Az vagy, amit megeszel!

0
430
Festmény: Vészabó Noémi

Az vagy, amit megeszel! – tartja a mondás. De mostanában erre egyre jobban kell figyelni, mert nehéz elkerülni a tartósítószereket, az édesítőket és még sorolhatnám a többit. De mi van a lelki táplálékkal?

Mi van azzal a táplálékkal, amit a lelkünk „eszik” meg vagy „megetetnek” vele? Mert szerintem ez sokszor károsabb az egészségünkre, mint a fizikai táplálék. Mert táplálék ez is, csak lelki és veszélyes, hiszen ha a lélek beteg, akkor a fizikum követi.

Óvatosabban kellene megválogatni, hogy mit engedünk be a szívünkbe!

Az ókori Egyiptomban azt tanították, hogy a testet helyes életmóddal és bölcsen is lehet táplálni. Igen! Úgy érzem, mostanában egyre kevesebben értik ezt, és inkább feldolgozott élelmiszerekkel, tartósítószerekkel és „zéró” termékekkel jobban szeretik táplálni magukat. A lelki táplálék már eszükbe se jut. Csakhogy ez egy ördögi kör: kompenzálásként, önszeretet hiányában, örömben-bánatban esznek. De mit esznek? Olyan „műanyag” élelmiszereket, amelyek megbetegítik a testet, a lelket. Az emberek felhizlalják a testüket, majd sok-sok pénzért tömik magukba a fogyókúrás „csodaszereket”, amelyek tökéletes alakot ígérnek. Az eltemetett halottak szinte nem bomlanak le, mert annyi tartósítószert esznek az emberek az életükben. Horrorisztikus! Hát, nem tudom! Szerintem valami nem stimmel! Instant leveseket, instant kávékat és instant bölcsességeket fogyasztanak. Talán csak az emlékeikben rebben fel a régi almás pite íze és illata, a vasárnapi gyöngyöző húsleves aranya, a frissen sült tepertő roppanása. Illetve, ha meglátogatják az édesanyjukat, mert ott még damaszttal terített asztal és aranyló húsleves várja őket. Rohannak, mindent egy nap alatt akarnak megoldani, „kipipálni” – már a kifejezés is szörnyű –, és nincs idő a lelkükre. Esténként a tévét bámulják, a távirányítót nyomkodják, és ömlik rájuk a szemét. Elnézést a kifejezésért! A villogó képernyő mellett zsíros chipset és feldolgozott élelmiszert szoktak magukba tömni általában. Lehetne ezen változtatni, csak az egy kis odafigyelést, tudatosságot kívánna!

Mi lenne, ha esténként beburkolózva egy puha takaróba, csöndes zene mellett, teázva, diót majszolgatva olvasnának az emberek? Ez emelné és táplálná a testet és a lelket, csakhogy egyszerűbb a tévét bámulni bután, mert az kiszolgál, ott nem kell gondolkodni. Az olvasás viszont megemeli a szívet-lelket, szókincset ad, elvarázsol, mesél, tanít, és az olvasottakat továbbviszi a lélek. Ha nagyon tetszik egy könyv, akkor én igyekszem lassabban olvasni, hogy sokáig benne lehessek még a történetben, de gyakran előfordul az is, hogy újraolvasom, és akkor új csodákat kapok általa.

Mi lenne, ha esténként a családtagok együtt főznének igazi ízű és lélekkel megáldott ételeket, melyeket be lehet csomagolni másnapra és magukkal vinni az otthon ízét?

Mi lenne, ha az esti együtt főzés közben beszélgetnének? Nem felszínesen, hanem igazán, odafigyelve a másikra? Vannak, akik naponta hosszan fecsegnek a telefonban, de közben nem ismerik a családtagjaikat, mert érdektelen dolgokról csevegnek és nem a lényegről. Nos, minden táplál vagy elvesz belőlük valamit. Az egy döntés, hogy mivel etetik magukat! Nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerű ételekkel néha nagyszerűbb az élmény.

Mikor a fiaim kicsik voltak, olvastam nekik egy mesét, melyben a szegény ember puliszkát evett. Ez annyira megtetszett nekik, hogy vettem kukoricadarát, főztem puliszkát, és juhtúróval, tejföllel elébük raktam. Akkora sikere lett, hogy szinte hetente követelték a puliszkaadagjukat. Tökélyre fejlesztettem a puliszkafőzést meg a különböző ízesítéseket: a sült hagymától kezdve a pirított szalonnán át, a túró, a tejföl… Egyszerű étel volt, mégis olyan örömet okozott és okoz most is az emléke. Szóval, itt a példa arra, hogy a test és a lélek vágyik az egyszerű, mégis nagyszerű táplálékra. Persze egy nyári szalonnasütés is lehet szenzációs, hiszen a tűz köré ülve – miközben serceg a nyársra tűzött szalonnadarab – egymásra figyelhetnek az emberek. Lelki táplálékot is ad a program, mert az együttlét öröme is fűszerezi a kenyeret, nem csak a hagyma. Milyen jó is ez! Szerintem mindenkinek megvan ez az élmény az életében, és mindenki tudja, mire gondolok. Ehhez pl. egy darab szalonna, egy-két szelet kenyér, hagyma, paradicsom és sok-sok lélek a recept. Mennyire más az étel íze így! Hiszen rengeteg szeretet van benne, és talán nem is a hagyma íze teszi olyan finommá, hanem a lélek fűszere? Ahogyan anyukám levese és ételei, hiszen nemcsak a gondosan megvásárolt alapanyagot teszi bele, hanem szeretettel fűszerezi az ételt, mellyel táplálja a családot. Vasárnap délután meghívtam a gyerekeket egy teára, körbeültük az asztalt, gőzölgött a friss tea, ragyogott a méz, és néhány pirítós társaságában beszélgettünk. Miközben elmajszoltuk a dobozban talált pár szem kekszet is, meséltünk egymásnak a barátokról, a hétköznapokról, a tervekről, a játékról és a családról. Mikor elmentek, fénylett a szoba utánuk és ragyogtak a csészék a gyertyafényben, mert finomabb táplálék volt ez, hiszen a szívünk etette a másik szívét jó szóval, figyelemmel és szeretettel. Csak ennyi kell a lelki táplálékhoz, ami megemeli a napot! Az­ vagy,­ amit ­megeszel – mondják, és ezt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit eszik. Egy vajas pirítós kenyér is lehet a legfinomabb, és a legdrágább élelmiszer is lehet ízetlen, ha nincs benne lélek…

Szöveg:

Vinci-Vészabó Noémi

Leonardo da ­Vinci-díjas­

festőművész,­ író

Megyeri ­Art­ Management

A cikk a Patika Magazinban jelent meg. Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

2024. április