaim, terveim, vízióim inspirálnak a hétköznapokban.

  • A hatalmas sikerektől sem „szálltál el”, mindig kedves és természetes vagy.

Köszönöm. Talán az lehet az oka, hogy jó nevelést kaptam a szüleimtől, helyén vannak a dolgok bennem. Illetve az életemet lépésről lépésre rakom össze. Nem hirtelen ragadtak ki valahonnan a siker fényébe, hanem végigjártam minden lépcsőfokát az útnak, amely ide vezetett. Aki átugrik a lépcsőfokokon, később könnyebben visszaeshet. Nem lehet megkerülni a reánk kiszabott ösvényeket.

  • Ha csalódás ér, hogyan kezeled?

Megoldandó feladatként. Azt gondolom, ez is egyfajta segítség, egy jelzés, hogy nem arra, hanem más úton kell továbbmennem. Ha zsákutcába kerültem, akkor jön a jelzés, ha úgy tetszik csalódás, hogy más utat válasszak magamnak.

Például, ha nem mondja annak idején minden lemezkiadó, hogy a saját szerzeményeimet vigyem, ahová akarom – ami akkor csalódás volt –, most nem beszélgetnénk. Akkor ez nehéz volt, de én úgy döntöttem, hogy az elutasítás ellenére saját zenét fogok létrehozni. Most visszatekintve már látom, hogy az akkori kudarc terelt igazán a célom felé.

  • Családot, karriert, munkát, kikapcsolódást remekül viszel együtt. Mi a titka?

Jelen kell lenni a pillanatban. Ha a gyerekeimmel csak egy órát tudok együtt tölteni, akkor az az idő szent és a telefont is kikapcsolom, nem máshol járnak a gondolataim. Már gyerekkoromban megtanultam ezt, hiszen a gyakorlásnál is nagyon „ott kellett lenni”. Kizártam a külvilágot és nem létezett más.

  • Mennyit gyakorolsz naponta?

Manapság három órát körülbelül, de az Aréna koncert előtt nyolc–tíz órát zongorázom naponta. Mindig, mindent előre tervezek: rendszerben élek, ez nyújt nekem valamiféle biztonságot ebben a rohanó világban, de a munkatársaimnak is ez a jó. Azt gondolom, hogy a mai világ legnagyobb kincse az idő. Sok minden belefér egy napba, ha valaki ügyesen bánik vele.

  • Miben hiszel Balázs?

A családban és az elvégzett munkában. Szerencsés vagyok, de a szerencse az nagyon sok dolog keveréke: lehetőség, akarat, szorgalom, kitartás és nem elég álmodozni: nagyon sokat kell tenni azért, végtelen kitartással kell küzdeni, hogy mellénk szegődjön a szerencse.

 

 

Szarvasházi Judit – Vészabó Noémi