Akció a stroke megelőzéséért

Hogyan kerülhető el a stroke-válság kialakulása? Ehhez a nemzetközi kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, a Magyar Kardiológus Társaság, a Magyar Stroke Társaság és a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság támogatásával.

A stroke nem egyenlő minden esetben az agyvérzéssel

A stroke, amelyet magyarul – helytelenül – agyvérzésnek is nevez a köznyelv, többféle módon is létrejöhet.

Az egyik – amikor az agyvérzés elnevezés helytálló – valóban agyi eredetű vérzéssel jár, ez azonban csak a stroke-os esetek kevesebb mint 13%-át teszi ki.

Néhány esetben egy átmeneti vérrög okozhat úgynevezett „mini stroke”-ot, az esetek legnagyobb hányadában pedig – mintegy 87%-ban – az agyat vérrel ellátó erek valamelyikébe kerülő vérrög (orvosi szóval thrombus) okoz szélütést. (Az utóbbi két eset – ahol tehát nem helytálló agyvérzésként hivatkozni a stroke-ra – nem vérzéssel, hanem átmeneti vagy tartós agyi érelzáródással járnak).

 

Akció a stroke megelőzéséért

Az „Akció a stroke megelőzéséért” kezdeményezést a stroke azon típusainak hatékonyabb megelőzéséért indították, amelyben az agyba kerülő – és a helytelen szívműködés következtében kialakuló – vérrögök okozzák a problémát. Ismert ugyanis, hogy a pitvarremegésnek vagy pitvarfibrillációnak nevezett jelenség a stroke egyik legfontosabb, ám időben felismerve hatékonyan kiküszöbölhető kockázati tényezője.

„A szív rejtett zugaiban lelassulhat vagy akár meg is állhat a vér áramlása. Ez nem történik meg, ha a szív minden része ütemesen dolgozik, egyes szívbetegségek jelenléte – vagy pusztán az idősebb kor miatt – ez azonban könnyen bekövetkezhet. A szívüregi vérrögképződésre többféle szívbetegség is hajlamosít, a leggyakoribb ok azonban a pitvarfibrilláció. Ma Magyarországon nagyjából 300 000 körül van azoknak a száma, akiknél jelen van vagy jelen volt ez az állapot” – mondta dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának soron következő elnöke.

Mi az a pitvarfibrilláció és hogyan alakul ki?

A pitvarfibrilláció a szívritmuszavarok egyik speciális fajtája. Szívritmuszavar akkor alakul ki, amikor a szívben terjedő – a pitvarok és a kamrák rendszeres összehúzódásáért felelős – ingerület nem a szokásos úton jut el a kamrák felé. Pitvarfibrilláció esetén – a pitvarokon belül – több szabálytalan ingerületfront is kering. A szív összehúzódása ilyenkor túl gyors és túl szabálytalan, hosszabb jelenlét után a remegéshez hasonlítható állapot léphet fel.

„A pitvarremegés főként lappangó volta miatt lehet igen veszélyes. Ha ez az állapot sokáig fennáll valakinél, akkor a szívverés egy idő után akár teljes mértékben is elveszítheti korábbi ritmusosságát. A szív ilyenkor gyakorlatilag össze-vissza fog verni. A pitvarremegésnek sajnos ez az egyetlen igazán komoly, bármiféle odafigyelés nélkül is észrevehető, feltűnő tünete” – magyarázta dr. Kiss Róbert Gábor.

Mivel ez már egy rendszerint igen súlyos állapot, a betegeket meg kell tanítani rá, hogy a pitvarremegést az ennél korábbi, jóval enyhébb stádiumban is észlelni tudják. „Erre alkalmas lehet például az, ha a nyaki ütőerünkön kitapintjuk a saját pulzusunkat. Egy másik lehetőség, ha elektronikus vérnyomásmérővel mérjük a vérnyomásunkat. A készülék pittyegni fog, ha a szívverésünk rendszertelennek bizonyul, és ilyenkor nem kell mást tenni, mint elmenni egy kardiológiai vizsgálatra. Itt pedig EKG-val már könnyedén diagnosztizálható lesz az esetlegesen jelenlévő pitvarremegés”.
Ha pitvarfibrilláció alakult ki valakinél, akkor a vérrögképződés megakadályozása lesz a fő cél.

Az „Akció a stroke megelőzéséért” mozgalmat a Bayer Hungária Kft. támogatja.

 

Patika Magazin 2013. szeptemberi szám