Ez nem tévedés? A társ és magány egy kifejezésben? Valóban, az ellentmondás érzékelhető. Azonban ezzel együtt számos kérdést is felvet a tartalma. Többek között azt, hogy mi tart valakit egy kapcsolatban, van-e ára annak, hogy benne maradjon valami olyasmiben, ami már nem olyan, mint régen.

Az emberi kapcsolatok fontosságát érdemes szem előtt tartani és megérteni, miért is válik dominánssá az ember életében a pár, az intimitás, a máshoz való kapcsolódás. Az ember társas lény, azonban számos készséggel kell rendelkezni ahhoz, hogy egy kapcsolat hatékony legyen.
A kapcsolatok általában nem véletlenszerűek, hanem valamilyen céllal köttetnek, és legtöbbször a személyek által irányítottak, de előfordul közöttük olyan is, amely véletlenszerűen alakul ki.

 

Sok ember küzd problémákkal a társas érintkezés során, mert nem tudja, helyesen teszi-e, ha kapcsolatba lép a másikkal. A kockázat valóban nagy, főleg, ha a másik még ismeretlen, mert akkor kevésbé kiszámítható. Az egyének között nagy különbségek, eltérések lehetnek arra vonatkozóan, hogy milyen szinten rendelkeznek társas jártassággal. Minden ember egyedi módon gondolkodik és viselkedik egy kapcsolatban, legyen az társas helyzet vagy párkapcsolat. A különbség az igények kommunikálásában és annak közvetítésében van. A folyamat értelmezésében olyan pszichológiai jellemzők feltárására is szükség van, mint pl.

  • a külső megjelenés jelentősége,
  • egyéni attitűdök,
  • kommunikációs jártasságok,
  • neveltetés,
  • intelligencia stb.

A megjelenéssel kapcsolatban szociálpszichológiai tény, hogy az átlagember másképpen reagál egy jól öltözött egyénre, mint egy „szakadtra”, és hajlamos az egyiket hamarabb elfogadni, és a másikat kizárólag a külső jellemzők alapján elutasítani. A kapcsolat akkor kezd megszilárdulni, ha a személyek több alkalommal találkoznak, melyben a felek kölcsönös érdeklődése, hasonló nézeteinek megléte van jelen.

 

Számos tudatos és kevésbé tudatos tényezők határozzák meg a kapcsolatainkat, ami arra eged következtetni, hogy nincsenek véletlenek.

A kapcsolat létrejötte és annak fenntartása hátterében önös célok is lehetnek, de maga a párkapcsolat nem egy egyszemélyes közösség, hanem a másik fél hozott mintái is meg fognak jelenni. Így a kapcsolat tehát egy nagy luftballonként írható le, amiben az egymásra hatás tovább formálja a társas helyzetet.

Egyedüllét, magány, üresség…

Ezek a jelzők csak részben jelentik ugyanazt. Érdemes őket megkülönböztetni, finomítani és önálló jelentéssel felruházni őket. Általános tévhit, hogy aki egyedül van, az magányos. Továbbá gyakran hangoztatott általánosítás, miszerint egyedül élni és magányosnak lenni ugyanaz. A magányosság egyfajta belső állapotot takar, amit akkor él meg valaki, ha vágyik bensőséges, tartós kapcsolatra, de ezen vágya nem tud kielégülni. Sőt a magányosság érzése az egyedül és a társkapcsolatban élőkre egyaránt rátörhet. Annál kínzóbbnak és kilátástalanabbnak éljük meg a magányt, minél kevésbé tudjuk megfogni, hogy mit is takar és mik a háttérben meghúzódó okok.

A magyar statisztikákat nézve gyakran esik szó arról, hogy a magyarok depresszióra hajlamosak, rengeteget isznak, vezetünk az öngyilkossági statisztikákban és még egy sor szomorú adatot lehetne felsorolni a lakosságról. Ezek közül érdekes az is, hogy mennyire magányos a magyar. A kutatások szerint a felnőtt népesség 40%-a egyedülálló. Ez az adat ha nem is rémisztő, de mindenképp elgondolkodtató, 10-ből 4 ember valamiért egyszerűen nem találja meg a párját.


Kevesebb kutatás szól egy másik jelenségről, azaz arról, hogy az emberek nagy százaléka kényszerből, félelemből marad benne egy kapcsolatban, aminek ára akár a magány, a kiszolgáltatottság.

 

Mi történik, ha meginog az idilli kapcsolat? És mi hajtja az embereket, hogy egy életen át benne maradjanak egy kapcsolatban, akkor is, ha az nagyon nem jó?

 

Erről szól cikkünk 2. része. Kattintson IDE a folytatáshoz!

 

www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com

Felhasznált irodalom:
Bodnár Gabriella – Simon Péter: A viselkedés pszichológiai alapjai. EKTF Líceum Kiadó, 1997.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus

A cikk megjelent a Pszichológia&Practicum 1. számában