Koltai Róbert: Boldog ember vagyok…

Robival való ismeretségünk nem új keletű. Sőt olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy dolgozhattam is vele, ami egy életre szóló élmény volt. A Patika című 14 részes tévéfilmsorozat gyógyszerész szakértőjeként „élőben” láttam, hogy főszereplőként, rendezőként és mindenekelőtt a stáb showmanjeként hogy vitte át lendületével, emberi mivoltával, humorával a nehézségeken, a fárasztó éjszakai felvételeken, a rossz időjáráson a stábot.

Ő pontosan olyan a munkában is, amilyennek elképzeljük. Szabad szárnyalást ad a humornak, egy-egy gegért pillanatok alatt átdolgozza a forgatókönyvet (s persze igaza is van), sziporkázik a felvételek alatt, viszi őt a viccelődés és a kreativitás lendülete. A sorozathoz Dés László írta a zenét, melynek albuma hetekig vezette az eladási listát.

Egy évvel ezt megelőzően, 1993-ban láttuk a Koltai–Dés „együttműködés” másik sikersztoriját, a Sose halunk meg című, mára már legendává érett filmet, amelyből 2007-ben musical is készült. És nemrég jelent meg Koltai Róbert önéletrajzi könyve Sose halunk meg? címmel.
– Nehezen találtunk időpontot a találkozásra, mert annyira elfoglalt vagy.
– Igen, jelenleg 15 színdarabban játszom, és ezenkívül az önálló estemmel is nagyon sok helyre hívnak, számos könvbemutatón is részt veszünk Gaál Ildi rendezővel, aki a könyvemet is szerkesztette. Játszom a Katona József Színházban a Mi osztályunk című darabban, a kamaraszínházban, a Körúti Színház társulatával hat darabbal járjuk az országot, ebből hármat rendeztem is, és már 21. éve játszom itt a József Attila Színházban a Balfácánt vacsorára című vígjátékban.

A mi osztályunk Abramjának szerepében

– Mi inspirál téged ebben az iszonyú energiákat igénylő munkában?
– Az emberekkel, a közönséggel, a kollégákkal, pályatársakkal való kommunikáció. Átadni valamit nekik magamból. Mesélni, sztorizgatni, felvidítani őket. Mindig volt egy szerepálmom, a Svejk, ami egyébként soha nem teljesült, de sokszor tudok azonosulni vele. Ő annyira szerette az életet, a világot, az embereket, és ez nekem is fontos, az én természetemben is van ilyesmi, és mindenről eszembe jut egy történet. Ezt meg is osztom adott esetben a kollégákkal. A színházi klubokon, ha valaki mondott valamit, arról nekem három másik dolog jutott az eszembe. Ez frissen tartja az ember elméjét, és a meséléssel rengeteg enetgiát is kapok vissza a kollégáktól, amikor beszélgetünk, a nézőktől, amikor játszom, és engem ez éltet.

Talán sokan nem tudják rólam, hogy szenvedélyem a versmondás. Ezt apukámtól örököltem, aki, dacára annak, hogy futballvezető volt, csodálatosan mondott verset, a teljes magyar költészet ott volt a fejében. Tehát én sok szép magyar vers légkörében nőttem fel, és ennek köszönhetem a színészetet.

A színészetet el lehet választani a valós élettől, vagy az életben is játszol, és a színpadon is élsz?
– Ez a kettő akkor jó, ha egyszerre van élet is és játék is. Természetesen a színpadról „visszajövök” az életbe, ugyanakkor meg boldog vagyok, amikor néha olyan érzésem van színpadon, mint az életben. Eléggé improvatív vagyok. Ez szerintem valamennyire kell is a komédiában, bohózatban, operettben, mert akkor hitelesebb a szerep, ha a színész azt kicsit magára alakítja. Mert minden színész álma, vágya, hogy a közönség elhiggye, amit ő a színpadon csinál. De ezt csak akkor tudja, ha az személyes, ha a figurát a sajátjának érzi. Persze ezt csak a rendezővel és a partnerekkel közösen lehet megvalósítani. Ezért van az, hogy nekem a próbák rendkívül jelentősek. Egyrészt, mert nekem a sok jó próba segít a szöveg memorizálásában, másrészt akkor alakítkatom magamra a szerepet, a szöveget. Ilyen a mostani legkedvesebb darabom, Batang felé címmel, amelyben Szirtes Balázzsal ketten játszunk. A Gaál Ildikó rendezte tragikomédia az Alzheimer-kórban lassan elbutuló férfi és egy őt ápoló fiatal lélektani játékáról szól. A tavalyi bemutató óta idén nyáron elérjük az 50. előadást.

Batang felé

A sikert én is meg tudom erősíteni, hisz láttam a darabot, ami a humor mellett mély mondanivalót tartalmaz, és izgalmas kérdéseket boncolgat. Ki hogyan „védi” meg a lelkét a valóságtól? Az egyik elsüllyed egy álomvilágban, a másiknak viszont még álmai sincsenek. Merre tovább?
– Ez a kérdés a darabon kívül most szól neked is. Szeretném, ha a Batang felé színdarabból egy film születhetne, akár kisjátékfilm. „Ennek még bele kell férni az időbe.” Mert szomorú, hogy volt A vállalkozó című darab, amelyben hatan játszottunk főszerepet a barátaimmal (Dánffy Sándor, Helyei Laci, Kiss István, Rajhona Ádám, Vajda Laci). Én voltam az öt melós közül az egyik, és hatunkból már csak én élek. Ez fájdalmas dolog.

Szerintem téged mindenki úgy képzel el, hogy az életben is vicces vagy, nevetgélsz, boldog vagy. Ez valóban így van?
– Igen, ez nem kérdés, én örömszínész vagyok. Nekem az az ünnepnap, amikor előadásom van, és csupa olyan szerepet játszom, ami válogatottan jó. Mert válogathatok, szabadúszó vagyok. Szabadúszóként olyan csapatban lehetőleg nem játszom, ahol nem érezném jól magam. Ha pedig fiatalokkal kerülök össze, akiknek még nagyon sok tanulni – valójuk van, és erre fogékonyak, akkor a színjátszáson kívül a másik szenvedélyemet tudom kiélni rajtuk, a tanítást, a pedagógiai szenvedélyemet.

Ki lehet-e pihenni fizikailag ennyi utazást szerte az országban és még a határon túl is, és az ennyire összetett, mentális leterheltséget?
– Pihenni nem tudok annyit, amennyit szeretnék, és amenynyit kellene. Lefekszem, de idő előtt felébredek. Az agy nem tud csak úgy kikapcsolni, az jár. Minden és mindenki érdekel. Tulajdonképpen egy boldog ember vagyok! Mert azzal foglalkozhattam egy életen át, amit szerettem, ami a szenvedélyem. Szerencsére 75 éves koromra elmondhatom, hogy minden az örömömre szolgált, az egyik legfőbb partnerem – a kollégákon kívül – a közönség volt mindig is. Én a közönséget „megtaláltam”, a szeretetük, a rajongásuk erőt ad. Az esetek többségében visszaigazolják az erőfeszítéseimet. Ha én boldog vagyok, akkor örömöt tudok szerezni az embereknek is, és át tudom ezt nekik adni.

Balfácán vacsorára (Fotó: József Attila Színház)

Ezt személyesen is tudom igazolni, hisz az interjú után megnéztem a már 400 előadást is túlszárnyalt, fergeteges sikert aratott Balfácánt vacsorára című darabot. A felhőtlen szórakozás elragadja a nézőket, miközben elgondolkodnak a mondanivalón, és a humor egyébként is mindig nagy segítség a különböző élethelyzetekben. Mindezt vastapssal tolmácsolták a színészek felé.

Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész