Az öregségi foltok megelőzése

0
367
Fotó: gettyimages.com

Bár tévesen sokan azt hiszik, az öregségi foltok nem csak idősebb korban jelennek meg az ember bőrén – ugyanis nem az ember kora okozza kialakulását. De akkor mégis mi? És mit tehetsz ellene? Ne aggódj, napjainkban már el lehet tüntetni őket – orvosszakértőnk el is mondja, hogyan!

Ahogyan azt az imén említettük, az öregségi foltok remekül eltüntethetők – ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg kell várnunk, amíg előbukkannak.

Így hát megegyezhetünk abban, hogy az elsődleges feladat, mint minden más esetben is, a megelőzés kell, hogy legyen. Tudjuk, ez nem egy könnyű feladat, hiszen egy igencsak megfoghatatlan jelenségről van szó, és amíg meg nem jelennek az első foltok vagy azok nem válnak zavaróvá, nem is gondolunk arra, hogy ezzel valóban foglalkoznunk kell.

Mindenesetre, ha ettől több kedvet kapsz egy jó kis megelőzésre – az öregségi foltok kivédésére tett erőfeszítéseid nem csak az öregségi foltok kialakulásának megelőzése terén játszanak szerepet – alapvetően pozitív hatást gyakorolnak az egészségedre és a bőröd védelmére.

Ilyen például a megfelelő napvédelem.

Szerencsére a napsugárzás és az UV sugárzás elleni védelem fontossága már mindenki számára ismert. A megfelelő minőségű fényvédőkrémek alkalmazása (itt a legalább 30 faktoros napvédő krémeket értjük) az egyik legfontosabb eleme az öregségi foltok elleni védelemnek. Ez olyannyira igaz, hogy ha elhalványítjuk őket, vagy el is tüntetjük őket, akkor is fontos, hogy magas faktorszámú fényvédőkrémmel előzzük, meg, hogy újra megjelenjenek!

Fontos továbbá az antioxidánsokban, valamint az A-, E-, C-vitaminokban bővelkedő étrend is.

Miért van szükség erre?

Mert az öregségi foltok kialakulásának egyik oka a fokozott oxidatív stresszhatások, melyek létrejöhetnek a naptól, a dohányzástól, a táplálkozástól is. Ráadásul ahogy halmozódnak ezek a stresszhatások, úgy fognak halmozódni a bőrön megjelenő öregségi foltok.

Fotó: 123rf.com

De miért alakulnak egyáltalán ki az öregségi foltok?

Az öregségi foltok vagy májfoltok a melanin felhalmozódása miatt jönnek létre. Leggyakrabban a napfénynek kitett helyeken jelennek meg, így kézenfekvő, hogy fő okuk a napsugárzás, azonban más okok is állhatnak a háttérben. Hajlamosító tényezők esetén viszont a napfény hatására is könnyebben létrejönnek.

De miért öregségi folt? Nos, nemes egyszerűséggel csak azért, mert az öregségi foltok a kor előrehaladtával gyakrabban, nagyobb számban jelennek meg. Az öregedő bőr ugyanis vékonyodik és ezáltal fényérzékenyebbé válik. Az öregségi foltok kialakulására hajlamosíthatnak még öröklött tényezők, hormonális változások, az antioxidáns védelem hiánya (pl. A-, C-, E- vitamin hiány).

A kezelés célja így mindig valamilyen módon a melanin felhalmozódás eltüntetése…de ne szaladjunk annyira előre.

Öregségi foltok – Amikor már megjelentek

Amennyiben az öregségi foltok megjelentek, akkor sem kell aggódnunk – bár az első dolgod az legyen, hogy elmész egy bőrgyógyászhoz, hogy kiderüljön, nem-e fertőzéses vagy tumoros öregségi foltról van szó.

Amikor azonban tisztázódott, hogy nem áll fent efféle veszély – az öregségi foltok egyébként általában jóindulatúak -, megkezdheted az eltüntetési procedúrát.

Ilyenkor pedig általában 2 lehetőség áll fent:

Öregségi foltok eltüntetése bőrgyógyásznál:

Az ilyen barna foltokat a bőrgyógyászok lézerrel szokták eltüntetni. A megfelelő hullámhosszú lézer fénye ugyanis csak a foltban nyelődik el és elhalványítja azt.

Öregségi foltok eltüntetése otthon:

Otthonodban is van lehetőség azonban lézerrel célbavenni az öregségi foltokat. Ezekre a foltokra az otthoni lágylézer készülékkel bámulatosan könnyen lehet hatni.

Ennek hatása nem a melanin eltüntetésén alapul, hanem inkább egy bőrregeneráló hatásnak tudható be, ami helyreállítja a melanin termelés egyensúlyát.

Forrás: SzepitoGepek.hu