Heti horoszkóp 2014. február 8-tól 14-ig

0
1356

A Nyilas és a Skorpió vegyen vissza egy kicsit a lendületből, az Ikrek pedig kapcsoljon rá nyugodtan, hiszen a szerelem hetén extrém kalandokban lehet része. A Bika párkapcsolatában vegye elő a fantáziáját, ha jót akar magának…, a Rák pedig nyelje le a békát: kiszemeltje sajnos foglalt.
S önnek mit mutatnak a csillagok a szerelem napjának hetére?

KOS [03.21-04.20]

kos

Ennek a hétnek a csillagok szerinti üzenete, hogy végre megtalálja az egyensúlyt a szakmai, és a magánélete között. Eme finom harmóniát meg lehet valósítani, de egy biztos, nem sikerül egyik pillanatról a másikra. Rengeteg gyakorlásra lesz hozzá szüksége, a tudatosságról nem is beszélve. Célszerű lenne ezt a teremtő erőt a párkapcsolatában is kamatoztatni. Merthogy mint már kiderült, a szerelmi életének problémái a munkahelyi gondokban, és a nem éppen rózsás pénzügyeiben gyökereznek.

BIKA [04.21-05.21]

bikaHa jók az ötletei és alaposan átgondolta, megtervezte munkáját, vállalkozását, most végigmehet a megkezdett úton. Ennek a hétnek elsődleges üzenete önnek: a fejlődés, a leleményesség. Régebb óta együtt élőknél – hogy a szenvedély apránként ne hunyjon ki – használnia kell fantáziáját. Erőltesse meg magát, olvasson, járjon utána, csenjen ötleteket a barátaitól! Meglátja, hosszabb távon ön is profitálni fog belőle. És ez nagyon – nagyon kellemes érzés lesz…

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Munkahelyén főnöke folytatja eddigi imbecillis (együgyű) tevékenységét. Remélhetőleg nem teszi tönkre hónapok alatt az eddig aránylag jól működő céget. Magánéletében izgalmas, érzéki hét vár az Ikrek jegy szülöttjére. Használja ki ezt az időszakot, engedje szabadjára fantáziáját, töltődjön, szépüljön! Aki új kapcsolatra vágyik, most bátran belemehet extrémnek tűnő kalandokba, hiszen éhsége amúgy is errefelé terelné.  A párkapcsolatban élők sem panaszkodhatnak, partnerük meglepő módon teszi emlékezetessé a Bálint-napot.

 

RÁK [06.22-07.22]

rákTöbb dolog is adhat okot a mosolygásra. Az egyik, hogy végre valami csoda folytán egyenesbe jön anyagilag. Vigyázzon azért a költekezéssel, mert ha nem tud ellenállni a plázák csábításának, ugyanott találja magát, ahol nemrég még kétségbeesetten jajveszékelt! A másik dolog, ami miatt hete szépnek ígérkezik, a szerelem. Ha együtt él valakivel, a napokban még több idejük jut egymásra. Egyedül élőknek – pech, vagy szerencse? – egy nagyon jóképű, de foglalt társat dob ki Fortuna kereke.

OROSZLÁN [07.23-08.22]
oroszlán

A bőség zavarában nem tud dönteni, így aztán szinte mindent elszalaszthat. A Plútó és a Vénusz flörtök egész sorát kínálja most önnek, de minden attól függ, mennyire él a lehetőségekkel. Mert nem biztos, hogy a sok kis kaland pótolhatja azt az egy, ám minőségében nagyon is más kapcsolatot, ami sok lemondást és felelősséget kíván, de hosszú távra szól. Arra vigyázzon, hogy ne kezdjen el anyáskodni a szerelme fölött! Ő ezt hosszú távon akkor is rosszul viselné, ha egyébként a gondoskodást amúgy igényli.


SZŰZ [08.23-09.22]

szűzFelfordulás várható az érzelmi életében. Van valaki a közvetlen környezetében, akihez eleinte csak a munkával kapcsolatos teendők kötötték, de később rájön, hogy már a magánéletét sem szívesen képzeli el nélküle. Olyan kérdések foglalkozathatják, amik eddig eszébe sem jutottak. Viszont az, hogy most felmerültek a gondolataiban, azt jelzik, hogy már nem érzi magát jól a meglévő kapcsolatban, illetőleg ha szingli, megelégelte a magányt. Jó lenne valahogy kitudni, hogy az a másik táplál-e hasonló érzéseket az ön irányába!

 

MÉRLEG [09.23-10.22]
mérleg

Ez a hét a várakozás jóleső izgalmát hozza. Pontosan tudja, érzi, hogy megérkezik a következő szerelem az életébe. Akár keresi, akár párkapcsolatban él, most rengeteg kapcsolati adósságát fizeti meg. Feldolgoz karmikus helyzeteket, és annyi önismeretre tesz szert, amennyi elég lesz ahhoz, hogy boldoggá tegye magánéletét. Ne legyen elesett, mert nincs oka rá! Mutasson a külvilág felé magabiztosságot! Fontos: amikor számokkal álmodik, legalább egy szelvénnyel játssza meg azokat!


SKORPIÓ [10.23-11.21]
skorpióPuskaporos hangulatban kezdi a hetet, torkig van azzal, hogy érzései szerint mindenki önt akarja irányítani.  Mivel zsigerből rá szokott érezni arra, mi van levegőben, elképzelhető, hogy most is jó orrhosszal előbb jár, mint partnere, vagy főnökei. Mégis súlyos konfliktusokat kockáztat, ha a szokásos, nyers, igazi skorpiós stílusában hozakodik elő észrevételeivel. Ha az ötöst nem is nyeri meg a lottón, azért nevezzen be pár játékra, mert például egy utazás megkaparintására komoly esélye van!

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

Párkapcsolatában, és más társas viszonyaiban újra hadiállapotok uralkodnak. Ennyi véletlen már több mint puszta egybeesés: igazán elkezdhetne gyanakodni magára, hogy vajon nem ön az, aki úton-útfélen keresi a konfliktusokat? Higgye el, a környezetében élők anélkül is pontosan tudják, mi a jó nekik, hogy ön elárasztaná őket kéretlen útmutatásaival. A csillagok szerint nem fogja megúszni a télutót. Valamelyik víruscsoport önt is megbetegíti. Nehezítse a dolgukat: acélozza meg immunrendszerét!


BAK [12.21-01.19]

bakKözvetlen környezetében újra minden a feje tetejére áll. Ha jót akar, csak a saját portáján sepregessen, még segítő szándékkal se legyen ellenőrizhetetlen pletykák közvetítője. A meghibásodó műszaki cikkek hét közepétől okozhatnak bosszúságot. Javításukat bízza hozzáértő szakemberre, ne csináljon a kis bajból jóvátehetetlenül nagyot! Közlekedés közben még a szokásosnál is ingerültebben viseli mások ügyetlenkedését: biztos, hogy jó ötlet így volánhoz ülni?


VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

A mókuskerék újraindul, rengeteg tevékenység, új projekt, intéznivaló vár most önre. Olyan késztetéseket érezhet, melyek más vizekre terelik, arról nem beszélve, hogy szépnek látszó reményeket táplálnak önben. Eddig ismeretlen tudás felé nyithat, amely arra készteti, hogy változtasson! A befektetett energia pedig megtérül, főként ha a kapcsolatai felé irányul. Alkalmazkodóképességeinek köszönhetően jóleső elégedettséget tapasztal majd.

 

halakHALAK [02.19-03.20]

Mars és Neptunusz némi vigasztalódást hozhat kötelezettségek által nehezített életébe. Fiatalok a tanulásban, idősebbek szellemi fejődésükben, avagy egy utazásban találják meg az aktuális boldogságot. Egy új ismeretség felbukkanása nagy jelentőséggel bírhat életében, de csak abban az esetben éljen a lehetőséggel, ha nincsen tartós kapcsolata! Egy pillanatnyi kaland, bármily üdítő lehet, nem bizonyul tartósnak, ráadásul nem kis kockázatot hordoz az ön számára.

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu