Heti horoszkóp 2014. május 17-től 23-ig

0
1261

Ne engedjük, hogy a borongós idő ráüljön a hangulatunkra, és pláne ne hagyjuk, hogy sötétebben láttassa velünk a jövőt, mint amire kilátásunk van. Nézzük, mit mondanak a csillagok!

KOS [03.21-04.20]

kos

Érzelmi életed egyelőre jó irányba halad. A benned égő tűz napról napra erősebbé válik, aktuális kiszemeltedhez, vagy meglévő kedvesedhez való közeledésre késztet. Jupiter impulzusait leginkább a hét elején érzed, s a kötődésed valaki iránt szinte új emberré tesz. A szív szavára hallgatva sokkal természetesebben érzed magad, és végre a várva várt szabadságot is eléred azáltal, hogy autentikussá formálod magad saját bensődhöz képest.

BIKA [04.21-05.21]

bikaEgy teljesen új fejezetet kezdesz. A bolygók bizsergető impulzusai révén a fellegekben jársz, és olyan intenzív szerelmet érzel majd, mely minden pillanatban egy felsőbbrendű harmónia érzetét adja neked. Ha viszont már elkötelezted magad, kedvesed sokkal inkább bízik majd benned, mint eddig bármikor. Ez, többek között, lehetővé teszi, hogy valóban hosszú távú, és még az eddigieknél is jobb legyen a kapcsolatotok.

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Tudnod kell nyugodt környezetet teremteni kettőtök számára. Ezzel együtt mihamarabb meg kell oldanotok korábbi problémáitokat. Jobb nem hazavinni a szakmai gondokat, inkább az eddigieknél jóval több időt kell szánni kettőtökre. Azok az Ikrek, akik még nem élnek párkapcsolatban, már mától várhatnak komoly előrelépést magánéletükben. Lehet az egy felbukkanó hatalmas szerelem, vagy komoly lépés, kialakult kapcsolatod további sorsát illetően.

 

RÁK [06.22-07.22]

rákEzek a napok azok, amikor a Rák férfi úgy érzi majd, hogy társa próbára teszi. Nem is téved nagyot, párja az utóbbi idők vitái miatt valóban teszteli. Kevesebb testi, de annál több lelki érzelemben lesz része. Rák nőnek természetességre lesz szüksége szerelmi élete újbóli fellobbantására. Esély van egy harmadik személy felbukkanására is, ezért azt tanácsolják a csillagok, hogy nagyon nagy türelemmel és megértéssel kezeld a helyzetet!

OROSZLÁN [07.23-08.22]
oroszlán

Jó esély van arra, hogy az Oroszlán most el tudja távolítani az összes zavaró félreértést kapcsolatából, amely az elmúlt időszak során alakult ki. Ez biztosan segít egy örömteli, hosszú távú kapcsolat kialakításában. Az Oroszlán asszonynépség azt hiszi, a partnerük automatikusan tenyerükön fogja őket hordozni, de ez a fajta hozzáállás akadályozhatja a normális kapcsolat kialakulását. Az Oroszlán férfiak szeretik, ha büszkék lehetnek partnerükre, és saját magukkal egy szinten kezelik őket.


SZŰZ [08.23-09.22]

szűzEzen a héten mintha gyakrabban éreznéd úgy, hogy kedvesed nem szentel elegendő figyelmet neked. Annak ellenére, hogy Te így érzel, előfordulhat, hogy panaszaidnak semmi alapja. Egyszerűen több törődésre és gondoskodásra lenne most szükséged, mert önbizalmad és az életbe vetett hited enyhén megingott. Ennek helyreállításában segíthet ugyan a partner, de jórészt rajtad múlik, sikerül-e megtalálnod azokat a területeket, azokat a belső forrásokat, amelyek újra visszakapcsolnak az élet fő áramába.

