Aktív fájdalomcsillapítással az ülőidegzsába ellen

0
3220

Az ülőmunka számtalan egészségügyi panasszal jár, ami igencsak meg tudja keseríteni az ember hétköznapjait. Azoknál, akik szinte egész napra a székhez vannak kötve, gyakran alakul ki ülőidegzsába (vagy más néven isiász), ami könnyen rányomhatja a bélyegét a dolgos napokra. Dr. Váradi Éva reumatológus elárulja, mit lehet ilyenkor tenni.

Amikor az ülés is szenvedés

Deréktáji fájdalom, lábzsibbadás, érzékkiesés- csak pár tünet, ami isiászra utal, viszont ennél lényegesen több panaszt is okozhat. A tünetek főleg ülés közben jelentkeznek – előrehaladottabb esetben már akár nyugalmi helyzetben is-, hiszen ekkor nagyobb nyomás nehezedik a gerincre és az ülőidegre. Ekkor az illetőnél gyakran figyelhető meg aszimmetrikus testtartás, ami nem meglepő, ugyanis a beteg próbálja minél jobban kímélni az érintett oldalát.

Az isiász háttérében több ok is húzódhat, mint például gerincferdülés, porckorong sérv, kopásos megbetegedések, rossz szék, stb. Az esetek egy részében több hét elteltével előfordulhat spontán gyógyulás, azonban a tünetek megjelenésekor mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, egyrészt azért, hogy az esetleges mögöttes okokra fény derüljön, másrészt mert kezeletlen esetben kellemetlen és fájdalmas szövődményeket is okozhat.

Véget vethet a fájdalomnak

Az isiász kezelésében kulcsfontosságú az aktív fájdalomcsillapítás, mely segítségével célzottan és hatékonyan tudja megszűntetni a fájdalmat.

„Az isiász kezelésének alapja a helyi és általános fájdalom-és gyulladáscsökkentés, mely kezdődik a megfelelő testhelyzetben történő pihenéssel, majd külsődleges, úgynevezett isiász borogatás felhelyezésével, valamint szájon át szedett, vagy muscularis injekciós fájdalomcsillapítással. Ha a vizsgálat során kifejezett nyomásérzékenységet találunk, akkor érdemes szteroidos –lidocainos helyi célzott injekciós kezelést is alkalmazni, illetve nagyon jó hatású az akupunktúra és a GUNA bioterápiás  ischial injekció alkalmazása az ideg lefutása mentén. Makacs esetekben ischias  infúziós kezelést is lehet alkalmazni, általában 5 alkalommal”- mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont reumatológus főorvosa.

Forrás: Fájdalomközpont