Kormányzati intézkedések a gyógyszerbiztonság területén

0
826

Dr. Horváth Beatrix főosztályvezető asszony köszöntője a X. Jubileumi Patika Napon.

Szeretettel köszöntöm Önöket dr. Szócska Miklós államtitkár úr nevében, aki a mai napon ünnepélyesen a Jászárokszállási Szent Margit Gyógyszertárban nyitotta meg a X. Jubileumi Patika Napot. Hagyomány, hogyha vidéken történik meg a patikanap megnyitója, akkor a budapesti gyógyszerész kamara szervezésében sor kerül egy budapesti megnyitóra is, melyre köszönöm megtisztelő meghívásukat.

A gyógyszerellátás erősítése

Engedjék, meg hogy röviden kiemeljem az elmúlt időszak azon intézkedéseit, mellyel igyekeztünk a közvetlen lakossági gyógyszerellátásnak a beteg és gyógyszerbiztonságban betöltött szerepét erősíteni. Valamint kitérjek azokra az intézkedésekre is, amelyek a gyógyszerészek népegészségügyi programokban való részvételének jelentőségét hangsúlyosabbá teszik.

Elsőként a gyógyszertár, és a közvetlen lakossági gyógyszerellátás definíciójának változását emelem ki, mely egészségügyi szolgáltatást végző egészségügyi szolgáltatóként határozza meg a gyógyszertárat, azzal a pontosítással, hogy a gyógyszertári tevékenység középpontjában a lakosság teljeskörű gyógyszerellátása és az ehhez kapcsolódó szakmai információ biztosítása áll.  Ezt segíti a gyógyszertár létesítés és működtetés 2011. évben bevezetett új rendszere, és a gyógyszerész személyes szakmai felelősségvállalása.

A gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása

A betegek folyamatos, biztonságos gyógyszerellátásának biztosítását a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása során is különös figyelemmel kezeltük. Többek között fontos említeni az un. generikus gyógyszerek kiadását ösztönző rendszer 2012. januári bevezetését, melynek célja, hogy a betegek az egyenértékű gyógyszerekből a kedvezőbb térítési díjú gyógyszert kapják meg. A generikus program és generikus gyógyszerek kiadását ösztönző rendszer hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi évben 7,5 Mrd Ft-al csökkentek a lakosság terhei a közfinanszírozott gyógyszerek esetében.

A gyógyszertári szolgáltatási díj

Az elmúlt időszak fontos eredményének tekintjük, és a mai napon a patikanap budapesti megnyitóján is fontos említést tenni arról, hogy 2013. januárjától anyagilag is sikerült elismernünk a gyógyszerbiztonság növeléséért tett gyógyszerészi tevékenységet, az un. gyógyszertári szolgáltatási díj formájában. Ennek forrását az E.Alap biztosítja. A gyógyszertári szolgáltatási díj szakmai tartalmát szakmai irányelvként az alapszintű gyógyszerészi gondozáshoz kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzés jelenítni meg. A gyógyszerész ennek keretében segítséget nyújt a betegnek a gyógyszer alkalmazásához szükséges ismeretek megszerzésében, támogatja a beteg-együttműködést, kiszűri a párhuzamos gyógyszerelést, interakciókat és együttműködik a kezelő orvossal a betegek érdekében. A gyógyszerészeknek tehát jelentős szakmai szerep jut a beteg és gyógyszerbiztonság javításában. 

Ehhez kapcsolódóan léptünk előre abban is, hogy a gyógyszertárak jogszabályban elismert körülmények között vehetnek részt a részben vagy teljesen központi forrásból finanszírozott népegészségügyi programokban.

Gyógyszerészek a népegészségügyi programokban

A népegészségügyi programokkal összefüggésben jelentette be a mai napon Államtitkár úr, hogy a gyógyszerészek is részt vesznek a Dohányzásról való  Leszoktatási Programban.   Ezen a területen jelentős előrelépés volt a nemdohányzók védelmében tett több intézkedésünk is, melyek közül elég csak kiemelni a zárt terekben történő dohányzás tilalmát. Azonban nemcsak a nemdohányzók védelme fontos, hanem a dohányzóknak is segítséget kívánunk nyújtani az eredményes leszoktatásban. Hiszen felmérések szerint hazánkban a felnőtt lakosság 29%-a, a férfiak 34%, nők 24%-a dohányzik rendszeresen. Ismerjük azon összefüggéseket is, hogy a dohányzók körében 15-ször gyakrabban fordul elő a tüdőrák, és a tüdőrákos betegek 85%-a dohányos. A tüdőrák miatt évente nyolcezer honfitársunk hal meg idő előtt. Ugyancsak a dohányzással mutat összefüggést az egyre nagyobb megbetegedési arányt mutató krónikus obstruktív tüdőbetegség.

A leszoktatást támogatandó indult el Uniós forrásból a Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ, mely most új lehetőséggel segít a dohányzóknak, egy új leszokást támogató telefonos szolgáltatással (cal centerrel), melynek hívása mindenki számára ingyenes. A szolgáltatások sora későbbiekben tovább bővül, mivel Uniós forrásból leszoktatási pontok lesznek elérhetőek. Így mind telefonos, egyéni, csoportos leszoktatás támogatás is elérhető lesz.

Államtitkár úr által megfogalmazottak szerint az egészségpolitika azt várja, hogy azon a sok találkozáson, amelyek a gyógyszerészek és a betegek között lezajlanak (évente 60  millió), kerüljön sor az egészséges életmód propagálására, adjanak segítséget a gyógyszerészek a dohányzásról leszokni kívánóknak, hívják fel a figyelmet a dohányzásról való leszoktatási programokban való részvételre.  
Bízom abban, hogy ezen kezdeményezésünk is sikeres része lesz a népegészségügyet, azaz mindannyiunk egészségét meghatározó lépéseinknek, Államtitkár Úr kérését tolmácsolva kérjük a gyógyszerészektől, hogy álljanak a program mellé!

Dr. Horváth Beatrix

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztályvezető