A fotó illusztráció: pixabay.com

A cikkem egyik legfontosabb mondanivalója, hogy mi magunk gerjesztjük a pánikot, és mi magunk egyben képesek is vagyunk úrrá lenni rajta és kontrollálni kínzó félelmeinket. Rengeteg eszköz van a kezünkben, de sokszor a pánik miatt már „nem látunk, nem hallunk…”.

Jobb félni, mint megijedni, ezt szoktuk mondani, néha már elcsépelt módon, mégis sok igazság rejlik benne. A koronavírustól kell félni, szorongani viszont kevésbé, az már nem előrevisz, hanem lebénít, két vállra fektet. Másképpen fogalmazva, engedjük meg magunknak a félelmet, ezt nem elnyomni érdemes, hanem tudatosítani. A félelem érzése védelmi funkciót ad, ami elősegíti a helyzettel való megküzdést.

A félelem a koronavírustól inkább ad, mintsem elvesz
Ha a félelem fogalmát kellene meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy ez egy érzés, sőt lehangoló, nyomasztó érzés, amelyet akkor élünk meg, ha fenyegetve érezzük magunkat. Tehát egy külső veszélyre vagy akár fájdalomra adott válasz. A koronavírussal fertőzött ember félhet a fájdalomtól, láztól, kellemetlen tünetektől, de azokból az emberekből is kiválthatja a félelmet, akik nem betegek, viszont veszélybe kerül a megélhetésük.

Fotó: pixabay.com

A legtöbb ember nem a betegségtől fél, hanem attól, hogy egzisztenciális nehézségekkel találja majd szembe magát, amelyekre első látásra nem tud adaptív megoldást mozgósítani. A pszichológusok a félelmet az olyan alap érzelmek közé sorolják, mint például az öröm, a szomorúság és a harag. Mielőtt tovább értelmezném a félelem fogalmát és jelentőségét, szeretném hangsúlyozni, hogy a félelem nem egyenlő a szorongással. Tehát az az ember, aki fél a megbetegedéstől vagy a koronavírus bármilyen hatásától, az még nem szorong. Nagyon gyakran a hétköznapi szóhasználatban összemosódik e két fogalom, de ki kell mondani, hogy az elnagyolt szóhasználat még szakmai körökben is felbukkan. Részben ez annak is köszönhető, miszerint nehéz meghatározni az átmenetet, sok hasonlóság érhető tetten, ha a szorongás vagy a félelem kerül összehasonlításra.

A torzítás tehát gyakran az általánosítás terméke, vagyis az emberek nem tudatosan, de saját maguk egyszerűsítenek le fogalmakat az érthetőség, megfoghatóság érdekében.

FÉLELEM
Amikor félünk, akkor jelen kell hogy legyen az, ami számunka veszélyt jelent.
• Ilyen értelemben félhetünk, amikor utazunk a villamoson, és meglátjuk az ellenőrt, de nincsen jegyünk.
• Vagy veszélynek minősíthetjük azt is, amikor nem készültünk az órára, de a tanár feleltetni szeretne pont aznap.
• És félelem hatalmasodhat el rajtunk, ha egy olyan járvány tör ki Magyarországon is, amely magával hozza a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését. a félelem úrrá lesz rajtunk, ha akarjuk, ha nem. A félelem természetes jelenség.

SZORONGÁS
A szorongás ezzel szemben mindig a jövőre irányul, azaz egy jövőbeni esemény miatt szoktunk aggódni, rettegni, izgulni. A szorongó ember tehát elképzel valamit a fejében, és azt vetíti előre. Ilyen lehet például az a téves, torz gondolat, hogy a koronavírus egy halálos kór, amelynek a velejárója a halál. NEM! Aki így gondolkodik, az az ember szorong, és meghamisítja a valóságot, vagyis a veszély ingereit. Veszély van, de nem reálisan látja és értelmezi a kialakult helyzetet, hanem beszűkült módon, hamisan. Ezek a bénító gondolatok nem csak egyszer bukkannak fel, számos helyzetben, módon képes a szorongó ember elmélázni, és ismételten felidézni a borzongató jövőt.

A szorongás és a félelem nem ugyanaz, de mégis valamiben közös, ez pedig a testünk válasza, a megjelenő fizikai tünetek. Így nem szabad megijednünk a saját testünk jelzésétől, attól még nem vagyunk se betegek, se pánikbetegek, ha fiziológiás tüneteket mutatunk. Itt jegyzem meg, hogy egy pánikbeteg hajlamos felnagyítani a testének a jelzéseit, és egy idő után önmaga gerjeszti a tüneteket.

Terjed a pánik, mint a vírus
Társadalmi szintű pánikról van szó, ami egy öngerjesztő folyamat. Sokszor elég csak egy rémhír, miszerint „Kínában leáll a wc-papír gyártása a koronavírus okozta járvány miatt”: ezután az emberek szó szerint egymást eltaposva verekednek meg az utolsó tekercsekért a hipermarketekben. Érdekes, hogy egy idő után mindenki „beáll a sorba”, viszont ezek az emberek már nem a rémhír következményeként halmoznak fel bizonyos termékeket, hanem a pánikszerű utánzás miatt. A veszélyt hajlamosak vagyunk felnagyítani, így elindul a pánikszerű lavina. mindez arra utal, hogy fogékonyak vagyunk a torzításra, ha egy olyan, új helyzettel állunk szemben (elért minket is a járvány, egyre több a beteg ember), ahol fokozódik a bizonytalanság, minden kiszámíthatatlan, nincs kapaszkodó, semmi sem biztos, bejósolhatatlan a veszély kimenetele.

A pánikviselkedés még nem betegség, ez lehet egy természetes velejárója a reális félelemnek, azonban ha ez átitatja a mindennapi működésünket, kihat a munkára, kapcsolatokra, és beszűkülünk, képtelenek vagyunk szabadulni a nyomasztó fantáziáktól, akkor az már szorongás, mentális betegség. A vírus tehát nemcsak fizikai megbetegedést tud okozni, hanem bizony képes felborítani az ember pszichés egyensúlyát is.

A folyamat része, hogy látjuk az üres polcokat a szupermarketekben, látjuk, hogy mindenki feszült, látjuk és halljuk a maszkos embereket az utcán, az újabb és újabb kormányrendeleteket, amelyekben szabályoznak: azt érezzük, hogy nagy a baj, senki nem ad menedéket, magunkra vagyunk utalva… Mindez csak részben igaz, de a „fél”igazságot úgy kódoljuk, hogy nincs kiút, meg fogunk halni, a koronavírus halálos kór stb. A szorongás mozgatórugója a félelem és a rettegés, amely akkor billen át a félelem spektrumából a pánikoló, szorongó spektrumba, ha huzamosabb ideig fennáll a stresszor (koronavírus-fenyegetés), nem vagyunk képesek mozgósítani az erőforrásainkat, a megoldóstratégiák inaktívak maradnak, ha valaki korábban mentális betegségben szenvedett. Veszélyeztetettebb a kényszeres, depresszív, pánikbeteg ember. A mentális betegség tehát rizikófaktornak tekinthető.

Van megoldás, van kiút
• Cél, hogy a félelem spektrumában maradjunk, tudatosítani kell a bennünk lévő félelmet.
• Le kell lassítani. Minden ember gondolja végig, hogy számára mit jelent a koronavírus!

Ténylegesen mitől fél?
Tehát elemző-értékelő attitűdöt kell felvennünk. Fogalmazzuk meg a félelmet és a valós problémát, majd mozgósítsuk erőforrásainkat, ami a megküzdést lehetővé teszi.
A koronavírus nem egy halálos kór: ha kell, ezt naponta többször tudatosítsuk!
• Ha szorongunk, akkor egyszerűen arról van szó, hogy a felszínen a koronavírustól félünk, de valójában a jelen félelem múltbéli megoldatlan konfliktusokat erősít fel. Például az egyik páciensem korábban attól tartott, hogy azért fogja elveszíteni a munkáját, mert ő értéktelen, dilettáns ember, aki semmire sem jó… A valóság az, hogy egy képzett, intelligens, sőt megbecsült szakemberről beszélünk, akinek önértékelési problémái vannak, önmagát sok esetben szélsőségesen leértékeli.

Fotó: pixabay.com

A koronavírus ezt a korábbi belső konfliktust erősítette fel: egy teljes szobát feltöltött tartós élelmiszerrel, és nap mint nap retteg, hogy ha elkapja a vírust, akkor el fogják távolítani a pozíciójából, kirúgják. Lássuk, hogy a félelme irreális, így ez az ember szorong… de valójában nem a koronavírustól.
Tartsuk magunkat távol tudatosan a pánikoló emberektől vagy olyan fórumoktól, ahol az emberek katasztrofizálnak!
Tartsuk be az előírt szabályokat! A szabályok azért vannak, hogy meg védjenek minket, akár a hatósági karantén vagy a kijárási tilalom. Működjünk együtt, és a korlátozásokat mindig gondoljuk végig! Soha nem ellenünk irányulnak, hanem értünk vannak. Ne vonjuk bele a politikát!
• Az önkéntes karantén vagy a hatósági, kötelező karantén nemcsak azért van, mert ezzel csökkentjük annak az esélyét, hogy a vírussal megfertőződjünk, hanem leginkább azért, hogy megfékezzük a járvány terjedését.
• Ne abba fektessünk pszichés energiát, hogy megússzuk a betegséget: előbb vagy utóbb mindenki túl fog rajta esni, de ha addig állandó készenléti állapotban tartjuk magunkat, akkor a saját életünket tudjuk megkeseríteni.
• Adjunk értelmet a mindennapoknak: fogalmazzuk meg, hogy miért érdemes felkelni. A napok keretezése és a célok megfogalmazása csökkenti a korlátozások okozta bizonytalanságot.
Tartsunk kapcsolatot a szeretteinkkel, használjuk ki a digitális eszközök adta előnyöket. Az, hogy van kire számítani, hogy van kire támaszkodni, csökkenti a kiszolgáltatottság érzését.

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
pszichoterapeuta

A cikk a Patika Magazin mellékletében jelent meg, amely teljes terjedelemben ITT tölthető le!