A kép illusztráció: pixabay.com

A szuperérzékenységről, mint lehetséges szupererőről – ami azért sokak számára komoly kihívást jelent a mindennapok szintjén – Mirk Zsófia pszichológussal, coachcsal, mediátorral beszélgetett Mészáros Eszter. Fogadjátok szeretettel.

Képzeld el, hogy megtaláltad és megpályáztad a hőn áhított pozíciót, és versenytársaiddal együtt esélyt kapsz egy többkörös meghallgatásra. Megérkezel az állásinterjúra, a HR-es hellyel kínál, és rögvest elkezd kérdésekkel bombázni. Próbálod felvenni a fonalat, miközben elméd szüntelenül zakatol, környezetedet és saját működésedet pásztázza. Vakító neonfény világítja be a meeting termet, ahol dermesztően hűvös levegő uralkodik. Az utcafronti irodába behallatszik a munkából hazafelé igyekvő járművek fülsüketítő robaja és a villamosmegállóban ácsorgó emberek hőzöngése. Orrodat átjárja a frissen főzött, gőzölgő eszpresszó illata. Szádban még érzed a mentolos rágógumi intenzív utóízét.

Koncentrálj, korhol a belső hangod.
– Mi az erőssége és gyengesége?

Néhány pillanatig hezitálsz, majd arra a következtetésre jutsz, felvállalod:
– Szuperérzékeny vagyok.

De vajon jó döntést hoztál?

Minden ötödik ember szuperérzékeny, nem kialakul, örököljük

ME: Mit jelent az, ha valaki szuperérzékeny? Hogyan ismerhetem fel, ha én is az vagyok?

MZS: A szuperérzékenység egy jellemvonás. Ez az állapot körülbelül minden ötödik embert érint, sokan közülük nem is tudják magukról, hogy szuperérzékenyek, csupán azt érzékelik, hogy szenzitívek, nagyobb az igényük arra, hogy belső világukban több időt töltsenek, mivel hamar túltelítődnek ingerekkel.

Maga a kifejezés elsőre pejoratív értelműnek hathat, valójában azonban arról van szó, hogy más struktúrák működnek az agyban. Az információfeldolgozás egy szuperérzékeny egyén esetében mélyebb szinten történik, és hosszabb időt vesz igénybe, mint egy kevésbé érzékeny embernél.

Az ezzel a személyiségvonással együtt élő személyek rendkívül megfontoltak, sokat rágódnak, gondolkodnak, elméjük egy puzzle-höz hasonlóan funkcionál, ami a görcsös tépelődéstől csak akkor tud szabadulni, ha az egyén az adott jelenséget minden szempontból megvizsgálva értelmezte és megértette.

ME: Hogyan alakul ki a szuperérzékenység? Ez egy veleszületett tulajdonság? Örökölhető?

MZS: A szuperérzékenység egy öröklött jellemvonás, ami már gyermekkorban megmutatkozik. Az érzékeny gyermek a játszótéren előbb szemlélődik, csak ezután cselekszik, társaságban keveset beszél. Ebből sokan arra következtetnek, hogy bátortalan, félénk, introvertált, noszogatásra vár. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy aki szuperérzékeny, az nem feltétlenül félénk vagy introvertált. Elaine N. Aron klinikai szakpszichológus kérdőíves módszerrel kutatott és azt találta, hogy a szuperérzékenyek 70%-a introvertált, 30%-a extrovertált. Az a gyermek, aki abba születik bele, hogy biztonságos sok ember közt lenni, nyüzsgés van körülötte, az valószínűleg később is ezt fogja keresni a világban. Ettől függetlenül még lehet szuperérzékeny.

Mindenkinek van egy alap aktivációs (arousal) szintje, ami személyiségtől függően különböző az egyes embereknél. Szenzoros élménykeresők esetében ez a szint például értelemszerűen magasabb, mint egy introvertált személy esetében. Lényegesnek tartom, hogy tisztában legyünk azzal, mi a számunkra megfelelő aktivációs szint. Így ki tudunk dolgozni egy stratégiát arra az esetre, ha unatkozunk, vagy ha épp túlingerlődtünk, esetleg már fizikai panaszoktól is szenvedünk. Túlpörgetett állapotunkra megoldást hozhat a séta, a relaxáció vagy a meditáció, de a rajzolásban, festésben is megnyugvásra lelhetünk.

ME: Ha valaki nem foglalkozik önismerettel, pszichológiával, nincs tisztában az arousal-szint fogalmával, nem tudja, milyen testérzetekre figyeljen, mit tehet, hogy optimális ingerlékenységi szintre kerüljön?

MZS: Ösztönösen arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, ami akkor valósul meg, ha jól tudunk működni a külvilágban, ugyanakkor szükség van bizonyos szintű önismeretre ahhoz, hogy megtaláljuk azokat a tevékenységeket, amik örömmel töltenek el bennünket. Ha valaki egyfolytában túlingerli magát, megállás nélkül teljesít, szinte biztos, hogy előbb-utóbb a kiégés jeleit mutatja.

ME: Lehet-e a szuperérzékenység helyzetfüggő? A vészhelyzetek felerősíthetik ezt az állapotot?

MZS: A szuperérzékenység nem szituatív, viszont vannak olyan helyzetek, amelyek hatására intenzívebbé válhat ez az állapot. A szuperérzékenyek több dolgot érzékelnek a külvilágból és az ingerek is több csatornán keresztül egyszerre érkeznek az agyba, ezáltal az idegrendszerük túlterhelődik, az elme cselekvést gátló rendszere aktiválódik. Egy olyan szituációban, ahol villódzó fényeket látnak, erőteljes hanghatásokat hallanak, átható szagokat éreznek, tömegbe kerülnek, szorongást, pánikot tapasztalhatnak magukon.

A traumák megélése is lenyomatot hagy az idegrendszerünkön, ez szintén fokozhatja az érzékenységet. Szeretném azonban kihangsúlyozni, hogy nem annak a hatására válik valaki szuperérzékennyé, hogy nehéz helyzetbe kerül vagy átél egy traumát, hanem ez egy öröklött jellemvonás.

Férfi és nő is ugyanúgy lehet érintett, de a férfiak rejtegetni próbálják

ME: Van különbség abban, ahogy a szuperérzékenység a férfiaknál és a nőknél megjelenik? Több nő rendelkezik ezzel a személyiségvonással, mint amennyi férfi?

MZS: Társadalmi sztereotípia hogy a nők érzékenyebbek, viszont Elaine N. Aron kutatásai azt igazolták, hogy a szuperérzékenységben körülbelül ugyanannyi férfi érintett, mint ahány nő.

A férfiak másképp élik meg a szuperérzékenységet, mint a nők. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy Magyarországon a férfiakkal szemben az az általános elvárás, hogy ne mutassák ki az érzelmeiket, ne sírjanak, ne tűnjenek gyengének.  Praxisomban azt tapasztalom, hogy az önbizalomhiány, az állandó meg nem értettséggel való küzdelem, az önelfogadás hiánya, az önigazolás keresése, a szégyenérzet mind a szuperérzékeny nőkre, mind a szuperérzékeny férfiakra jellemző tulajdonság.

ME: Hogy viszonyulnak a szuperérzékeny nők a gyerekvállalás kérdéséhez?

MZS: A gyerekvállalás egy szuperérzékeny nő számára nagyobb kihívást jelenthet, mint egy kevésbé szenzitív nő esetében. A sajátos idegrendszeri működés miatt nehezen toleráljuk a nap során felénk áradó ingerek sokaságát, a gyermeknevelés pedig óhatatlanul is még több igénybevételt, készenlétet és szociális interakciót kíván meg tőlünk, kapcsolatba lépünk óvó nénikkel, tanítókkal, tanárokkal, a többi szülővel és gyerekkel.

Úgy hiszem, érzékenyként ezt a kérdéskört is jobban átgondolja az ember, mielőtt döntést hoz, hagy ennek teret, megvárja, hogy felbukkanjanak benne az ezzel kapcsolatos érzések, gondolatok és megemészthesse őket.

A cikk folytatását az www.ujegyensuly.hu oldalon olvashatja!