Véradással nem csak segíthet másokon, de egészséges is

0
426

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy az időközönkénti véradással akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk. Hogy pontosan miért, arról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

A véradás megvégdhet a szívinfarktustól és a ráktól

A véradás egészséges, véd a ráktól és a szívinfarktustól.A véradás amellett, hogy másokon segíthet, csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát. A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vas szintnek tudható be, mivel minél magasabb koncentrációban találhatók meg a vörösvértestek, a vér viszkozitása annál „masszívabb”. Emellett a magas vas szint felgyorsítja a koleszterin oxidációs folyamatait, ami hatással lehet a vér sűrűségére, tömörségére, így ezáltal nagyobbá válik a súrlódás, ahogy az az ereken áthalad, emiatt pedig a vörösvértestek nagy mértékben deformálódhatnak.

A Journal of the American Medical Association megjelent tanulmányban be is bizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente „megcsapoltatják” magukat, jelentősen – 88 százalékkal- csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.

A véradás inger a csontvelőnek

„Sokan azt hiszik, hogy a vasat nem lehet túladagolni, pedig ez egyáltalán nincs így. A vasionok ugyanis elég toxikusak, és ha felhalmozódnak a májban, létrejön a hemosiderosis jelensége, ami erősen májkárosító. Bár a véradás valóban jó hatású lehet, de nem azért, mert egy kis vasat vesztünk, hanem azért, mert a vérlebocsátás egy inger a csontvelőnek, hogy dolgozzon, és képezzen új vörösvértesteket. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy a vas szint csökkentése és az infarktus közötti kapcsolat nem teljesen megalapozott, mivel ezek a tanulmányok nagy betegpopulációkon alapszanak, így érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni.”- mondja a szakember.

 

A rákot nem csak a magas vastartalom okozza

A Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül van még egy jó hatása, mégpedig az, hogy csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ugyanis a magas vas szintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.

„A vas valóban hozzájárul a szabadgyökök képződéséhez, de ezt a szervezetünkben számos rendszer gátolja meg. A rákot nem feltétlenül, – sőt, biztosan nem – csak a szabadgyökök okozzák.”- teszi hozzá prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Forrás: Trombózisközpont