Az ízületek betegségei

0
2118

Az ízületi bántalmak igen elterjedtek hazánkban. Több mint százezren
szenvednek valamilyen reumatikus gyulladásban, a porckopásos megbetegedések
száma pedig egymilliónál is nagyobb. Az ízületek alapvetően kétféle módon betegedhetnek
meg: gyulladás vagy valamilyen degeneráció, elfajulás által.

A fiatalkor jellegzetes ízületi betegsége a heveny sokízületi gyulladás, amelyet másképpen reumás láznak is neveznek. 9–12 éves kor között a leggyakoribb, de az ötödik és a harmincadik életév között bármikor előfordulhat. Hidegleléssel, 39–40 fokos lázzal, felső légúti huruttal vagy épp mandulagyulladással kezdődik, és lefolyása során sorban az összes ízület gyulladttá válik.

 

A fiatal felnőttkorban a PCP néven ismert betegség a jellemző, leggyakrabban 30–40 év között veszi kezdetét. Általában alacsonyabb lázzal, egy-két ízület enyhe gyulladásával, duzzadtságával indul, de az idő előrehaladtával minden ízület megbetegszik, ez pedig egyre nagyobb mértékű mozgáskorlátozottságot okoz. A betegség jellegzetes tünete a kezek elváltozása. Az ujjak orsó alakúak, a tövüknél duzzadtak, a végük felé elvékonyodnak és kifelé hajlanak.

Az idősebb, 50 év feletti korosztály idült betegsége az osteoarthrosis. Kialakulásakor az ízületi porc elvékonyodik, a csontszerkezet is megváltozik, és az ízfelszínek szélein különféle csontkinövések keletkezhetnek. Másutt pedig csontritkulásos területek találhatók.

A csípő megbetegedése a coxarthrosis, melynek kezdeti tünete az ízület nehéz, fájdalmakkal járó mozgathatósága, különösen hosszabb ülés, pihenés után. Kezdetben a fájdalom az első néhány lépés után elenyészik, később azonban már mozgás közben, sőt éjszaka is jelentkezhet.

A derékfájdalmak, illetve isiászos jellegű fájdalmak legnagyobb részét porckorongsérv okozza. Az öt ágyéki csigolya közül az alsó kettőt elválasztó porckorong valamilyen rossz mozdulat hatására kicsúszik a csigolyák közül, és nyomást gyakorol a csigolyákat összekötő hátsó hosszanti szalagra vagy az ezen a területen futó idegekre. Az első esetben derékfájás, a másodikban isiász, magyarul farzsába jelentkezik. Az isiászról tudni kell, hogy nem reumatikus betegség, hanem ideggyulladás, de az esetek nagyobb részében kapcsolatban áll a reumával.

A gerinc rendkívül kellemetlen megbetegedése a spondylosis, amely gerincelfajulásos folyamat. A csigolyákat összekötő kis ízületek, illetve a csigolyaközi porckorongok elfajulása a kiváltó ok, melynek következtében romlik a csigolyák közötti rugalmas összeköttetés. Szerencsére a gerinc nem válik teljesen merevvé, és a betegség előrehaladása megfelelő kezeléssel megállítható. Leggyakoribb változata a deréktáji spondylosis, azaz a lumbágó, valamint a nyaki spondylosis, amely az előzőhöz hasonlóan komoly fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járhat.

A Bechterew-kór is a gerinc betegsége, egy sokízületi gyulladás, mely elsősorban a férfiaknál jelentkezik, jellemzően 20 és 40 éves kor között. Makacs derékfájással kezdődik, melynek során az oldalirányú hajlás válik korlátozottá. A későbbiekben pedig az egész gerinc egyre nehezebben mozog, mivel az ízületek és szalagok fokozatosan elmeszesednek. A végső szakaszban a gerinc egyetlen merev, görbe bottá alakul, a beteg görnyedt tartása állandósul, és a fájdalmak éjjelente is jelentkeznek.