Nyári Károly: ,,Igyekszem mindenben meglátni a jót.”

0
679
Fotó: Kaszás Bence

Minőség, szeretet, szellemi értékek. Ezek a szavak tökéletesen jellemzik Nyári Károly jazz-zongorista, énekes, dalszerző életét, gondolatvilágát. Hazánkban és Európa nagy koncerttermeiben telt házas fellépések kísérik átütő előadásait, mint ahogy 16 éve folyamatosan a Budapesti Karácsonyi Koncertjét is. Az interjúból kicsit többet is megtudunk kifinomult érzésvilágáról, sikereiről, terveiről.

Már kiskorában tudta, hogy a zene lesz az élete?
– A zene szeretete már gyermekkoromban meghatározta a későbbi életemet, hiszen zenészcsaládban nőttem fel. 13 évesen megnyertem az országos zongoraversenyt, ezt követően már tudtam, hogy a zenei pálya lesz az én utam. Klasszikus zongoratanulmányaimat Győrben, a szülővárosomban folytattam, majd magával ragadott a jazz-zene szépsége, és Budapesten, a Konzervatórium jazz-zongora tanszakán végeztem. Pályámat Hollandiában kezdtem, ahol már az első hét után az ottani tévében szerepeltem, s a kint töltött közel 13 év alatt találkozhattam, sőt együtt játszhattam Elton Johntól Frank Sinatráig, Gloria Estefantól többek között Pavarottiig.

– Már akkor gondolta, hogy ilyen sikeres lesz?
– Ha visszatekintek az elmúlt évekre, a pályámra, a családomtól, a barátoktól, a kollégáktól és a közönségemtől is rengeteg szeretetet és boldogságot kaptam. Megszámlálhatatlan dolog miatt lehetek hálás az életemben. Mindig is igyekeztem meglátni még a rosszban is a jó dolgokat. Nagy öröm, hogy a koncertjeim telt házasak és sikeresek, nap mint nap élvezem a közönség szeretetét, amely megtisztelő és különösen fontos a számomra. Azt tapasztalom, hogy nagy az érdeklődés az igényes zene iránt. Sikerem kulcsa talán abban rejlik, hogy sohasem a siker utáni vágy az, ami hajtott, hanem a zene iránti végtelen szeretetem. Ez a fajta elhivatottság, alázat az, amely elvezetett engem a pályám megannyi csodás állomásához.

Fotó: Kaszás Bence

– Van kedvenc koncertje, amely emlékezetes a számára?
– Minden nagyobb koncertem közel áll hozzám, de ha ki kell emelnem a sok közül egyet, talán azt választanám, amely a pályám meghatározó mérföldköve volt, hiszen 2017-ben a Magyar Állami Operaházban került megrendezésre. Önmagában már az különleges volt, hogy igényes könnyűzenei koncert ezen a színpadon helyet kapott. Az általam alapított Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködött, meghívott vendégeim Tokody Ilona világhírű opera-énekesnő, és a lányaim, Nyári Aliz és Nyári Edit voltak. A koncertről felvétel készült, melyet több alkalommal a köztévé is a műsorára tűzött.

– Mi az, amire a legbüszkébb eddig az életében?
– A zene mellett a legfontosabb a családom, amire a legbüszkébb vagyok. Lányaim, Aliz és Edit sikeres énekesnők, mindenki számára ismertek. Számomra az a legnagyobb feltöltődés, kikapcsolódás, amikor a feleségemmel, a gyermekeimmel és a két kisunokámmal lehetek. Edit lányom gyermekei, a négyéves Kálmánka és a kétéves Editke beragyogják az egész családunk életét. Mérhetetlen szeretetet kapok tőlük, igazi boldogság minden velük töltött idő. Fiam, Karcsi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakán végzett, jelenleg a mesterképzésen végzi a tanulmányait, a lugánói egyetem ösztöndíjasa. Mindhárom gyermekem a zenei pályát választotta, így nálunk zenétől hangos a ház.

Fotó: Kaszás Bence
Fotó: Kaszás Bence

– Megváltoztatna valamit a világban, ha tehetné?
– A mai felgyorsult világban, ahol minden folyamatos változásban van, nagyon fontosnak tartom azt, hogy tudjunk egy kicsit lassítani, az értékek mellett kitartani. Az élet minden területén erre törekszem, és természetesen a zenémen keresztül is ezt szeretném üzenni. Fontosnak tartom a minőségi, együtt eltöltött időt, a közös élményeket szeretteinkkel, így azt kívánom, mindenki éljen úgy, hogy minél többet tapasztaljon ezekből az értékes dolgokból. Ha megváltoztathatnék néhány dolgot a világban, akkor tehát ez lenne az egyik: az emberek figyeljenek jobban oda egymásra, a felületes dolgokban pedig ne vesszenek el. Igyekezzenek megtartani az értékeket és átadni azokat a fiatalabb generációknak is.

– Aki még Bill Clinton amerikai elnöknek is tartott nagy sikerű előadást, mit kívánhat még a pályája során?
– Meghatottan gondolok mindig vissza azokra a telt házas nagykoncertjeimre, amelyek hazánk legnagyobb koncerttermeiben kerültek megrendezésre, mint a Müpa, az Erkel Színház, a Magyar Állami Operaház. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy immáron 16. alkalommal kerülhetett megrendezésre az év végén, decemberben a már hagyománnyá vált Budapesti Karácsonyi Koncertem. 2023-ban is telt házzal ünnepelhettünk a Kongresszusi Központban. Valóban nagyon hálás vagyok, hogy eddigi pályám során mérhetetlen szeretetet kaptam a közönségemtől. Lehet az egy kis vidéki művelődési ház, vagy egy nagy aréna színpada, az én célom továbbra is az, hogy az embereknek szeretetet, lelki feltöltődést adhassak, és hogy a minőségi zenét képviselhessem.

– Hallhatunk valamit a közeli és a távolabbi tervekről, fellépésekről, eseményekről?
– Sok szép feladat áll előttem az elkövetkezendő időben, és számos tervet szeretnék megvalósítani az év során. Már folynak az előkészületek a legközelebbi nagykoncertemre, amely a pályám egyik meghatározó állomása lesz. 2024. június 1-jén 19:00 órai kezdettel Szóló­ zongora ­koncert címmel egy különleges zenei utazásra invitálom a közönséget a Budapest Kongresszusi Központba. A nagykoncertjeimen már megszokott szimfonikus zenekari hangzás helyett ezen az esten a zongora és az ének kapja a főszerepet. A koncerten a legszebb örök érvényű dalok, parafrázisok, a jazz legismertebb darabjai szólalnak meg egyedi feldolgozásban. Meglepetésfellépők is lesznek, akikkel szívmelengető produkciók hangzanak el. Természetesen a számos feladat mellett szeretnék még több időt a családom, unokáim körében eltölteni. A Patika­ Magazin olvasóinak a legjobbakat és sok egészséget kívánok!

Az interjú a Patika Magazinban jelent meg. Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

2024. április