MÉRLEG [09.23-10.22]
mérleg

Szerelmi életedre most a várakozás lesz jellemző. Szerencsére nincs benned az a feszítő vágy, ami megnehezítené, vagy lehetetlenné tenné a jó döntések meghozatalát. Nincs most kedved flörtölgetni, unod a szokásos rózsaszínű forgatókönyvet. Érzed, hogy valami alakul benned, kicsit olyan, mintha most emésztenéd meg az elmúlt időszak történéseit. A feldolgozás periódusa vélhetően belső változásokat is hoz majd, amelyek sokkal közelebb visznek valódi természetedhez, és ennek köszönhetően egyszeriben jól érzed majd magad a bőrödben.

SKORPIÓ [10.23-11.21]
skorpióSzerelmeddel anyagi természetű vitákba bonyolódhatsz. Mindketten individualisták vagytok, mindkettőtöknek megvan mindenről a saját véleménye, tehát arról is, hogyan irányítsátok a pénzügyeiteket. Nem lesz könnyű megtalálni a közös nevezőt. Fontos: mások segítségét igénybe venni, elfogadni nem szégyen. De az igen, ha ezt annak tudatában teszed, hogy az önzetlen másik belerokkan a neked nyújtott segítségbe. Ismerj határt, s határozottan mondj nemet olyankor, ha látod, milyen ára lehet a te jólétednek!

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

Sok időt és energiát fordítasz arra, hogy jobbá tedd a kapcsolataidat. Mostanában nem is eredménytelenül. A Jupiter és a Neptunusz optimistává és megértővé tesz, több időt ad arra, hogy a kedveseddel legyél. Használd ki ezeket az alkalmakat, és próbáld minél jobban elmélyíteni a kapcsolatotokat, mert a munka miatt eltávolodhattok egymástól! Fiatalabb Nyilas ne pattintsa vissza kapásból a kéretlen jótanácsokat, nem tart sokáig átgondolni, s kiválogatni közülük a használhatóakat!

BAK [12.21-01.19]

bakMost, hogy a szerelmi házadnak a bolygója a partnerházban van, bár rejtetten, de romantikusabb vagy, mint valaha. De azért nem árt az óvatosság: annyira vágysz a szerelemre, hogy ez másoknak is feltűnik, így sebezhetővé tesz téged. Mindig akad olyan génhulladék, aki ezt megpróbálja kihasználni. Keress becsületességet és állhatatosságot, inkább, mint felszínes ragyogást! Tizenéves Bak ne higgyen a tévékanálisokból csorgó médiaszennynek! Amit ott lát, az nem a valóság, nehogy kövesse bármiben az ott bemutatott példákat!


VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

Mindent új alapokra helyezel. A szenvedély is bekerül az életedbe, mindenféle kompromisszum nélkül, és egyszer csak kapsz hozzá egy jó adag érzelmet is. A Jupiter aspektusai arra ösztönöznek, hogy sokkal nyíltabb és tüzesebb légy, próbáld magad úgy kifejezni, ahogy érzel, és ne úgy, ahogy azt a társadalom elvárja. Légy az, aki vagy, ne hordj álarcokat! Lehet, hogy szám szerint így kevesebb barátod lesz, de azok, akik magadért kedvelnek téged, megmaradnak.

halakHALAK [02.19-03.20]

Ha jelenleg még keresed a másik feled, tudd, hogy nem keresgélsz hiába. Eltökéltséged hamarosan garantált sikert hoz. A legkülönfélébb helyeken kutatod a hozzád illő partnert, akivel számtalan próbát teszel a hosszú távú siker érdekében. Ha párban élsz, hallgass a partneredre, ő az, aki képes visszafogni téged attól, hogy fejjel rohanj a falnak! Éppen a kedvesedre való odafigyelés, véleményének meghallgatása az, mely hozzásegít ahhoz, hogy kitérj számos konfliktus elől, így akár szakítópróbák elől is.

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu