Fotó: gettyimages.com

A burnout (kiégés) szindróma, a fizikai, érzelmi és mentális kimerülést jelentő megbetegedés napjaink terjedő jelensége. Leginkább a munkavégzéssel összefüggésben esik szó róla, de az élet bármely területén előfordulhat. Érdekes módon az egészségügyi válság sem fordította meg a tendenciát. A tünetegyüttes megértése, korai felismerése és megelőzése érdekében érdemes elválasztani egymástól az igaz és a hamis állításokat róla.

A kiégés depresszió

HAMIS
A kiégés nem depresszió, és nem nevezhető „munkahelyi depressziónak” sem. Ugyanis a depresszió egyik jellegzetes tünete az anhedónia, vagyis a minden iránti vágy, érdeklődés elvesztése, ami a kezdeti kiégés esetében nem így van. Mindamellett, ha nem foglalkoznak vele, a burnout depresszióhoz vezethet. De nem is egy egyszerű fáradtságról van szó, aminek a megszüntetéséhez a pihenés vagy a több szabadidő biztosítása elég lenne.

A szakemberek azon fáradoznak, hogy konszenzusra jussanak a definíció meghatározásában. Elfogadjuk azonban a téma egyik úttörő amerikai pszichológusa által meghatározott hármas tünetegyüttest, melyek: mély fizikai, mentális és érzelmi kimerültség, elszemélytelenedés érzése és általános cinizmus a munka világával szemben, amikor a sikerélmény elvesztése, valamint a  teljesítmény csökkenése merül fel.

A burnout oka a munkahelyi túlterheltség

NEM CSAK AZ
A kiégés mechanizmusai sokkal összetettebbek, okai mind a személyiséghez, mind a munka világához kapcsolódnak. Indokolhatja egyfelől a munka iránti mély elköteleződés, bizonyos perfekcionizmus, szilárd erkölcsiség, amely az ember személyes élettörténetében, végzettségében, a munka családon belül közvetített érékében gyökerezik.

Másfelől ok lehet az összes pszichoszociális (foglalkozási) kockázat (PSR), amely jól azonosítható a foglalkozás- egészségügyben. Ilyen lehet az intenzív tempó, forráshiány, alacsony fokú önállóság, el nem ismerés, gyakori változtatás stb. Mindezeken a szakmai és a személyes szféra közötti porozitás hangsúlyozása, valamint az információval való telítettség, a digitális eszközökkel való ellátottság és a távmunka  nyilvánvalóan nem segít.

Ez a személyes, fizikai és érzelmi „túlbefektetés” a munkába, valamint a stresszes munkakörülmények krónikus megbetegedéseket idéznek elő.  Folyamatos „stressz üzemmódban” ugyanis a szervezet már nem tud talpra állni, nem képes összeszedni magát. A stressz és a talpra állás közötti egyensúly ezen hiánya vezethet kiégéshez.

Bárkit érinthet

IGAZ ÉS HAMIS
A kiégést eleinte az egészségügyi szakemberek körében azonosították, de ma már bárkit érinthet, feltéve, hogy túl sokat fektet a munkájába. Valójában a legaktívabb, a legelszántabb és legkreatívabb alkatúak az érintettek. A hosszú távú állóképesség, a kitartás is az egyik közös jellemző, amellyel ezek az emberek többségükben rendelkeznek. És összeomlanak (kiégnek) pontosan azért, mert többet adtak, több időt és érzelmet, indulatot fektettek a munkába, mint mások.

Egyfajta irónia – vagy a munka világának visszássága –, hogy kutatások szerint kiégésük után az érintettek 4/5-ét bírálta a munkaadója a professzionalizmusuk miatt.  Nagyon fontos azonban megszabadulni a bűntudattól. A munkáltatóra nagy felelősség hárul, különösen az általa alkalmazott teljesítményfigyelő és individualizálási eszközökön keresztül.

Egyik napról a másikra következik be

HAMIS
A kiégés lassú folyamat, hónapokig, akár évekig is lappanghat. Erős szakmai kihívásokkal, a sikerek szakaszával kezdődik, amely a mindenható nagyság érzését táplálja az érintettben. Az intenzív munkaritmus hatására a test küzdeni kezd, hogy lépést tartson vele. Ezért megkettőződnek az erőfeszítések, hogy továbbra is ugyanolyan színvonalon folyjon a munka. És ez nagy hajtóerő!t jelent, mivel az állandó, krónikussá válü stressz alatt a szervezet már nem tud lelassulni. Hormonális probléma jelentkezik, ami a vegetatív idegrendszer „vereségéhez” vezet.

Egészen a megbillenés pillanatáig, amikor a test „feladja”, amiért „nem hallották a hangját”. A sokk ekkor a tagadással arányos, személytől függő különböző megnyilvánulásokat produkál: pl. az érintett képtelen felkelni, pánikrohama van, rossz a közérzete, sőt, akár hirtelen bénulása is lehet. Ez a fordulópont gyakran egy kiváltó ok után következik be, amely lehet hirtelen terhelésnövekedés, munkahelyi vezetőváltás, indokolatlanul rossz munkaértékelés, etikai konfliktus, erőforrás-csökkenés, váratlan félreállítás stb.

A tüneteket könnyű felismerni

HAMIS
Mielőtt elérné a kiégés ezen szakaszát, a test a túlfűtöttség jeleit küldi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több mint 130 tünetet azonosított. Ezek érintik mind a kognitív készségeket (növekvő koncentrációs nehézségek, memóriazavarok, halogatás megjelenése, döntéshozatali nehézségek), mind pedig az érzelmi szférát (nagyfokú szomorúság, ingerlékenység, dührohamok, vagy az érzelmek hiánya, értéktelenség érzés), továbbá fizikai kimerülést is eredményeznek (alvási rendellenességek, intenzív fáradtság, izomfájdalom, migrén, emésztési zavarok, fül-orr-gégészeti vagy bőrgyógyászati problémák).

A tünetek e sokfélesége nyilvánvalóan megnehezíti a diagnózist, különösen azért, mert az érintett személy egy ponton túl már nem képes bizonyos figyelmeztető jeleket észlelni. Nem is szólva a tagadás egy formájáról, mert a kiégést még mindig túl gyakran – és helytelenül – a gyengeség beismeréseként érzékelik.

3 kérdés a pszichológushoz

1. Kiégéskor a dolgozónak elengedhetetlen betegszabadságra mennie?
Alapvető fontosságú a diagnózis és a munka szüneteltetésének elfogadása. Vannak, akik megkönnyebbülésként, mások ítéletként élik meg, és bűntudatot éreznek, sőt szégyellik magukat. Ezért a szakemberek úgy látják, hogy túl sokan mennek dolgozni a burnout-szindrómások közül. A szakmai környezetből való kivonás azonban elengedhetetlen. Cél: teljes kikapcsolódás és pihenés. A testet és a szellemet a leállással kell pihentetni, hogy felépüljön a kiégés nyomán, és regenerálódjon.

2.  Tanácsos elkezdeni a pszichológiai kezelést?

Erősen ajánlott a kezelőorvos és egy pszichológus vagy pszichiáter általi nyomon követés. Annál is inkább, mert a gyakorlatban a munkába állástól való félelem a leállás első napjától kezdődik. Indul a visszaszámlálás, amely akadályozza a szellemi pihenést, noha az szükséges ebben a gyógyulási időszakban. Fontos a beszélgetés, kapcsolattartás másokkal, az elzárkózás helyett. Különösen hasznos „mankó” ez akkor, ha gyógyszeres kezelés is folyik. Ezenkívül a pszichológus vagy pszichiáter képes lesz felmérni, hogy szükséges-e a munkában való leállás meghosszabbítása.

3. Hogyan lehet elkerülni a visszaesést? 3. Hogyan lehet elkerülni a visszaesést?

Mindenekelőtt akkor kell ismét elkezdeni a szakmai tevékenységet, amikor a kiégésből gyógyult személy úgy érzi, fizikailag és pszichésen készen áll rá. Amellett a munkába való idő előtti visszatérés, az orvossal folytatott konzultáció nélkül kockázatos. Ugyanígy szükséges, hogy megfelelő körülmények között kezdődjön az újrakezdés, pl. terápiás harmadidőben, félidőben, adaptáció révén távmunkával stb.

Ez magában foglalja egy újrakezdési beszélgetés megszervezését a munkahelyi vezetővel. Alapvetően fontos introspektív, önismereti munka végzése, hogy ne kezdjük úgy ismét, mint korábban, hiszen az azonos okok ugyanazokat a hatásokat váltják ki a túlzott szellemi-fizikai befektetés szempontjából. Hasznos lehet még a készségek felmérése, a karrierfelmérés vagy az outplacement (gondoskodó leépítés).

Forrás: Galenus