Fotó: gettyimages.com

Bár az emberek többsége úgy véli, a túlsúlyt leginkább valamilyen egészségügyi probléma okozza, mégis az elhízott emberek gyakran negatív, megbélyegző attitűdöknek vannak kitéve, különféle helyzetekben, kezdve a foglalkoztatási és egészségügyi ellátás terén mutatkozó egyenlőtlenségektől az oktatási egyenlőtlenségekig – derül ki a MOMOT és a Novo Nordisk kérésére készített kutatásból.

Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig ennél is több az OECD 2019-es adatai szerint. Ezzel hazánk rendelkezik Európában a legrosszabb mutatókkal. Az előrejelzések szerint a következő években tovább romlik majd a helyzet, ami nem csak a káros egészségügyi következmények és az ezzel járó kiadások miatt probléma, de a munkaerőpiacra és a bruttó hazai termékre is negatív hatással van.

Becslések szerint az elhízással és túlsúllyal összefüggő költségek elérhetik az összes egészségügyi közkiadás 15-18 százalékát, és legalább 1 százaléknyi GDP-kiesést okoznak – a többi között erről is szó esett azon az online konferencián, amelynek témájául az obezitás egészségügyi és társadalmi következményeinek problémái, valamint a MOMOT és a Novo Nordisk kérésére, a Kutatópont Műhely által hazánkban a témában elsőként végzett, átfogó kutatás szolgált. 

A nemre, korra, iskolázottságra és településtípusra reprezentatív, 1000 fős online kérdőívből kiderült: Magyarországon jelenleg 100 emberből 87 valamilyen mértékben elégedetlen a testsúlyával. Ám nemcsak, hogy elégedetlen, többségük rosszul is ítéli meg a saját testsúlyát. Legtöbben (39 százalék) pedig úgy nyilatkoztak, csak néhány kiló felesleggel küzdenek, a megkérdezettek 24 százaléka normális testsúlyúnak tartotta magát, és 6 százaléka kifejezetten soványnak.

Ma már széles körben alkalmazott mérőszám, a testömegindex (BMI) szerint a soványak aránya valójában 2 százalék volt a résztvevők között, a normális súlykategóriába pedig 36 százaléknyian estek. A túlsúly megítélésének kérdése legalább ugyanekkora gondot okozott: bár elhízottnak 13 százalék tartotta magát, a BMI alapján igazából 34 százaléknyian túlsúlyosnak, valamilyen mértékben elhízottnak pedig 28 százaléknyian számítottak a válaszadók közül.

A férfiak legnagyobb átlagtestsúlya életük során 93 kg volt, ezt 39 éves korukban érték el. A nők 43 éves korukra híztak meg legjobban, átlagosan 80 kg-ra. A válaszadók csaknem ötöde felelt úgy, hogy érzi a súlyfelesleg miatt kialakuló egészségügyi problémák hátráltató hatását, sőt 4 százalékuk szerint az egészségkárosodásuk már tartósnak is tekinthető. 100-ból összesen 56 ember állította, hogy volt vagy jelenleg is van túlsúllyal küzdő családtagja.

A válaszadók 40 százalékának már megfordult a fejében, hogy elhízása tulajdonképpen egy betegség, amit gyógyítani kellene. Ezt alátámasztani látszik, hogy csaknem 30 százalék volt azok aránya, akik azt mondták, hiába mozognak és figyelnek oda az életmódjukra, semmi sem működik. Ennek ellenére mégis az az önhibáztatásra épülő állítás kapta a legmagasabb átlagpontszámot, amely szerint a túlsúlyos saját hibája, akaratgyengesége, hogy képtelen lefogyni

Fotó: getyimages.com

Az egészséges táplálkozásnak és a testmozgásnak részét kell képeznie minden testsúlycsökkenést célul tűző beavatkozásnak, de ez nem mindig elegendő a fogyás fenntartásához.  Ugyanis fogyást követően, a test az éhség növelésével és az energiafelhasználás csökkentésével alkalmazkodik. Az étvágyat szabályozó hormonok változásai, amelyek növelik az éhséget és az étkezési vágyat, a fogyás után legalább egy évig fennmaradnak. Tudjuk tehát, hogy korántsem csak az akaraterőn és az életmódváltáson múlik a siker, a túlsúllyal küzdők mégis életük szinte minden területén rendszeresen szembesülnek stigmatizációval” – mondta a online konferencián Dr. Heller József, a Novo Nordisk orvosigazgatója. 

Az is kiderült a felmérésből, hogy azok körében, akiknek testsúlya nem tekinthető kiegyensúlyozottnak, sokkal gyakoribb probléma az ún. jojó-effektus: 23 százalékuknak „ugrál” néha a testsúlya, 10 százaléknak elég gyakran, további 3 százalék pedig azt állította magáról, hogy szinte folyamatosan küzd ezzel a problémával. 10-ből 4-en már legalább 4-szer vagy ennél is többször nekifogtak a fogyókúrának. A döntő többség (95 százalék) soha nem szedett orvos által felírt súlycsökkentő szert, nem vett részt orvosi felügyelet alatt zajló súlycsökkentésben (96 százalék), és nem kérte dietetikus tanácsát sem (93 százalék).

„… Mivel az elhízás idült és kiújulásra hajlamos betegség, élethosszig tartó gondozást igényel. A kezelés abbahagyásakor a betegség kiújul, azaz a kilók visszajönnek és egyre csak gyarapodik a zsírmennyiség. Tapasztalataink szerint az orvosilag nem megalapozott fogyókúrák következtében kialakuló jo-jó effektus hizlal hosszabb távon a legjobban. Számos akadályt kell leküzdeni annak érdekében, hogy a fogyni vágyó elhízottak megfelelő orvosi ellátáshoz jussanak, és az elhízásuk kezelése szakmailag a megfelelő mederben történjék.  Az elhízottak sokszor nagy erőfeszítéseket tesznek súlyuk csökkentése érdekében, de csak kevesen képesek fenntartani az elért testtömegüket – hangsúlyozta Dr. Simonyi Gábor, a MOMOT főtitkára, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központjának vezető főorvosa.

Fotó: 123rf.com

„A túlsúly mögött jellemzően – a mozgáshiány mellett – a hibás táplálkozási szokások és a többletevés áll, s ha ezeken a személy nem változtat, a testsúlya tartósan nem fog csökkenni. A pszichológiai tanácsadás az elhízás területén érzékeny arra is, hogy miért eszik a személy többet, mint amennyire biológiailag szüksége van. Nem mindegy, hogy időnkénti falásrohamok, a szükségesnél nagyobb ételadagok elfogyasztásának szokása, vagy a rendszeres csipegetés (nassolás) áll a súlytöbblet mögött. Ez ugyanis befolyásolja annak kiválasztását is, hogy milyen terápiás módszert alkalmazzunk” – erősítette meg a konferencia végén praxisából vett tapasztalatai alapján Dr. Lukács Liza, evészavarokkal foglalkozó szakpszichológus.